TETETEK BE

Kedves Közönség,

annyit szeretnék csak, hogy az utóbbi két rajz a Comedy Centralon már abba az új vonulatba tartozik, ami nem biztos, hogy fedi az ízléseteket. Ahogy itt, a Napirajzon teljesen mellékes a napi (napközbeni, heti, félhavi, éjjeli) kattintásszám, úgy ott ez másképp van. Ezzel úgy módosul a mi közös jövőnk, drága közönség, hogy nem elégedhetek meg az ott publikált rajzokkal, ide is sűrűbben kell majd posztolnom. Ahogy mindig, most is azon vagyok, hogy ez így legyen, én szeretném a leginkább. Köszönöm!

152 thoughts on “TETETEK BE

    1. Luke

      munkaFÖLvétel :-) Elnök a runcájsz csizma is. A napi kattintással nincs gond, én naponta többször is megyek comedyre, hátha :D

      Válasz
    2. néhai kretén

      Szerintem jók a Comedyn a rajzok, mindemellett viccesek is, meg ez is az. Ennyi.

      Válasz
    3. Tibine

      Kattogásmarketing ide vagy oda, az utóbbi két CC-s rajz is ütött.
      Ez nagyobbat, de mit számít… a lényeg, hogy fight.

      Válasz
    4. Béla atya

      Grafit! Ha ez az ára, posztolj gyakrabban! Itt! Én garantálokk, hogy nézek, kattintok. Röhögök is, mert jó vagy. Erőt, kitartást, és teli buxát neked!
      Egyél sok rizst meg pörkölt, az segít.

      Válasz
    5. Töki

      Szerintem a Cc-s rajzokkal nincs probléma, a tisztelt úri közönség szokjon hozzá, hogy a dolgok változnak – ahogy sok helyütt máshol is.

      Válasz
    6. Rejtelmesrengeteg

      A tarlóhajú ember akinek a leánya egy rüssz milyen vidáman egy alja fasz már? Egész végig mosolyog attól függetlenül hogy milyen ganéságot tervez elkövetni gyermekével szemben vele neki. A kopasznál meg csak meg kellett találni a megfelelő kommunikációs szférát, hogy készségesebb legyen. Amúgy én biztos hogy a köldökénél fogva akasztanám húskampóra a leánykámat ha oda akarna pirszinget.

      Válasz
    7. Meyrez

      Sok pénzér beteszi, nem?

      Nekem a felvezető és a rajz kicsit öszvecseng.
      Amúgy meg, ahogy Tibi bá mondta 3 unikum után: változnak a idők és velük változunk mink is.

      Bip-bip.

      Válasz
    8. gerzson

      Sebaj, úgyis minden alkalommal égett a pofám a comedyre kattintva. Ritka primitív egy hely, irdatlan humortalan szarságokkal. Ha Grafit is betagozódik ott a színvonalba, legalább nem kell többet arra a trágyadombra mennem.

      Válasz
    9. esthof

      Bötüről bötüre egyet találok érteni az előttem szóló gerzsonnal. Mindamellett érthető, én is betenném azt a gps-es piercinget…

      Válasz
    10. DanZi

      amíg a comedyn a FASZVERÉSRŐL is rébuszokban kell beszélned, addig ide várjuk a vért, mocskot, pinát stb :)

      és köszi mindig :)

      Válasz
    11. thenx

      A nagy büdös valóság wazze :D Mindenki egy elfuserált fasz, főleg jó pénzér’.
      M6YGrZ

      Válasz
    12. MC Négyzet

      Nekem bejön az új vonulat is. A Napirajz az Napirajz, a lelke ugyanaz, akkor meg gond nincs. Igazából még jól is jön, két helyen kétfajta dózist kap az ember.

      Válasz
    13. Kolombusz

      Szerintem az utolsó kettő is tök poén volt, én nagy változást nem vettem észre.

      Válasz
    14. clapton

      váhháháh, mekkora Tibi már a piercinges. Merthogy az apuka tibi, azt má megszokhattuk… :)

      Válasz
    15. Rettenetes Réz Úr

      A sünifejű apuka a lóárus mi? Láccik a igennagy boltíves terpeszén, hogy 2 számmal nagyobb lonak tette be jópézér ugye?

      Válasz
    16. vendelin

      Nálam a Fixek a székek is nagyot ütött. Klasszik napirajz fílingem volt :D
      Dehogynem.

      Válasz
    17. oss

      nincsen semmi baj a cc-s rajzokkal sem, sőt!

      persze ilyen szép minősítést mint a „maga egy alja fasz” ott most épp nem láttam, de lehet, csak rossz a memóriám.

      Válasz
    18. Dezső, a disznó

      Dezső, a disznó szerint ez egy jó rajz lett, a CC-t pedig nemigen követi figyelemmel, pontosan a gerzson által elmondottak miatt. Sajnos még a Napirajz sem tudott odacsábítani. Én kérek bocsánat.
      E webhelyet azonban naponta (többször) nézem új rajz reményében. Remélem, nem baj.
      Köszönöm.
      Mi? Ja…

      Válasz
    19. Szaki

      Welcome Back Grafit!

      Az persze senkinek nem tűnt fel eddig, hogy GPS adók csak műholdon vannak…

      Ahhoz, hogy tudja, hol jár az alany, GPS vevő, valamint nagy távolságú rádió vagy GSM kapcsolat kell.

      Válasz
    20. gonzo210

      nem megy a bringabiznisz, oszt kommerciális lesz a napirajz?
      vagy mire célzott a költő?

      Válasz
    21. Bordapapa

      A CC egy alja szar, erőltetett, nem vicces, igénytelen szenny.
      Egyetlen értelmes dolog van ott: Grafit rajzai.

      Válasz
    22. höhö

      fú szaki, ennyire okos vagy?
      taníts még!
      primitív fasz. :D

      Grafit, kérhetünk egy kivégzős rajzot okoskodó szemüveges humortalan hülyegyerekekről?

      Válasz
    23. flipvariál

      @nosrendbenvan esetleg arra célzol hogy nem jelennek meg napi rendszerességel rajzok? Az lehetetlen…

      Úristen, emberek, tényleg! Képzeljétek, a helyzet alapos kivizsgálásával arra jutottam, hogy a napirajz.hu oldalon NINCSENEK NAPONTA ÚJ RAJZOK! Ez kéremszépen az évszázad felfedezése, amely nem jöhetett volna létre „nosrendbenvan” brilliáns logikájának és metsző, eredeti hozzászólásának segítsége nélkül. Ilyen mélyenszántó filozófusi vénával megáldott prófétát csak minden kétszáz évben szül a korszellem, hát mindannyian igyuk „nosrendbenvan” szavait. Úgy hallom már dolgozik az ég színével kapcsolatos sokkoló expozéján.

      Válasz
    24. nem vallalom

      flipvariál: érzek némi jogosságot a felháborodásában annak fényében, hogy a „mester” egy pár paragrafussal feljebb jelezte, hogy majd húde „alkot” megint.

      Nem akarok pöfögni, de teljesen jogos a rinya, nem kéne segget csinálni szájilag.

      Válasz
    25. én

      höhö, te meg a egyik napirajz-rajongó altípus tökéletes képviselője vagy, jellemzők: szervilis, csordaszellemmel csontig átitatott.

      Válasz
    26. Rejtelmesrengeteg

      Olyan kérdésem van nekem most hogy a következő napirajzkötet tartalmazza e majd a kámediszentrálos rajzokat is e majd? Mondjuk lehet ezt már kérdezték előttem, csak én nem figyeltem. Remélem azt nem fogom elfelejteni hogy én megkérdeztem…

      Válasz
    27. flipvariál

      @én tudom, tudom, én csak egy ilyen szervilis idióta vagyok, nem lehetek annyira individuális és lázadó, hogy mindig amikor nincs új rajz akkor beírom kommentbe hogy „havirajz”. Nekem csak a csordaszellem jut, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy ha van rajz akkor örülök, ha meg nincs akkor várok. Gondolkozom rajta, hogy néha kéne valami ütőset odamondani grafitnak, hogy „havirajz” vagy „szar volt a CC-s rajz” de egyelőre még túl primitív vagyok az ilyen bonyolult, radikálisan progresszív vonulatokhoz :(

      Válasz
    28. dani

      Az ügye megvan, hogy Grafit épp Angliában, drótszamár kiállításon pörög arcon, emiatt most kurvára nem fog rajzot betolni?

      Válasz
    29. renhoek

      Szerintem jók a CC-s rajzok is. Nem látok akkora különbséget a kettő között. A mester nem tudja letagadni magát sehol sem. Szerintem mindenki így gondolja.

      CC oldal egy fos, csak Grafit miatt nézem.

      Nézzétek ti is, mert kell a márketingkattintás, így a mester legalább lófasznyi elismerést kap pénzben.

      Bár csak ott lennénk, hogy megélne belőle vígan és hobbiból biciklikkel pöcsölhetne.

      Válasz
    30. haha

      @én: micsoda nyomi kis faszpörgettyű vagy te, fiacs. :)
      3-4 mondatból személyiségrajzot kreál. és elhiszi, hogy igaza van! zseniális, milyen nagyon önteltek tudnak lenni a totálisan hülye emberek. :D

      leszóltam egy szerencsétlen faszt, aki elhitte, hogy itt mindenki debil, és azért nem emlegeti kommentben a „gps adót”. gondolom, te voltál, másik néven.
      néha, viccből, gondolkozz egy kicsit.
      kretén.

      Válasz
    31. Gera

      Szerintem is jók a CCs rajzok is, nekem tökmindegy, hogy még kettőt kell kattintani és így legalább tényleg kb napi a rajz :)

      Válasz
    32. flipvariál

      Amúgy a CC tényleg egy hányadék, grafit rajzain kívül nincs eredeti tartalom (de utálom ezt a szót…), csak a 9gag-ről meg demotiválóról összevadászott igénytelen rage comic-ok. A képgalériákat is máshonnan lopják, vagy saját maguktól (pl. az „Eközben Oroszországban” című, ami most van címlapon, aztán közben már 7-8 hónapja is mentek rá lájkok).

      Egy szó mint száz, ha a 9gag hányadék, akkor a CC az, amikor hánynál de nem jön semmi, és ezért egy hígat köpsz a klotyóba.

      Válasz
    33. nosrendbenvan

      csak jelzem. én csak súlyosbítom azt, ami amúgy is.
      állításom fenntartom továbbra is
      E!
      Ami szar az szar (CC). ez fasza de ez meg nem megy.
      mostakkor?

      Válasz
    34. én

      @flipvariál:
      Cuki vagy, de nem rólad írtam, hanem egy höhö nevű illetőről. Veled semmi gond, még erre a csúnya vádra is tök normálisan válaszoltál, neked így első blikkre tök normális a lelkivilágod.
      Höhönél viszont fröccsent a genny, ott nagyon betaláltam a gyenge pontba. :D

      Válasz
    35. muhahah

      Jaj de szar! :D
      Gyorsan alányal egy másik kommentelőnek. Reagálni nem tud, beismerni hogy hülye azt soha. Keres valakit, és reméli, hogy kiverhetik egymásnak („csak semmi buzulás”). (Szervilis, mondja ő. :D )
      @én, nagyon fáj? Látod, hogy fasz voltál, védhetetlen a random troll megszólalásod, szóval taktikát váltasz? Asszem vesztettél, akkor most.

      Válasz
    36. Munge

      „Te kivered nekem, én kiverem neked. Hogy oldjuk a feszültséget. De semmi buzulás!”
      Torrente rulz.

      Válasz
    37. szaki

      Nem lehet a Global Positioning System adó, az, ami a koordinátákat adja? Mert a mühold max azt tudja, hány óra van, de hogy te hol vagy? Ugyanakkor a párbeszédben Tibi megértette, mit is akart Tibi, akkormeg? Miharminc?

      Válasz
    38. toto92

      Havirajzozóknak üzenem, hogy amíg nem fizetnek Grafitnek x forintos órabért azért, hogy ide rajzoljon valamit, addig pofa befog a követendő eljárás. Ha van rajz, örülsz, ha nincs, kussolsz.

      Válasz
    39. Szigi

      Szerintem a Comedysek vannak olyan jók, mint itt, sőt. A sertésfeldolgozót naponta megnézem, röhögni :)

      Válasz
    40. Rejtelmesrengeteg

      ezt így csakazértis poénnak szántad, vagy tényleg ennyire le vagy maradva?

      Válasz
    41. éttermiségi

      Kívánok minden kedves napirajz-követőnek eredményekben gazdag, boldog új húsvét!

      Válasz
    42. Dezső, a disznó

      Azt álmodtam, hogy van új rajz. Szultán valami szabadstrandon jött-ment. A többire nem emlékszem, csak arra, hogy színes volt, amin nagyon megrökönyödtem, és még kommentet is írtam, hogy jó a rajz, csak ne legyen színes.
      Elvonási tünetek?

      Válasz
    43. garfitember

      Kedves Közönség!

      Először is hadd mondjak köszönetet Pondicoke, Wagner Úr, mailerr stb. kedves olvasóimnak, akik hozzászólásaikkal elérték, hogy rohadtul összeomlottam, elbizonytalanodtam, alkotói válságba kerültem úgymond. Nekik tényleg igényük van rá, hogy rendszeres hozzászólásaikkal emlékeztessenek arra, ami amúgy is? Ezúton köszönöm, együttérzésemről biztosítom, és egyben újból türelmüket kérjem. Köszönöm
      Grafit

      Válasz
    44. flipvariál

      Ráadásul mailerr akkora tuskó, hogy még annyit se tud, minek a mértékegysége a fényév (mert nem az időé az kurvaélet :D).

      Amúgy meg a fent említetteknek üzenem, hogy havirajz az apád faszát, kövér hülye. És buzi.

      Válasz
    45. Wagner Úr

      nem gondolnám, hogy a gyerekes követelőzésünkre meg kéne sértődni.

      Grafit, azalatt míg ilyen emaileket írogatsz, már megrajzolhattál volna egy fél kockát.

      Teljesíts, bazmeg.

      Válasz
    46. Rejtelmesrengeteg

      Amennyiben valamely kedves, velem egy gondolkodásmintát követő olvasó szíveskedne nekem körülbelül kettő kilogramm salétromot, vagy chilei salétromot küldeni, úgy meg tudnám oldani a havirajz, évirajz satöbbirajz kommentelgetős problémát olyan módon, hogy azon mélyen tisztelt órmótlan vietnámi nádvágókat akik ilyeneket kommentelgetnek belerobbantanám az éterbe. Ha van valaki akinek hasonló indíttatásai vannak, és van megosztandó salétrom az otthonában, én szívesen fogadnám azt adományként Grafit nyugalmának helyreállítására történő tömeges robbantásaim kivitelezésére, melyeket, mint fentebb írtam az ismert hozzáállású kommentelgetők rovására követnék el. Úgyvélem az igazságszolgáltatás is az én pártomat fogná az eset után. Előre is köszönettel a felajánlásokért.

      Válasz
    47. flipvariál

      „nem gondolnám, hogy a gyerekes követelőzésünkre meg kéne sértődni”

      :D :D :D hát ez az évszázad mondata. fájt az empatektómia? :D

      usaUA5 (amerikai kapcsával mi van? :D)

      Válasz
    48. Luke

      Rejtelmesrengeteg: Látom a következő rajzot – vietnámi nádvágók robbannak térdig vízben állva, csak a térdük marad ott a rizsföldön :-)

      Válasz
    49. Pondicoke

      Ha nem tetszik, rajzolj le valami méltatlan pózban engem is és a végére tegyél egy tréfás befejezést. Nyavalyogni viszont nem vicces, nem azért járok ide, hogy hallgassam. Azt hallom eleget máshol is. És tudom, kemény világ a sóbiznisz, de nem én kényszerítettelek bele.
      Kössünk biznicet: te rajzolsz időnként, én meg többet nem írom ide, hogy havirajz. Deal?

      Válasz
    50. Dezső, a disznó

      Kapja az ingyenrajzot és nem hálás, hanem követelőző, bazmeg.
      Rejtelmesrengeteg, bár nem tudok neked segíteni, ami a salétromot illeti, azért remélem, hogy sikerrel jársz. Nemzeti hős leszel, ünnepelni fogunk.
      Grafit, tudom, hogy sokan megmondták már, hogy mit csinálj meg mit ne, én csak annyit tennék hozzá, hogy akkor rajzolj, ha akarsz. Mivel se az oldal nem fizetős, se a rajzaid, akkor raksz föl újat, mikor akarsz. És nem akartam megmondóember lenni, ez csak ez a véredényem.
      Dezső, a disznó, te meg fogd már be a pofád, telekommenteled a rajzot, bazmeg.

      Válasz
    51. esthof

      Így is van, boldog névnapot mindenkinek!
      (Egyébként meg ahogy itt a naptárban látom, 3 napja Ógyász nap volt. Az is megért volna egy hozzászólást.)

      Válasz
    52. Rejtelmesrengeteg

      Hivatalosan is abbafejezhetnétek végre a havirajzozást. Ha majd a netszolgáltatód szolgáltat havonta 3 alkalommal internetet akkor lehet nyálat verni, Grafit viszont ingyen és jószívből rajzolja ezt nekünk. Ha meg most a zrikálásra jazolna valamit de nem szívből, hanem csak hogy bek*ssoljatok, akkor meg azért járna az arcotok hogy ez milyen szar lett, meg ez nem olyan mint régen. Ne legyetek túl okos Tibik. K*ssoltok, vártok.

      Válasz
    53. PurplePeopleEater

      Kedves Grafit!

      Amúgy nem egyszerűbb, ha abbahagyod a napirajzot addig, amíg, nincs kedved/ihleted/időd? Akkor legalább nem várnánk hetekig egy rajzra és téged sem baszkodna mindenki, hogy ménemrajzószmá. Oszt amikor újra elkezded fosni magadból a rajzokat, akkor minden visszatér a normál kerékvágásba. Erőltetni úgyis fölösleges, nem? :P

      Válasz
    54. Wagner Ur

      Rejtelmesrengeteg:

      Te egész életedben ilyen homoszexuális kis nyaller voltál?
      Vágod, hogy aki havirajzozik, az nem csak úgy idetévedt a nők lapja receptoldaláról, hanem gecire szereti a rajzokat és KÖVETELI, bazdmeg.

      flipvariál:

      ez kedves, de az ’empatektómia’ szó nem létezik a magyar nyelvben. Mire gondoltál?

      Válasz
    55. Szerintem

      A helyzet nagyon sok szinten szopó. Amikor az emberrel szemben annyi elvárás van, s a felelössége minden szinten nyomasztja, akkor tud a legkevésbé humoros vagy kreatív lenni. Szerintem OK lenne addig abbahagyni a rajzokat cc-n innen, s cc-n túl, amíg olyan élethelyzet alakul, ahol spontán jönnek a tréfák, ahonnan ez az egész indult. A szopó ott van, hogy ami eddig felépült könyvekkel s olvasókkal az elpallhat mind. Viszont a kommentek szerintem nem reprezentálják a tényleges olvasóközönséget, mint ahogy ez sem.

      Válasz
    56. garfitember

      Kedves Mester!

      Megbeszélésünknek megfelelően idő előtt elértük az elvárt kattintás, és komment-számot. A részletes elemzés még nem készült el, de az előzetes számokból már látszik, hogy rajz nélkül is el lehet érni egy viszonylag stabil és magas aktivitást. Egy-két paramétert még vizsgálunk, illetve készítünk egy RSS hatástanulmányt is. Kérdésedre válaszolva nem, az RSS-nél nem kell új rajzot feltölteni, csak adminként belépni és menteni egyet. A figyelmeztetés kimegy, a látogatók meg jönnek, és máris közelebb vagyunk a célszámhoz.
      Remélem szolgáltatásaink mellett dönt, mellyel utat nyithatunk a potenciális hirdetőink felé.

      Szép napot,
      garfitember

      Válasz
    57. flipvariál

      Ha valóban Grafit volt „garfitember”, akkor: nem éri meg ezen aggódni, gondolom aki itt menőzik hogy mekkor a napirajz fan az nem várt 2 órát dedikált naptárra, csak otthon a gép előtt ilyen vagány.

      Ha meg nem, akkor meg még jobb, mert tét nélkül sikerült elérni, hogy Wagner Ur szórakoztató hülyeségeket beszéljen. Pl.:

      „Vágod, hogy aki havirajzozik, az nem csak úgy idetévedt a nők lapja receptoldaláról, hanem gecire szereti a rajzokat és KÖVETELI, bazdmeg.”

      :D Gondolom anyádhoz is néha odamész, és követelsz rajta ezt-azt, mert szereted.

      U.i.: aki tudja mi az az -ektómia, annak nem jelenthet gondot megfejteni a jelentést.

      Válasz
    58. tájbor

      Névnapra jólesett volna vmi úújj!:D
      De végülis CC-n ott vannak a jó rajzok,némelyike ugyanúgy odabasz,mint az itteniek.:)
      Szüljél Mester! Bárhova! Hajrá(f)!Zsiráf! Ilyenek….
      =)

      Válasz
    59. szar

      ez a zegész egy fos. nincs itt lófasz se már, nem csak vicc. csak a rinyálós kis buzik.

      Válasz
    60. Rejtelmesrengeteg

      Kedves Wagner úr. Örülök hogy ennyire magas szellemi színvonalat tudsz megvillantani. Egyébként napjában körülbelül 3 azaz három alkalommal ellenőrzöm van e rajz, nézem a komediseket is, és a köteteket is beszereztem amikor tellett rá. De ez nem jelenti azt hogy Grafit idegein fogok táncolni hogy rajzojmárajzojmárajzojmá, mert kinőttem az ovis követelőzős dacolós korszakomat. Nevéből adódóan az óvodában. Továbbra sem szolgáltatás a Napirajz. lehet követelni, csak ezzel valószínűleg ellentétes hatást érsz el. Egyébként meg vulgáris e vagy.

      Válasz
    61. Meyrez

      Türelmetlenkedőknek: (Wagner Ur, szar, stb.)

      Türelmet a Mesternek!

      Ha van rajz, örülsz, ha nincs rajz nem sírsz, elfogadod. Ingyen kapod, nem kell lázadni.

      Válasz
    62. pikk

      Mondjuk a rajzok ritkulásával eltünedeznek a látogatók is a honlapról, ez sajnálatos tény.

      Válasz
    63. flipvariál

      „Február 1 óta 3 rajz. Ez már hivatalosan is havirajz, nem?”

      Ja, kábé stimmel, a durván 20 eredeti grafit rajz a comedycentralon meg ne zavarjon. :D

      Válasz
    64. gonzo510

      nyilvánvaló, hogy a „mester” pénzért rajzol.
      Szóval nyissátok a tárcát, ha rajz kő.
      Igenigen, f*szvagyok, menjek a p-be.

      Válasz
    65. Nigga brotha

      @gonzo510: F@szt. A Mester elvégzia pézes melót, oszt’ utána azt csiná’, amit akar. Hogy a ő pénzes melójat te ingyé’ megnézheted a komédicentrálon, annak örüjjé’. Hogy nem rajzó’ ide, az azé’ van, mer’ csak, továbbá a hozzád hasolló demotiváló f@szok elveszik a medvét, izé, a nedvét, nem, a kedvét.

      Válasz
    66. Rejtelmesrengeteg

      Komedin nem lehet kommentelni, szerintem ez bizonyos szempontból előnyös, legalább ott nem szövegel a sok billentyűhuszár

      Válasz
    67. vendelin

      Comedy-n néha nem kerülnek bele a listába a rajzok. Most a legutóbbi is csak megjelenik, de nincs benne jobboldali galériában.

      Válasz
    68. szar

      Akkor ha comedyn van rajz, ezt a ganajdombot az itteni nyalgepekkel be kene szuntetni a faszba nem?

      Es 2-8 ev letoltendot a „mester” szo hasznalataert.

      Mester az apatok faszat. Annyira el van foglalva azzal a sok mindennel, hogy meg a parkockat se birta rendesen csinalni. Konkretan csodalkoznek ha barmit normalisan birna csinalni.

      A Comedys rajzok megdobbento, hogy ilyen rendszeresseggel erkeznek.

      Válasz
    69. Rejtelmesrengeteg

      Utolsó kommentelő szüljél sünt. Mindenképpen. Ha nem tetszik akkor minek olvasod/nézed. (jól látod, ez kijelentés, nem kérdés)

      Válasz
    70. dezso

      Vájámá, honnan tudod, hogy van új rajz, ha nincs a galériában? Valamit ezek szerint rosszul csinálok. KKXUKd!

      Válasz
    71. flipvariál

      @szar:

      Azaz, csak keményen. Menj föl minden nap arra az oldalra ami nem tetszik. Írd meg naponta hogy nem jó, idegesítsd fel magad azokon akik szerint jó. Ez a kötelességtudat. Mi nyalgépek ezt úgysem értjük. Például nekem sem tetszik újabban a párkocka, így gyávamód megfutamodom és nem nézem meg. Éjszakánként pedig a párnámba sírok, mert nincs bennem annyi nemes elszántság, hogy minden áldott nap odamenjek, jól felidegesítsem magam, és dühösen kommenteket írogassak. Ezt kéne pedig, hát az milyen már hogy van egy szar oldal az interneten én meg nem mondok róla véleményt hanem csak elkerülöm?

      Válasz
    72. Rejtelmesrengeteg

      lehet összeesküvéselméletnek fog hangzani, de nem lehet hogy pár arc nem szereti az oldalt, és úgy döntött hogy megpróbálja kommentekkel aláásni, látván hogy Grafitot a szemét beszólások kellemetlenül érintik?

      Válasz
    73. flipvariál

      Mivel ugye nincs regisztráció, olyan nicket írsz be amilyet akarsz, ezért akár egy ember is írhat 30 nevében. Grafitnak gondolom kidobja az IP-t, oszt kiderül ki akkora lúzer hogy napi 10 órát kommentel különböző neveken :D

      Válasz
    74. Rücsök

      Na jó, akkor mivel motiváljuk Grafitot? Ha mindenki ül csöndben nyilván nem jó, mert azt találja hinni nem is vagyunk kíváncsiak rá. A másik végletre meg szép példa a fenti pár hsz. Vagy esetleg egy „Szünet” tábla? Nyilván akkor is bekukkantanék minden nap, csak legalább előre tudnám h. felesleges. Kevésbé lenne frusztráló.

      Válasz
    75. vendelin

      @dezso:

      Onnan tudom, hogy van új, hogy a főoldalról nyitottam meg. A csíkot megnyitotta, de nincs a többi között a jobboldali listában.

      Válasz
    76. szar

      Egyáltalán nem érdekel, hogy ti szerencsétlenek mit gondoltok, mivel baszom el az időmet. Pl. szerencsére azt csinálok, amit akarok. Ha akarom elkerülöm, ha akarom kommentelek. Egyébként nem annyira vagyok dühös. Mondjuk egy tizes skálán, ahol az 1-es az épp pirosra váltó lámpa, és a 10-es egy apokalipszis, mondjuk úgy 1-es.

      Ellenben a „mester” galamblelke gecire nem érdekel. Ha ettől megsértődik, akkor egy kis életképtelen fos.

      A múltkori mosókonyhás, göngyölt pókhálóval etetem a gyereket bejegyzés is röhejes volt. Kéne dolgozni, az sokat segít, nem hobbistának lenni.

      Azt meg vegyétek már észre, hogy jó sokan telibe leszarják az oldal létezését vagy nemlétezését, ez csak a ti bugyuta és érthetetlen vallásotoknak fontos.

      Gondolom sokan vannak közületek, akik otthon modellvasúttal maszturbálnak.

      Válasz
    77. vendelin

      @szar:

      Ha szerinted szar a napirajz, akkor nyilván azért olvasod, mert szeretsz szenvedni. Meg azért írsz fikázó kommenteket is, hogy majd valakit beindít a flame és orálisan pofán vág. A rossz gyerek is azért rossz, mert nem szeretik, és a pofon is jobb, mint a semmi… Remélem segítettem.

      Válasz
    78. flipvariál

      Oly üdítő olvasni ezeket a „miért nincs napirajz” kommenteket mikor a napirajz.hu főoldaláról (összeszámoltam) kettő kattintással el lehet érni egy új napirajzhoz :D

      Válasz
    79. Béla, az állat

      A károgók szíveskedjenek átfáradni a Comedy Central-os oldalra, ott VANNAK friss rajzok.

      A mai (is) szenzációsan jó!

      Válasz
    80. Rejtelmesrengeteg

      az ilyen kommentekről egyre gyakrabban jut eszembe az Európai sün( Erinaceus europaeus). Gondolom érthető miért.
      Grafit. Szerintem ezekután csakazértis. Arcunkba bele erőset, ütőset.

      Válasz
    81. cc-s rajz kérés

      valaki nem mentette-e el véletlenül a ma reggeli dizájner d r o g os rajzot?

      Mert most tök más van, szerintem leszedették.

      Ha tévedek, akkor egy direkt linket kérnék szépen
      Kösz!!!

      xZZuCT

      Válasz
    82. Luke

      NEm nagyon megy az a flipbook. Soxor még az sincs a listán ami a főoldalról odavitt… Azért jó ott a rendszeresség

      Válasz
    83. Rapala

      Kedves Grafit, minden tiszteletem hogy itt még… én spec megnézem a heti kettőt a Comedyn, és nem rinyálok…aztán ha még lesz kedved ide rajzolni, akkor örülök… ugye már a régi kínai bölcsek is tudták hogy az öt őselem: Föld, Levegő, Tűz, Víz, és Süket duma…

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .