TISZTA

Nna…

 

Már egy ideje kikívánkozik belôlem a következô pár gondolat. Annak idején, az elsô napirajz, ami még nem is volt az, mert egy határidônaplóba készült, szóval az akkor született, amikor egy nagyon-nagyon unalmas és értelmetlen értekezleten kellett ülnöm. Emlékszem, a Huggies pelenka Hipermarket-aktivitásán kellett ötletelnünk és konkrétan semmi sem jutott eszünkbe (majd a polcsorok között fogjuk cserélni a pelusokat, vagy mi? Gáz volt.)

Aztán másnap is rajzoltam, amit elküldtem pár barátomnak, majd a harmadikat mégtöbbnek, és így tovább.

Amikor elôször kaptam meg a saját rajzomat, hogy "ezt nézd meg, kibaszott jó!" az nagyon nagy élmény volt! (pollen) Akkoriban merült fel, hogy csináljunk ebbôl honlapot, de elvetettük. Akkor. Aztán jött a blog-ôrület és beszippantott engem is. És ez nagyon jól sült el. Milánóban voltam, egyedül, éheztem, szar volt és ez volt az egyetlen köldökzsinór, amin keresztül egy kis elismerést kaphattam. Ha lehet túl érzelgôsnek lenni, akkor azt írom ide: ezek a visszajelzések tartottak életben.

 Most, hogy 300-on túl vagyunk, és már régóta együtt, szeretnélek emlékeztetni titeket -és ugyanúgy magamat is- hogy mi ez. Merthogy nem változott semmi. "Csak" annyi, hogy hetente 20.000-körüli letöltése van az oldalnak. De a rajzok, amiért készülnek, és ami a céljuk, abban ugyanolyanok, mint az elsô volt.

Annyian vagytok már, valamiért, hogy az lassan ép ésszel felmérhetetlen. Én viszont -személy szerint- nem változtam, emberi mivoltomban, érzuékenységemben, vagy vulgaritásomban, bármiben.  Minden kommentet elolvasok. Mert én vagyok a házigazda, és valaki vette a fáradtságot, hogy írjon a rajzról, vagy arról, amit a rajzom váltott ki belôle. Ez így van jól, hogy elolvasok minden komment.

Viszont. (És ez vegyétek úgy, mint emberi gyengeségemet) Az olyan kommentek halálosan idegesítenek, amik csak önmaguk miatt jönnek létre. Azzal, hogy "ez most nem volt annyira ütôs", nem tudok mit kezdeni. Mihez képest nem volt ütôs? Nem hullámzó színvonalról beszélek (persze az is van, hogyne), hanem ingerküszöbrôl. Nevezzük magamat mûvésznek, jó? (ha nem erôs ez egy kicsit) Azt gondolom, hogy a napirajz az én gyerekem. Szeretem. Úgy, ahogy van. Minden darab, ami felkerül, valamiért kedves nekem. A ciánozás is, pedig nem vulgáris, nem véres, valamennyi szereplô túléli a három-négy kockát.  Igen, talán nem üt akorrát, mint a transzformerszes gyerek, de szeretem, mert egy levélnehezék-kalapos közös képviselô papírsárkányt csinál a formanyomtatványból. Ez egy szép kép. Egy ötlet, ami lehet, hogy kevésbé vicces, de érdekesnek tartom.

Sokan vagytok, és sokfélék is. Abban tudtok nekem segíteni, hogy azt látjátok meg a napirajzban, ami.  Hogyha lekerül a vállamról a "megfelelni mindenáron" -súlya. Ha nekem csak rajzolnom kell.

Válaszolva a tegnapi kommentekre: Nyáron itthagyom a reklámszakmát, mert kiégtem. Kilenc éve csinálom, és már nem hiszek benne. Kicsit nehéz lesz a váltás, de hiszek magamban és a terveimben, a sikeremben. És szeretem a napirajzot, tehát folytatni fogom, amíg látom, hogy van értelme. De akkorára nôtt, hogy teljes embert kíván. Megélni nem akarok belôle, mert úgy egyre szarabb lesz. Viszont annyit jó lenne keresni vele, amibôl megáll a saját lábán. És rendezni kell az ügyeit, mert ha én nemlépek elôször, akkor majd egyszercsak nyílik majd egy Gébics, lesz Bimb, ésatöbbi… Ezekre figyelnem kell. Lesznek változások, de a lényeg marad így. Rajzolok éskiteszem.

Ha majd csak annyi történik, hogy egyszerre megszaporodnak a Tibor nevû kisfiúk és kislányok, az oké, de az üzlet az más. Azt pedig ne várja tôlem senki, hogy afféle underground-hôsként másnak ássam ki a gesztenyét. Elvégre Cirano is rábaszott. Csúnyán.

 

Na ennyit akartam csak. Üdv. 

171 thoughts on “TISZTA

    1. Ívsoros Párkány

      Mélységes egyetértés. Ne legyél ideges, te legalább kirakod. Nekem 3 éve van kész a cucc (weblap – állat) itt fut belül, nem lóg ki, mert én nem viselem el a szarozást, csak néhányan tudnak benézni. Pedig hidd el van aki zsigerből cseszeget, még akkor is ha egyébként hazafele a villamoson is rajtad röhög, miközben a punnyadt közönsége konkréten nem érti miafasznak örül annyira. Na toljad szépen tovább a bringát amerre teccik. Amúgy minden szempontból nem vayunk rád méltók és hasonlók. Üdv

      Válasz
    2. zs

      nem szoktam kommentelni ide,csak szimplán beesek az asztal alá szinte minden nap,de most pár mondatban reagálnék.maximásli riszpekt neked grafit.baszott nehéz lehet ennyi embert megfelelően kiszolgálni,ha lehet egyáltalán.és ha kell egyáltalán.az hogy ennyire bejött a népeknek a dolog várható volt,ezen nem illik meglepődni.
      a dolog önálló életet és nehéz lesz
      tökéletesen kontrollálni az jövőben.jogos az igény arra,hogy tartsa el magát az oldal,de pont ez bassza majd szájba is az egészet..ha érted mire gondolok. okosan kell csinálni. egy a lényeg….
      rajzolj,én meg beesek az asztal alá mindennap.kösz és bocs a hosszuságért.

      Válasz
    3. 57276

      igy tovább grafit, mi kitartunk meletted rendületlenül és röhögünk a rajzokon mint az állat! :)

      Válasz
    4. Crowley

      Kaptam a fejemre eddig is, ezután is fogok, nem baj (igen, akkora az egom, hogy a saját szempontjaimat veszem előre) de Grafit – az idézőjelek nélküli, hisz kimondta végre! – művész, én pedig egy befogadó.

      Nos, én áldozok, ha megmaradsz. Ennyi. És örülök, hogy Te mondtad meg, hogy mi legyen.

      Egyébként mi lenne, ha levédetnéd a „termékeket”? Csináljon a táborod Gébicset, legalább mindig adott a közönség ;)

      Válasz
    5. grafitember

      Crowley, ne vedd magadra. Több mint ötezer kommentet kaptak a rajzok, de gondold, pont miattad ütöttem be ezt a gecisok karaktert…

      Most lefújatom magam a széllel a West Balkánba és iszom egy sört. Egészségünkre!

      Válasz
    6. u

      nos én speciel még az életben nem kommenteltem ide pedig a napirajzot mintolyat olvasom.
      a kommenteket viszont nem szoktam olvasni csak az első párat talán megúgy szúrópróbaszerűen.

      nade

      a fentiekből úgytűnik hogy a ciános rajz nemtetszett többeknek.
      speciel szerintem maximálisan az egyik legjobb. nem a legviccesebb, de ezvalami egész más, ezegy romantikus idill, makkával nénivel munkással, ez a rajz olyat sugároz, ami segít feledtetni a szarrástresszelt életet és valami belső mosolyra fakaszt, hogy igen ezaz, jódolgok vannak még, csak észrese veszem

      Válasz
    7. webmotion

      *bólogat*

      Azt hiszem az olvasók 99%-ának nevében mondthatom, hogy a lényeg nekünk csupán a heti dráma, vér, pina, erőszak és pina adag :-)

      Ha mocsokmódon meggazdagodnál belőle, akkor is maradnék hű „olvasó”. Maradok is! Respekt.

      Válasz
    8. mandari

      Grafit, én se szoktam kommentelni, most is csak annyit, hogy matekóra:
      20 000 ből átlag kommentel olyan 50-100 ember, ebből 2-3 fanyalog, néha egy sem (!) de azért őket is ideeszi nap mint nap a fene, mert nekik is tetszik, csak fene tudja, ilyen emberek is vannak. Hát csak fanyalogjon.
      Ez kurva jó arány, gratulálok!
      És ha mondjuk megjelennének ezek a rajzok időnként nyomtatott formában is, én szívesen megvenném. Meg nyilván mások is, olyan emberek is, akikhez eddig nem juthatott el, mert a XXI. sz. még nem kopogtatott be az ajtajukon számítógép és internet formájában.
      Persze ebbe belevágni bátorság kell, talán van benne rizikó. A pólóbizniszt is be lehetne indítani, sok kicsi sokra megy:) és egy link elférne még valahol. Arról már nem is beszélve, hogy mindig mosolyognék egyet, ha szembejönne valaki az utcán egy szultános pólóban:)
      Szurkolok, és sok sikert!

      Válasz
    9. byrka

      Hm. Józanul is jó a stílusod írás szempontjából is. Alényeg nem azon van ha jön egykét gyengébb, mert ugye kinek mi a gyngébb, hanem hogy az egykettőre jut huszonöt-huszonhat szétesős/borulós/szakadós, mert ugye kinek mi.
      Egész nyugodtan rádobhatnál valami pénzkeresős dolgot a lapra, szerintem van akkora látogatottsága, rendszeres látogatotókkal!, hogy elérje a célját és a répa is megkáposztásodjon.

      Válasz
    10. Kata

      Az első rajzod, amit láttam, a pollen volt. Nem itt láttam, elküldték vagy valami, de aztán valahogy idetaláltam és azóta függő vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy nekem meg kell felelni, hanem hogy amit itt találok az nekem kell. Ha nem naponta, hanem hetente, akkor úgy. Ezt szerintem mások nevében is mondhatom. Aki meg nyavalyog ha nincs időd, vagy ha neki nem megfelelőt rajzolsz, annak azt javaslom hogy get a life!
      Én is megvenném a nyomtatott formát, ahogy remélhetőleg lesz majd Gébicses pólóm is, ami tetszik, arra ne sajnáljuk a pénzt…
      Na de a lényeg annyi, hogy szeretünkgrafit.

      Válasz
    11. Frenkszitihuligánsz

      Ja! Tiszta sor! Mi a dráma?
      Deviszont(<---ez a szó csak azoknak akik utálják! mehehe) pólórendelés az legyenmár mihamarabb! Az pölö pénzkeresős!

      Válasz
    12. mbb

      1., Ki az a Cirano? :o)
      2., Szerintem te ilyeneket rajzolsz, mert te ilyen vagy. Nem tetszhet minden heti 20000 kattintónak.
      3., Drukkolok, hogy úgy járj, mint Pálék Hedviggel, a beszélő szarvassal. (Nem arra gondolok, hogy bassz el valakit kocsival, hanem hogy genny-gecisok zsét keress)

      Válasz
    13. Lugosibelabacsi

      Nem birom tartani a berettat! Mindenkinek egy nagy, ordenare, telibevert, oriasi: OMEGA-KUSSOLAST!!!! Csak hogy elejet vegyem a kesobbieknek. Takonyfasz aki utannam ideir!

      Válasz
    14. v v j

      Üdv grafit!

      Milyem érzés? Mármint, hogy úgy jártál velünk, mint a Kisherceg a rókával, ázze?
      Mondjuk ki minden álszerénység nélkül: intézmény lettél. Sok, hozzám hasonló és tőlem nagyon különböző Tibinek és Ritának adsz a napi keccsölés vagy a kölök hidegfront előtti örjöngésének elviseléséhez némi plusz energiát.
      Baromi jó érzés lehet olvasni a röhögés miatt betűcserélt komment, és hallani, amikor idézik a szövegeid, és igen kellenek a fanyalgók is, mert egyébként a statisztikusok dobhatnák ki a haranggörbét… :-)

      Viszont kevés szarabb érzés van annál, amikor látod, lenyúlják az ötleteid, pofátlanul beleülnek a tutiba és onnan osztják az észt.

      Szóval vigyázz Magadra és az agyszüleményeidre! Sok sikert kívánok a saját és a magam nevében is!

      E!

      Válasz
    15. bleed

      Nem olyan régóta ismerem az oldaladat, egy barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy itt készül valami, ami kilendít a szürkeségből, nap-nap után. Megnéztem, bár nem nagyon érdekelt, oszt mégis úgy lett, szénné röhögtem magam; Ittragadtam. Jövök napjában többször is, nézem a képeket, röhögök magamban, röhögök hangosan, röhögök másokkal… Mindegy, hogy vulgáris, vagy obszcén, lehet egyszerűen szimplán „csak” vicces is, meg tudsz fogni, és ennek örülök. Re5peCt az egész, respect az egészért. Sok sikert a jövődhöz. Komolyan.
      Ui: A ciánozós „mivelmivan”-ja szállóige lett a cégnél mióta feltetted :))) Én személy szerint nagyon szeretem azt a történetet.

      Válasz
    16. purple

      vesztbalkán sör ójesz dekar hogy föiskolan vagyok :)

      egyebkent meg van ebben a napirajzban valami kurvára bájos hangulat.

      valahogy a tibik és pálok stbik akciói olyan ismerösek.. (persze abszurd az egesz elmébe agyazodott ekestul levelnehezek kalapostol kezdve bbcn aljasitott szultanig minden) de valamiert megis kicsit magara tud ismerni bennuk az ember. Azert olyan utős némelyik. És nem véletlenul szürödik a sok ‘napirajzos’ szócska lassan a közéletbe. Pl amikor tökvadidegen ‘gyász’ozik az utcán. Jó. Jellegzetesen rétegrácsolt mester valamit létrehozott, nem élt hiába :)

      csak annyit még hogy gúdlákk hevfán

      Válasz
    17. Nóbi

      A napirajz az én utópiám!!!csak így tovább!!!
      amúgy télleg egyre több Tibi van!:)))

      Válasz
    18. Berkut

      Az a „bajom” a bloggal, hogy minden nap felvidít! :D:D:D
      Mindig van valami olyan, ami az élet kisarkított pontja, ésvagy szimpla humor, vagy öldöklős punci sock, vagy akármi.
      Minden nap nevetés, happines!

      Volt egyszer amikor elég mély lelki pillanatomban -elöntve a nyakamban a trágyával- volt egy blog, ami felvidított…
      szorakoztat
      és mindig ütős
      mindegyikben van valami, ami üt, csap, boldogít vagy akármi. Talán a bennem is lévő zavargások kivetülése rajzokban,(vagynem) és tudom, hogy nem vagyok egyedül!
      Ha köll segítsünk grafitnak, hogy sok sok casht verhessen el a pultnál. Ennyin ne múljon!
      Thanks for all and
      7 MÉTERES RISZPEKT

      Válasz
    19. jozsef

      figyelj grafit,

      a kommentek terén osztom a véleményed, viszont a *megfelelni mindenáron* sose fog lekerülni a válladról, ha bizniszt csinálsz a napirajzból.
      már a levédetés is biznisznek számít, hisz pénzt forgat magába.

      Válasz
    20. irimias

      grafit, te vagy az evtized fasza arca. ne akarj megfelelni az olvasoknak, azzal csak elrontani lehet a dolgokat; sokkal inkabb magadnak felelj meg.
      nekem az elso napirajz a subbacultcha altal linkelt marketing-fikazos volt (lassam a szemed, ha hozzam beszelsz, a kurva anyadat).
      egyebkent meglepo parhuzamok vannak kozted, es a skot gyerek hugh macleod kozott. o is reklamszakmabol jott, madison avenue, aztan a rajzai miatt lett hires. biztos ismered, de azert linkelem: http://gapingvoid.com
      en is koszonom, hogy megosztod a rajzaidat velunk, es a felnovekvo generaciokkal. aldas legyen rajtad. (vagymiaf)

      Válasz
    21. lamb

      vigyázz a szélben hazafelé, nehogy egy oszlopon pöjögve végezd :)

      egyébként folyamatos hálás kussolással várjuk a következő rajzot. (a 47 éves anyukám is) :D

      Válasz
    22. rickeffe

      1. Miért is kellene megfelelned akárkinek is magdon kívül?
      2. Amióta rátaláltam a rajzaidra, mindennap nézem van-e újabb, és általában szénné röhögöm az agyamat. Jól esik a napi fárasztó meló után egy jót nevetni.
      Köszönöm.

      Válasz
    23. Papa

      Grafitkoma, eddig úgy fasza, ahogy van ÉS örvendek, hogy belátod, nem lehet egy szarkupac tetejéről két szemétevés közt áramot lopva teszemazt alkotni. Mellesleg 20k látogatóból meg csak akad, aki a te ötleteidből zsírosodni készülőket elássa a gecibe. Ha lesz Bimbó, azt meg megvesszük, ennyi.

      Válasz
    24. casejustcase

      mar perdon, de hat nehogyma itt a faszopas izombol.
      a sok szajmenest azt. ember ilyesmi monologra bolint, csendben tudomasul vesz. onmagaban nagyra ertekel egy alapvetoen rajzokkal kommunikalo embertol, hogy kepes volt mindenfajta grafika nelkul osszefuggo mondathalmaz odadobni. sot meg ertelme is van.
      a burkolt fenyegetest hangsulyoznam ki azoknak a torekvoknek, akik mokasszint akarnanak nyitni. agyontapossak oket a kommentelok, jol.

      Válasz
    25. gregg_pitt

      Mi itt a cegnel sokan… mindegy … szoval nagyon ott vannak a rajzok, csak igy tovabb!!!

      Válasz
    26. Clown

      Szia Grafit!

      Még én sem kommenteltem soha, pedig elég nagy függő vagyok :) Naponta többször is jövök, várom hogy feltedd a napi adagot, hadd röhögjem magam szét, akár rossz, akár jó napom van. És ezért hálával tartozik neked a sok Tibi és Rita!
      Szerintem: ha azért csinálod, mert szereted, akkor nem kell megfelelned másoknak. Ha tetszik amit rajzoltál, ha neked úgy jó, ahogy lerajzoltad, akkor nem kell görcsölni hogy most mit szólnak az olvasók. Ha viszont esetleg fizetős lesz az oldal, vagy egyáltalán, pénzt szeretnél látni belőle, na akkor már tényleg érthető, hogy meg „kell” felelned. Mi adjuk a pénzt, Te hozod nekünk a minőséget. Szerintem…
      Amúgy meg tényleg védesd le a Bimbó-t,meg a Gébics-et gyorsan! meg kéne nyitni a Gébics presszót, ahol lehetne kapni Bimbó csokit (bocsánat, kakaós tejtáblát), és az 5-ös villamossal lehetne megközelíteni a helyet, a házőrző meg Szultán lenne. A legkirályabb hely lenne az tuti!

      Szóval sok sikert Grafit!!!

      Válasz
    27. ndavid42

      komolyan, most vagy deja-vu, vagy nemtom, de vhogy vártam, h lesz egy ilyen post is. ami benne van, az teljesen ok. én még tavaly ősszel kezdtem el olvasni a napirajzt, és nagyon bejött, a stílusa, tartalma, meg minden, nem volt olyan rajz, amire azt mondtam volna, h hú, ez most vhogy nem az igazi. és ahogy azóta olvasom, kommenteket is, tényleg az jön le, mintha kicsit néha követelőző lenne a nép. de talán ez még bele is fér.
      egyébként olvasgattam a Mitmivan Milánóban?-t, és az alapján át is lehet érezni, h miért ilyenek a napirajzok, amilyenek. mind1, lényegalényeg, h csak így tovább :)

      Válasz
    28. Voodooo

      Én nem szeretnék napi(rajz)lapot venni,( bár grafit nem is erre gondolt hisz most szögete le hog az marad, ami volt a napirajz) viszont a magyar GDP jelentős részét szívsen költeném el napirajz merchandise-ra…
      főleg szultánkás flex állványra. :)

      Válasz
    29. edward.himmel

      Szerintem az, hogy valamiből pénzt csinál valaki, az nem feltétlen jelent elkurvulást. És, ha sok ember fejében ugyanaz a gondolat van („pl: a Napirajz frankó”) akkor az egy érték, amit ki lehet és kell aknázni. Nyilván figyelve arra, hogy az egész lényege ne változzon meg.

      Tök bonyolult, de igen alapvető gondolatok ezek a fejemben, remélem érthető :)

      Kicsit leszállva a metaszintről: szerintem fizetőssé tenni a napirajzot nem gáz, de lenne nem jó lépés. Napirajzos bulit rendezni, és belépőt szedni nem gáz, és nagyon jó lépés lenne. (Én mennék.) Napirajzos pólókat csinálni, és eladni őket piaci áron nem gáz, és szintén nagyon jó lépés. (Én vennék.)

      Válasz
    30. nyenyec

      A fikázókat nem kell komolyan venni. Ha nem tetszik neked elmennek. Majd akkor izgítsad magad, hogyha elkezd tartósan csökkenni a látogatók száma. Persze csak ha fontos neked a népszerűség.

      Nincs olyan művész, akit ne fikáznának, ez egy ilyen dolog.

      Nekem bejön a napirajz és nagyon örülök, hogy ilyen is van, nemcsak külföldről lopott ötletek olcsó másolatai, hanem valami frissítően egyedi és eredeti.

      Hajrá és rakendroll!

      ui. pólót ilyesmit, pl. vennék én is, de legyen többféle.

      Válasz
    31. Callia

      Támogatlak, válalkozz ha kell,
      de egyetértek edward.himmel-el pénzszerzés ügyben.
      A megfelelni vágyásról meg annyit,hogy nehogy úgy járj mint a kutya lejtőn,aki nagy súlyt húz;
      Az az eb nem BLOGDOG,bol-dog.hehe

      Válasz
    32. MuellR

      Kedves Grafit! Nagyon korrekt szavak hangzottak el virtuális tolladból! Igazad van, támogatás teljes mértékben ezerrel! Folytasd úgy, ahogy belőled jön, akinek nem tetszik, az eltolhatja a biciklit, de aki eddig tényleges rajongód volt, az szerintem továbbra is élvezni fogja napi szüleményeid! Csak így tovább!

      Válasz
    33. miska

      graf, te vagy az egyik legviccesebb fazon, akit ismerek. ezér is jó a napirajz. sokszor a humorod olyan dolgokat tesz közérthetővé, ami minden konzumidiótadauerdepressz (vagyis a mi mindannyiunk) fejében előjön, csak: vagy annyira nyomasztó, hogy inkább ürítjük, vagy el sem filózunk rajt, nemhogy valhogy ki is fejezzük. viszont amikor egy közérthető cuccban, mint ez egy napirajz, ráismerünk, akkor le esik a kókusz, hogy óóóó, bazgec, ez kurvára így van. nekem ezé jó a blogod.
      így és ne máshogy tovább!

      péesz: az azbeszt óta figyellök, jágeci!

      Válasz
    34. TCH

      Kiváncsi vagyok, hogy ki fogja „megvenni” a napirajzot? Index? Habostorta? Funpic? Goldengate? :)

      Válasz
    35. Aadaam

      Grafit, Te egy allat vagy (jo ertelemben), a rajzaid pedig kultusztermekek, mint az uvegtigris, vagy a harcosok klubja. Ja, hogy 20 000 nezi, a tobbiek meg (talan illegalisan) lelopott valtozatokat neznek mashol? Es?

      Ja, hogy nehany idejon, es megmondja, hogy ez nem volt franko. Jo, neha en se erzem fullosnak, neha Te se. Menj el youtube-ra, nezd meg Brookers vagy lonelygirl15 (a ket legnagyobb sztar arrafele) videoira erkezett kommenteket, ott is van szep szammal ugyanilyen. De Te egy kulturkincs vagy, bazdmeg. Tokmindegy itt mit mondanak, azok a rajzok akkor is kozkezen fognak forogni – talan majd valami jovobeli mobilon, vagy holokepernyon – amikor az utolso Huggles pelenkat is teliszartak mar.

      Merchandise? Te tudod. De ide ne hozd. Amig feeling van, minden van. Aztan.. Tudod, Garfield szerintem hottunalmas. Evtizedek ota. A Kazmer es Hubanak az utolso evadjan is szetrohogom magam, a Garfield mar ot eve se tetszett.

      Elmultak az aztekok is. Elmulik majd ez a feeling is, lehet veled egyutt, lehet, elobb. De ne nyird ki.

      Az egyszeru ember meg nem tehet mast, mint beirja, amit erez. Hogy hubazdmeg, ez most odabasz; vagy „hat grafit, en ma tobbet vartam”. Mert az egyszeru ember ilyen. Ezzel szeret, mert mast nem tud. Orulj neki, hogy nem azzal jon, hogy „az a vonal ott nem eleg vastag”. Az internet teli van ezekkel az oncelu micsodakkal. A bloggerek 90%-a onpromociot csinal,es a 90% 90%-a ugy csinalja, hogy olyanokat ir, mint ezek a kommentek. Mert ennyit tud mondani, de ezzel is Teged tamogat. Nem parancs, csak visszajelzes. De azt tartott eletben Olaszorszagban is, hogy visszajelzeseket kaptal, nem? Ha nem mondanak semmit, akkor siman meggebedtel volna. Akkor es ott ezek az oncelu beszolasok is vagyonokat ertek.

      Na jo, reszemrol ez az en ketcentem neked, majd ha kirakod a pejpal gombot, gondolkozukn mason is, de remeljuk, ez is er valamit.

      Ha nem, menj a kultuszminiszteriumba, es vedd fel a fizetesedet. Masok is megteszik, megse ekkora SZTAROK, bazdmeg! :)

      Válasz
    36. Voodooo

      Sztem ez lenne a kurvulás, by definition de grafit pont ezt nem szeretné, hogy egy nagy multi beleszóljon.
      De mivel Grafit jól tudja hogy mit akar, szal felesleges erről témázni.

      inkább: hogyan lehet elérni a hómentes télben a minőségi szánkózás élméyét???

      Válasz
    37. Tokapeb

      Az emberek nagyrésze úgy gondolja, hogy ami a neten van az ingyenes, és én is így vagyok, és tuti biztos vagyok benne, hogy a napirajz nézegetőknek a 99.9% nagyságrendileg sem tudná megmondani, hogy pl. hány divx filmet, vagy mp3 albumot „használt” már, azt pedig hogy a KEDVENC zenekara, vagy szinésze termékei közül hány van meg eredetiben kapásból is menne. Mindennapos rutinná vált már rengeteg embernek velem együtt a napLenyílEnter kombó használata, és mivel nem írtad miféle változásokról lenne is szó, azért leírom, hogy ha fizetős lesz vagy ilyesmi az szerintem odaver neki, habár megéri nagyon is a pénzét a napirajz, (HI HE TET LENÖ!) de bennünk van a hiba. Ha mondjuk reklámmal lesz tele, az senkit nem fog zavarni, de én gennygeci sokér adnám a reklám helyeket itt! Na nem hiszem hogy sok újat mondtam most itt, csak úgy gondolom elég bensőséges baráti kapcsolat alakult ki köztünk, hogy elmondom amit gondolok. (Soha nem találkoztunk persze :))

      Válasz
    38. Voodooo

      olvassátok el mit írt garfit, de ne csak az izgi pénzes részt a végén, hanem z elejét is. pls

      Válasz
    39. bend

      Hi Graf!
      namármost: mindenkinek megfelelni nem lehet, egyiknek ez, másiknak az teccik jobban – ez így (para)normális!
      azpersze „nagyonmagyar”, hogy idegyön és befikkant – dehátugye tudjuk hol élünk – erre nem kell berágni, majnem aszondom ezis normális!
      ha teccik, ha nem- naponta legalább tízszer idenézek, hátha van új rajz, s ha nincs jönnek az elvonási tünetek és ezzel szerintem még a fikkantók is így vannak – többezren.
      …mer gecijó az egész ,úgy ahogy van!!! Tenkjú!
      nameg-szerintem- ezek a „nemtúlütős” beírások is leginkább azt jelzik, hogy az emberkék itt vannak, melletted állnak és próbálnak ösztönözni, hogy ne hagyd abba, csináld ezerrel, napról-napra „ugorj magasabbat”!
      ezt mondom!

      másrészt, hogy legyen ez felőlem is Neked egy őfinte márketing-mintavétel a továbbiakra (merhogy nem a pénz, csak az összeg a lényeg): magam az oldalért nem fizetnék külön (nemazér, mer nem járna, vagy nem kurvajó, hanem mer belül énis kicsit tibi vagyok) – de reklámot az oldalon simán néznék, összejövetelre beugrót boldogan fizetnék, pólót szívesen vennék (támogatói felárral)!!!

      PÓLÓT IDE!!! 7méterest!!!

      és remélem, hogy mihamarább genny-gecisok lóvéd lesz és meg tudod nyitni a gébicset!
      hajrá!
      :)

      Válasz
    40. bend

      …namegmég aszondom -ellentétben egy fentebbi kollegával- hogy ez most kurvára az a komment-oldal, ahová igenis mindenki- aki eddig nem kommentelt az is -rakja ide a kommentjét/kéznyomát és álljon ki az eddigi munkád mellet, nem kell sokat írni, elég 1 szmályli!
      remélem 1000 fölött lesz a komment!
      hajrá!!!!

      Válasz
    41. YeTi

      Ne szopjuk má egymás faszát. Egyszerű a képlet: Grafit rajzol, akinek tetszik, röhög, akinek nem, az nem röhög. Majd röhög a következőn. Kurvabonyolult mi?

      Válasz
    42. Csanad

      Grafit,

      A post első részével nem akarok foglalkozni – nem az igazságtartamával vannak problémáim, hanem van saját tapasztalatom, úgyhogy csak irreveláns dolgokat beszélnék.
      Deviszontellenben: a pénz kérdésben lenne egy tiszteletteljes javaslatom. Kezdetnek tégy fel egy Paypal-es donációs lehetőséget.
      Láttunk már a magyar blogoszférában olyat, hogy műkődött, és a nagyvilágban is szokott néha működni.
      Nem azt mondtam, hogy ez legyen az összes pénzkereset, de tedd fel, és akkor elkezd csordogálni a lé. Meg érdekes szociológiai kísérlet lesz, hogy hányan hajlandóak áldozni arra, amit ennyire szeretnek.
      Ha felrakod, tőlem havonta (mintegy előfizetésképp) kapsz egy kisebb összeget, de ha ezt utánam csinálja csak másik 1000 a 20-ból, akkor az életben többet nem kell mással foglalkoznod.

      Válasz
    43. Fehervari Bence

      Elkurvult warezolos torrentes vilagunkban a muveszeknek azzal kell szmebenezniuk, hogy nem kapnak penzt konkretan a muveikert. Kepzeljetek peldaul el, hogy fizetos lenne a napirajz. Tippeljetek meg, hogy hany masodperccel a megjelenes utan lenne meg dcn meg torrenten a napi kep, es ez hogyan hatna a kozonseg fizetesi hajlandosagara…

      Tehat a kapcsolt arukkal kell a lovet leszedni, de nem gondolom, hogy ezzel most feltalaltam a spanyolviaszt, csak ugy szoltam. Kapcsolt arut meg azert vesznek az emberek, mert szeretnek kozossegben elni. Ezert vesznek realos mezt, meg Szultanost, mert jolesik talalkozni masik Szultanmezes emberrel… En vennek.

      joejszakat.

      benz

      Válasz
    44. nordmann

      Én is eddignemkommentelős. De kurvajó vagy, grafit. Általános reakcióm a képeket nézve: „you make my day”.
      Kösz. De nagyon.

      Válasz
    45. Csanad

      51-re: Ezért gondolom az önkéntes Paypal donációt. Nem kötelező, mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.
      A kérdés az, hogy a közönség mekkora része lenne hajlandó meghívni két sörre havonta Grafitot azért, amit tőle kap.
      Na ezt a két sörnyi összeget kellene hónapról hónapra – mondjuk akkor amikor éppen a szívének egy nagyon kedves rajz megjelenik – átutalni. Ekkora közönségnél ez az összeg már simán fedezné Grafit megélhetését, de mert nem kötelező, egy a dolog negatív felhangjait kiküszöbölné. És nem tenné rá a megfelelési kényszert se Grafitra: ha nem tetszik, akkor nem fizetsz… Ennyire egyszerű.

      Válasz
    46. Skill

      hali! a magyar ember nem nagyon fizet olyanért amit ingyen is megkaphat.nem hiszem hogy bárki is adományozna. kulturált reklámot
      mindenki elviselne az oldalon szerintem.probát megér ez is meg az adományozás is.lehet tudok valakit aki tudna segiteni a reklámal kapcsolatban. ha érdekel irj egy mailt.

      Válasz
    47. verbeka

      Ez a bejegyzés most olyan volt számomra, mint amikor a metál banda lassú számot játszik. Lassan csapódik a sörény, lengenek az öngyújtók, könny a szemben, és a távolban felbőg a basszusgitár…

      Válasz
    48. zebi

      Akkor most legyen az, hogy lehessen fogadásokat kötni, hogy mi lesz Grafitból, ha ledobja vállairól a reklámszakmát. Aztán az ebből befolyó pénzt meg adjuk oda Grafitnak, hogy átvészelje azt az időt, amíg reklámszakemberből mondjuk pékké képezteti át magát. Vagy mondjuk mozdonyvezetővé. Vagy atomfizikussá. Vagy esztergályossá. Vagy személy-, vagyon-, vad- és peronőrré. Programozó ne legyél, Grafit, mert akkor reggel 7-től 9-ig csak ülsz a monitor előtt (azért jöttél korábban, hogy tudj dolgozni, amíg nincs bent senki), az 5. cigin túl, kávét nem iszol, mert már nem bírja a szíved, a hírektől már hánysz, úgyhogy napirajzot nézegetsz…
      Én személy szerint a politikai pályát javasolnám, bár nagyrészt az is reklám, viszont már most tömegek állnak mögötted. És legalább lesz egy, akit nem utálok.

      Válasz
    49. pixelatedBear

      huhhh…. hát nem gondoltam volna, skacok, hogy a tegnapi kis PayPal-es eszmefuttatásom-unk ekkora brainstorming-lavinát fog elindítani mind Grafitban, mind bennünk..

      Jó érzés, hogy VALÓBAN vannak közöttünk szép számmal olyanok, akik felfogják, mi a lényege egy ilyen linknek.. már jónéhány hónapja említettem, most is felhozom példának az alienlovespredator.com lapot, ahol az alkotó, Bernie Hou, szintén csupán próbaképpen pöttyintette oda a szájtra a PayPal linket, s ez a látogatottságon mit sem változtatott. Oké, ez amerika, ezmeg itten ez az Ugar, de nem hiszem, hogy ettől keringenének majd a dc-n meg a torrentszájtokon az illegálisan közzétett Grafit-művek, mert hiszen továbbra is ingyenes maradna a napirajz, csak.

      Szóval Grafit, hajrá, mi mindenben támogatunk, mert:
      -imádunk, bazdmeg
      -szavaid által egyre jobban megismerünk, és nem hiszem, hogy csalódnánk benned
      -alig várjuk, hogy ledughassunk egy esernyőt az ellenőr torkán az ötös villamoson, a Gébics felé vezető úton

      Válasz
    50. matka

      Átérzem a helyzeted, én is éppen elhagyni készülök a szakmám (nincs is nekem szakmám?!) mert már utálom mint a szart. Egy-két banner csak nem fogja szétcseszni a napirajzot és ekkora állandó látogatottság mellett már nem lehet igazán „semlegesnek” maradni. Igazad van: ha nem Te profitálsz belőle, akkor valaki más ;)
      „Ez a mai gyenge vót” kommentekkel meg nem is lehet mit kezdeni. Bármit csinálsz, valaki mindig lesz, akinek nem tetszik és savazódik.
      Kerüld el a nyomdaipart.

      Válasz
    51. sztojanov

      „Ez nem azt jelenti, hogy nekem meg kell felelni, hanem hogy amit itt találok az nekem kell.”

      100% egyetertes!

      Válasz
    52. Tibi

      a fasz se bírja ezt mind végigolvasni. mindenki kussol és örüljön hogy ingyé szórakozik.

      Válasz
    53. Szia

      ha már mindet végigolvasod, akkor még egy aktív napirajz látogató komment: Szerintem az alkotó dolga miről rajzol, és olyan nincs hogy „túl vulgáris, túl ilyen túl olyan”, mert ez kb olyan lenne, mintha a Mona Lisa-n fanyalogtak volna, hogy „és mér nem kék a szeme?”
      Én azért szoktam kommentálni, megírom ha tetszik (bár ha már sokan írták, akkor már annyira nem is), és azt is megírom ha valamit (nagyon) nem értek, vagy ha valamit kevésbé jónak tartok, de! szerintem az enyém csak egy szubjektív vélemény, és azt gondolom, téged néha érdekelnek azok is akik nem csak azt írják, hogy „éljen, fasza, szupi volt”… hívjuk ezt fídbekknek…
      a reklámos dolog nem jött át, de mondjuk én csak annyit tudok kis életedről amit két napirajz közé beírsz… ezek alapján igazi válságban lesz a magyar reklámszakma, ha még egy kreatív ember otthagyja őket, pedig már most is többségben vannak az agymosott külföldi remake mosópor reklámok (de most itt végképp nem akarok okoskodni, inkább csak még egyet sajnálkoztam).
      a napirajz mind brand téma érdekes kihívás, én szeretnáém ha úgy keresnél, hogy egész nap csak rajzolj, de az lehet, hogy pont a lényegét venné el, így kicsit félek mint olvasó…
      na jót okoskodtam megint,egy darabig igérem nem fogok

      Válasz
    54. sleepy

      Így tovább, Grafit, és igen, a „Make my day” a legtalálóbb komment erre az egész általad épített világra. Nem nagyon volt még ilyen velem, hogy azon izgultam volna, hogy úristen, ez az oldal nehogy megszűnjön, és ne üsse el Grafitot az ötös.

      Kitartást, energiát neked, 7méter polo-t nekünk!

      /bow
      /salute
      /pay if needed

      Válasz
    55. guvatgenya

      Grafit!
      abbanehagyd!
      néha egyedül a rajzaid visznek valanmi értelmet a napomba. Amit művelsz, az a legmagasabb színvonalú abszurd, irodalomból, és grafikából a legmagasabb színvonal. Überfasza. folytasd, mert nagyon kell, hogy legyen aki emlékeztet, hogy ez alapvetően mégiscsak abszurdisztán közepe.
      köszönjük.

      Válasz
    56. tcjunior

      Így tovább! Abba ne hagyd! A régi klasszikus Dilbert idiótaság óta ez az első, ami ismét színt visz az ember mindennapjaiba. Ez ráadásul üt is. Reggel megnézem, körbeküldöm, mindenki fetreng… mi kell még?

      Felőlem fizetős is lehet, bár akkor már elgondolkodik az ember, és amekkora állatok vannak, Neked sem lenne jó. Egyből elmenne a kedved az egésztől. Gondolj bele, valamelyik nem tetszik neki, egyből ordenáré módon fikáz, mert ő ugye fizetett érte… ez nem jó felé vezetne.

      Póló, bögre, egérpad, alsógatya, kindertojásfigura stb. pénzért viszont állat ötlet…

      Válasz
    57. NightHunter

      Vagy maguk a rajzok fénymásolatai kiplakátolható méretben is fogynának :) Meglenne a faldekorációm!

      Válasz
    58. gerleim

      Azt nem gondolod, ha kiteszed, és lehet kommentelni, akkor azt kommentelnek amit akarnak? Pl. „első” és a többi agyhalottság? Ez ilyen. Meg az is hogy ez nem volt ütős. Ma de mégis? Szarjad le, vagy moderáld ki, vagy vedd le a kommentezést. Csak azt ne várd, hogy attól, hogy őszinte leszel majd akkor az nem úgy lesz.
      Üzletet csinálni belőle meg meredek, de hát te vagy a szakember ;) Sok sikert.

      Válasz
    59. enovak

      Én függő lettem nagyon hamar, ahogy rátaláltam az oldalra. Létfontosságú vizsga előtt is a tandemben meg a kuplungban evett a fene éjjel 1-ig (hál’ Istennek, azóta sikerült) és tudom ez faszság, de nekem kurva nagy élmény volt találkozni, beszélgetni Veled. Soha nem rajongtam semmiért/senkiért (együttesek, filmsztárok vagy akármi) de te ARC vagy :)

      A heti 20k letöltéshez képest heti hány fika van? 5? Az semmi. De nem is az bazmeg, nekem is volt olyan, hogy egyszer beirtam hogy „ez most ölég lájtos lett” és lemaradt egy szmájli, pedig nagyon nem akartam nyüszögni rajta, én pont azon vigyorogtam hogy lájtos lett. Mégis úgy tűnt. Na az ilyeneket még vedd le belőle.

      Régen voltak olyan rajzok, hogy akárhányszor megnézem őket, visitok rajt, és tudom kivülről a rajzaid 90%-át, állandóan ezekből idézek munkahelyen, haveroknak, minden. „Apa, vedd meg nekem a kisvasút” , meg néhány ilyen rajz egyszerűen FÉLELMETESEN VICCES, és én fel nem foghatom, valaki hogyan tud ilyen poént kitalálni.

      És ősszel mentél el abba az irányba, hogy majdnem minden rajznak a végén valaki meghalt, szétfröccsent, eltávozott. És a diaválogatós rajznál gondoltam azt, persze csak miután szarrá röhögtem magam rajta, hogy hát régen nem csak ez volt a napirajz. Hanem voltak „teljesen tele van a fasz ezzel a totemjelmezzel” -ek, „nahát, maurice, mégiscsak eljöttél” -ek, mangakapcsolók, MEG BASSZUS, LEGJOBBABB: „mindig leversz valamit, aztán jössz ezzel az ultragagyi botos számmal, bazmeg!” :-D

      És szerintem ide találtál vissza mostanában, igy a ciános-on fanyalgó *néhány* (elhanyagolható számú) ember azért kifogásolhatta azt a rajzot, mert nem ismerik az elejét, nem tudják hogy a napirajz elején még alig halt meg valaki, hogy ott ilyenek voltak hogy ennék egy kiflit, pál.

      Tandemben azt mondtad, az a baj az olyan rajzokkal mint a rapperes, hogy nagyon felrakják a lécet, és egy tataújkéri kaolinbányászos „E!” -re már azt mondaná a nép, hogy mivan bazmeg, hülye vagy? Szerintem meg mondják csak, nem lehet mindenkit kiszolgálni, és arányaiban szerintem elképesztő hogy neked mégis ilyen arányokban sikerül. Legyél önmagad, ne felelj meg senkinek. És ha két hétig olaszban hegesztes, akkor ne szenvedj még a rajzzal. Ez egy szelep, amin kiengeded a gőzt, nem egy matrac, amit felfújni kell.

      Én a magam részéről támogatom, hogy legyen valamilyen támogatási lehetőség. Paypal: alap hogy kell, tiszta nyereség. Póló: hatalmas igény van rá, én is vennék mert még nincs is sajátom pedig fan vagyok, meg mindenki irja hogy kéne neki. Egy google adsense banner ekkora látogatottságnál meg már _generál_ bevételt.

      Az hogy ebből neked mint alkotónak bevétele származik, szerintem teljes mértékben elfogadható. A tandemes eszmefuttatással viszont egyetértek, „multi” nem kell. Megteheted. De sztem szar lenne.

      Egy biztos. Lassan minden szétbaszódik, elkurvul, áldozatul esik ennek a nagyvilági, infantilis, bevételorientált fasságnak. De ha te dolgozol akkor megérdemelsz érte cserébe valamit. Ez igy működik.

      Válasz
    60. enovak

      Ja és köszi, hogy akárhol vagyok, és megszólal egy telefon, elkezdek hangosan vinnyogni hogy „KUELUELUU”! Hermén, baszki a létrán vagyok fönn, Hermén! :-DD

      A napirajz szerves része lett a mindennapjaimnak, az életemnek, és részt veszel benne egy félig használt félbehajtott a4-es lappal, meg egy tintenpennel.

      Amúgy szerintem az átlagos látogatód nem holmi buta zuláger, hanem fiatal, tanult emberek. Ez se mindegy :)

      Válasz
    61. tipicall

      jah, hátha elolvasod a kommenteket, akkor jelzem, hogy és is olvaslak, de csak röhögök és kussolok:) Hajrá!

      Válasz
    62. pixelatedBear

      enovak:

      Melysegesen, sulyosan egyetertek minden egyes altalad leutott karakterrel.
      Grafit trendjet, illetve muveszetenek evolvalasat en is kovetem, de ilyen frappansan nem tudtam volna megfogalmazni. Tenyleg, a mostansag megjelent cianozos-rokas cumokak LENYEGESEN kozelebb vannak az eredeti ‘appa, vedd meg nekem azt a kisvasut’ vagy a ‘dildofutar’ feelinghez.

      Kuelueluu, bazmeg :D

      Válasz
    63. Tuskó

      Szia Grafit!
      Én úgy gondolom, hogy a kommentek és a rajzok összetartoznak.
      Jó ideje már közel akkora örömet okoz a kommentek olvasása és utána a rajzok visszanézése, mint az első flesh, megpillantván a napi vigyorognivalómat.
      Gondolom, hogy táplálkozol érzelmileg a beírásokból. Még mindig te vagy a leginkább, kiemelten legtöbb jó kritikát kapó alkotó sztem, aki ma él… és jogosan!

      Válasz
    64. eke

      Most mindenki milyen szószátyár lett :)
      Én is függő lettem első perctől, jelentem, de soha, soha nem szóltam ide be, mert… azt hiszem, a megilletődöttségtől, meg afféle tisztelettől, hogy ami itt születik az nem azért, hogy idomuljon az én hullámhosszomhoz, hanem adjon vmit a sajátjából igen kifejezőn és egyszerien, úgy, ahogy arra csak ő képes és aztán rajtam áll(!), hogy hajlandó vagyok-e elkapni a fonált, avagy sem. Nem meglepő ez ám. Pl ilyen fílingekért „szeretünk” olvasni, meg mondjuk én spec Radioheadet hallgatni (de akár a halál és a leánykát is). Nem?
      És hogy ezt nem gondolom olyan nagyon rosszul (a csöndes illetődöttséget), annak bizonyítékát látom abban, hogy Grafit, Te most így hozzánk szólottál. Részemről respect továbbra is.

      Válasz
    65. Semeretyevó

      Engem csak az érdekel, hogy legyen továbbra is napirajz és legyen ugyanilyen jó mint eddig, ha esetleg azon múlik, hogy fizetni kell érte, nem baj. Vannak jó kommentek is, néha kommenteken is erősen röhögök, de Grafit! ha egyáltalán nem lennének kommentek, akkor is pont ugyanennyiszer kattintanék ide. Nem is mindig olvasom el őket. Szóval csináld úgy ahogy neked jó, csak legyenek rajzok, tudjak röhögni. Ámen

      Válasz
    66. nerazurri

      Hello Grafit!

      Igazabol en eddig sem ertettem, hogy miert nem szakadt le neked egy icsi ebbol a rajzolgatasbol, nyilvan nem ugy, hogy regisztralni kelljen, es fizetos legyen az oldal, de peldaul a polokert szerintem mindenki kiadott volna 4-500 forintal is tobbet, es amilyen igeny van ra, szerintem eleg jo kis penzt tudnal vele szerezni, es ez meg csak egy! MEg szerintem nem kell ugy erezned, h ezzel atbaszol valakit, mert neked az erdemed a hatalmas latogatottsag es a te erdemed, hogy ekkora igeny van rad. Aki meg meg mer szolalni h ez nem tetszik neki, mutasson fel valamit es utanna pattogjon!

      Na mind1, en szeretem a Grafit!

      Válasz
    67. mstipee

      Mibe telne kibaszni egy „donate paypal, vagy csak küldjé csekket gecc” gombot a főoldalra? Mibe telne rendelhetővé tenni nagyméretű printeket napirajzokbó? Igaz sok munka, de így lehetne ebből úgy pénzet csinálni hogy nem baszódik el a napirajz, mer ha ezt eladod, vagy fizetőssé teszed a látogatását akkor nem lesz ugyanaz. Ez az a kis sziget ahol az ember egész nyugodtan összeszarhatja a gatyaáját a röhögéstől, és nem szól be neki senki. Nemtom mióta vagyok a szektád tagja ( :D ), de nagyon bírom mind a zódalt, mind a rajzokat mind az embert aki ezt létrehozta.

      Szegény egyetemista vagyok, de azt hiszem ez a cucc megéri hogy költsenek rá. De ne vidd túlzásba, mert akkor nem lesz jobb a deákné vásznánál, ez sem :/

      Jahm és nem nekünk rajzolsz, hanem magadnak, és megtiszteltetés hogy mi ezt végignézhetjük, napról napra! Nagyon jelentős szellemi örökséget hagytál ránk már most, édesapám ezermester, megmutattam neki a flexes rajzot, kirakta műhelye falára, mondhatni azóta csak lecsapja flexxel a gecibe. Valami olyat alkottál/hoztál létre, amiből hatalmasságos dolog lett, és jó volna ha még nagyobbra dagadna :)

      Ennyit akartam, jágeci.

      Válasz
    68. Abarai

      Gyasz… Most szolt 1 kollega, hogy huzzunk ki zabalni, erre zsigerbol ment a valasz: „11 van, Ernoke, basszajba”
      Mi ez, ha nem kult? :)

      Válasz
    69. ozero

      a, néztem a Samurai Champloo cimű anime sorozatot(amugy nagyon ajánlom, grafit, ha kell irj a megadott email cimemre) és volt egy rész benne ahol szélpörgőkkel volt feldiszitve egy kis japó kunyhó, hogy-hogynem „széjjpöjgő”-nek ejtettem ki és röhögtem, ennyit arról hogy hatással vagy-e az emberekre
      b, a ciánozásos szerintem (mint azt irtam is ott alatta) stilusat tekintve „klasszikus” napirajz, olyan sztem mint mondjuk a 2005 végiek vagy kora 2006osak. kurva jó.
      c, akár poló akár nyomtatott formátum vagy bármi más, én bizony adnék érte pénzt, ha ára van egy érték megtartásának hát bumm, senkit nem fog földhöz vágni pár rugó

      Válasz
    70. mildi

      mildi vagyok, napirajz függő. tegnap kitettem a „dobókocka” művedet a munkahelyemen a konyhaszekrényajtóra, és az volt az általános kérés, hogy ezentúl mindennap függesszek ki újat. Tegnap 20-szal nőtt a rajongóid száma. Love. Ezt mondom.

      Válasz
    71. Jozef

      Grafit, ez itt nagy érték, amit rajzolsz. 10 vagy tán 100 millió ember között van egy ilyen tehetség. nem kereskedelmi haszoncéllal, de be kellene vetned pár terméket, mert megérdemled, hogy anyagilag is profitálj belőle. póló, rajzgyűjtemény cd, etc.. sosem töltögettem le, de ha lenne cédé a rajzokról, azt szívesen megvenném. üdv, Jozef

      Válasz
    72. O'benion

      érdekes. a napokban vhogy eszembejutott a Sziget, s arra gondoltam, neked sikerülni fog, ami a Fanta gerappázása óta senkinek, egy olyan varázsszó-beégetés, klikképítés, jelesül tuti tele lesz 7 méter, anyádnak palánkot stb. polós fazonokkal (én is viselném, csak lenne már – galléros is) , akik már messziről fogják egymásnak üvölteni, mikor meglátják, hogy a másik is tag, hogy „vasztakurva, E!”, stb., szóval örülnek majd egymásnak s maguknak a fanok, ezért igen jó lenne mindenkinek, ha egy Gébiccsel (kegytárgybolti szekcióval) képviseltetnéd magad a vendéglátóipari egységek közt. aztán később fix hellyel is, kőházban, bizonyára.

      Válasz
    73. Silverwing

      JA és én is függesztem mindennap a rajzaidat kifelé hogy aztán a kollégákkal hangos röhögés közepette valamelyik közutálatnak örvendő 128.alabárdos faszkalapot húzzunk rá a figurára aki épp lúzer…

      Válasz
    74. mattyy

      Csak belegondoltam abba, hogy régen mennyit röhögtünk Ernőkén (pollen), és hogy mennyi szöveg lett szállóige erről az oldalról.
      Grafit !
      Ne engedd, hogy legyen ami kicsinál !!! Szarj bele, ha nincs ihlet, ne erőltesd ! Akkor legyen inkább hetirajz. Elvégre ha te elégedett vagy, az úgyis „lejön” a monitorról.

      Válasz
    75. endé

      Hello Grafit!

      1) Van ugye az a világ, amitől megcsömörlöttél, aminek a szereplői naponta eldurrantják a Zagyadat, amit csak úgy tudsz elviselni (illetve már úgy se), ha idejössz, és ilyeneket rajzolsz kifele magadból. Meg van a kommentelők szürkes serege, akikről már megírtad, amit. Na most az a gyászos helyzet, hogy ez a két zsák ember rohadtul egy zsák ám!

      2) A tömeget, a közönséget az ember hajlamos egyetlen entitásként felfogni, személyiséggel felruházni. Ez a virtuális személy, Ms. Közönség (merthogy nőnemű ugye), meglehetősen szerethetetlen figura. Ellentmondásos; néha rajong, néha köcsögözik, figyelme felszínes, memóriája alig, viszont nagyon-nagyon érzékeny, sértődős, és gyermeki módon gonosz. Ha ilyen nőd lenne, tuti kidobnád egy napon belül, vagy infarktust kapnál tőle, vagy mindkettő. Gondold ezt végig.

      3) Szerintem nem kellene elolvasnod minden kommentet. Amennyivel több energiát fordítasz a kommentek befogadására, mint egy átlag látogató a napirajz befogadására, annyival jobban befolyásol a tömeg Téged, mint Te a tömeget. A közönség a nyakadra ül, korbácsot vesz a kezébe, és az nem jó. Így tudnám megmagyarázni:
      http://www.tmcm.com/comics/webcomics/tmcm060925
      Ezt kerüld el.

      4) Szükség van mindenféle jogi lépésekre, az önfenntartásért, meg a pofátlan lenyúlások ellen. Akkor legyenek. Ehhez pénz kell. Akkor kifizetjük, és zöldüljön be a pöcse annak, aki jó pár óra röhögésért cserébe nem tud kipengetni egy-két ezrest. Szóval go on, tolj egy számlaszámot legalább. Én tuti megdoblak egy ötössel.

      ezt mondja endé

      Válasz
    76. Purple

      eccer édesanyukam megjegyezte hogy mennyire vulgarizálódik a beszédünk … erre öcsém szpont belépett a szobába és felhangosan: „Gyász! … úgy is jó lesz. Vagy a fasztuggya.”
      :)
      Ezt tetted velünk, király!

      Válasz
    77. Moha

      Szia Graf!

      Valóban hiánypótló vagy.
      Az utóbbi időben elvesztettem olyan dolgot, ami pótolhatatlannak tűnik és ha Te nem lennél, nem tudom mi csalt volna mosolyt az arcomra az elmúlt pár hónapban. Úgyhogy respect neked mester!

      Egyre bővülő hívői közösséged nevében: hálánk üldözni fog! :-)

      Remélem, már nem kell sokat várni egy webshopra, ahol a napirajzokból kiválaszhatom, melyiket szeretném pólón. Univerzális problémamegoldás lenne mindenkinek :-)
      Nyikkk!!! Ezt mondom.

      Válasz
    78. Bab

      Grafit!

      Eddig sem kommentáltam, ezután sem fogok, ugyanis nem kritikus vagyok, hanem rajongó. Support 4 U forever! Simán jogos, hogy ha valaki aki te mondjuk, az ne Huggies-t kóstoltasson mert enni kell. Termékek levédése és a honlap reg.-es fizetőssé tétele mellet adományok meg amit akarsz. Én venném, sms fizetném, ha kell segítek. Kitartás!

      Válasz
    79. ppé-ter

      aszt mondom hogy nemcsak szigetkorcsoport, a zötvenév S is duzmadtra röhögi mag át
      Majcsak olyik mintannakidején boldogult ifjú koromb A, ésakkor még előgyön hogy lelke isvannékie. Hátezérnem mén a reklám/médiageci. Deviszont megtalálta a gyógyközön/sségét, meg mink is.
      Azt mondom hogy: Ezt mondom! Sőt: Ehun vagyok E!

      Válasz
    80. en csaltam, amikor felfedeztem magamnak, szepen vegigneztem egy nap alatt az egesz eddigi termest, es csak azota valtottam napi uzemmodra ;]
      hajra!

      Válasz
    81. Ferenc

      nekem tetszett.a szomszed neni jut eszembe,aki ele barmit odatolsz,alairja. aranyos volt. a biznisz. miert nem viszel be nehany rajzot egy iylen stilusu ujsagba? nem kell mindjart sajat ujsag. nevet nem emlitek,nem reklamozok,de gondolom mindenki olvasott mar ilyen ujsagot.

      Válasz
    82. Semeretyevó

      Ferenc: személy szerint én tökre nem szeretném abban az újságban látni a mester rajzait. Tudom, magánügy.

      Válasz
    83. vtisti

      … 20 kattintas?… es ha tudnad hogy meg hanyszor kapom meg emailban…

      sokan azt sem tudjak honnan jonnek a rajzok, csak emailban kapjak…

      szerintem boven 20000 felett vagy „latogatva” :)

      Válasz
    84. A,

      Hajra Grafit!

      Szimpatikus es szereny faszi vagy, ket labbal a foldon, tolem lehet reklam, levedes, a velemenyemet nem fogja megvaltoztatni. Hajra!

      Válasz
    85. tucatnev

      A tali előtti napon történt. Én minuszíqval mentem befelé az ELTEgyetemre. Felszállt két fiatal gyerek, egyiken BME-s pucsival, és miután megbeszélték az ajtózáródás mechanikáját a következőt kezdték:
      -És lehet, hoyg lesz majd Kegyetlen Karl is, kurvajó lesz. – mondta az egyik
      -Ja, mint a laposnyúl bazmeg. -így a másik.

      Hátuk mögött én: hát bazz, innen is a napirajz folyik?

      Erre egy ismeretlent láttam, aki már a srácokon is mosolygott, de erre már ő is felröhögött.

      Ne aggódj. Faszacsávó vagy, és lesznek bizony faynalgók is, amikor beindul a mörcsöndájzing. És neked is szarul fog majd esni, hogy lóvéd van a gyermekedből. De hát iyen ez a szeláví élet.

      Előre. TRUE HERO NEVER DIES.

      Válasz
    86. Karde

      Kedves Atomrácsos Szén,

      azóta nézem a napirajzot mikor még nap mint nap emailen kaptuk! de még a mai napig bármikor ülök bent egy meetingen és eszembe jut a kezd el alá szedni ha meglátod Szultánt, vagy alá kapott az első kerekem az dobhatta meg stb ronggyá röhögöm magam. Ez napom csúcspontja (Eléggé szánalmas életet élek)! Naponta kb 20-szor csekkolom, hogy van-e új.
      Amíg ez így van, addig küggyed neki!

      Válasz
    87. ZOH

      Valaki irta fentebb a Dilbertet, csatlakozom, ez kell! Nezd meg, van „Your daily Dilbert” ingye’, meg mellette Dilbert-polo, Dilbert-bogre, Dilbert-ongyujto, Dilbert-faszom, penze’.

      Gebics is jo otlet, de az bonyolultabb, kezdesnek egy webshop igazan nem nehez.

      Válasz
    88. tyeli

      egyetertek.. nem magyarazom meg miert.
      Bimbo kakaos tejtablat es Gebics eszperszot a nepnek!
      jamega 7 meter feszt-et majd elfelejtettem!

      Válasz
    89. nagz

      kommentem száma százegy mint a kiskutya, én meg annyit mondok grafit, hogy a követelőzőkre valamilyen szinten tojj. egyértelmű, hogy néha herótja van az embernek még a „gyermekeitől” is, nem szabad túlzásba vinni semmit. Ha csak hetirajz lenne, akkor sem csapnék patáriát, max elkeserednék hogy affene meg irgumbasszameg, de hát a grafit is ember :D

      (miss Bét meg üdvözlöm, én, a nagz, meg monddneki hogy ezeréve ám és hogy mivan má:)

      Válasz
    90. Robinson

      rég nem kommenteltem, inkább csak felkiáltottam MINDEN napirajznál, hogy kibaszott jó, és hívtam magam köré a kollégákat.
      Viszont olvastam a kommenteket, és teljes mértékben egyet értek veled, mind a mai mondanivalód ezen részével, mind a többivel.
      Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy szinte óránként néztem a napirajzot, és ha nem volt akkor kikeltem magamból, hogy bassza meg…
      Bár nem adtam jelét, nem kommenteztem ezügyben, mégis elnézést kérek, elszégyeltem magam :/
      Drukkolok. Megy mél, hátha hozzá tudok járulni…

      Válasz
    91. tz2

      Grafit!
      Ugy november táján a főnököm „bazd meg, ülj le a seggedre”. Ekkor kicsit kifogyott az agyambol a szerotonin (depressziós tünetek). Este Google-ba beirtam amit éreztem, kb. azt, hogy „agyonverném a főnökomet” erre feljöttél Te a napirajzaiddal (nem pont a fenti idézet, mert mostmár nem műxik). Azóta függő vagyok. Köszönöm, hogy nem kellett akkor… Elég volt pár Napirajz.
      Üdv: tzoli

      Válasz
    92. pötyesz

      ez most nem volt annyira ütôs

      :-)

      amugy mediagecik respekt, ha meg emlekszel erre a korszakra. mi mar akkor is figyeltunk rad, es, mas is fog, ha valasz ut elott allsz es kerdeses a tovabb,

      Válasz
    93. nubish

      Nah én ezt a sok kommentet el nem olvasom az a lényeg, hogy kussolsz vársz. Grafit gl, haver is reklámszakmában volt de ő 6év után kiakadt és hagyta a picsába. Ehhez képest csodálom a kitartásod. Nyiss egy sörözőt pszt csá! :D :)

      Válasz
    94. Gomez

      Érdekes milyen erős hatással vagy a rajongókra. a napirajzok alatt a kommentelők stílusa (respect a kivételnek) csakis a Te szóhasználatodból építkezik, egymásra licitálnak a céltalan vicces „gyász” és „szopó” mondatok, nem mutatnak túl azon, hogy bemutassák: megtanulták azokat a szavakat, amiket bevezettél a köztudatba. ennél a hosszú megnyilvánulásodnál ellenben mindenkiből kijön a vérkomoly művészfilmjapánfeliratvégigolvasó. elég vicceesnek érzem. persze nem is ezek olvasása miatt jövök ide, hanem azért amiket felteszel, legyen szöveg vagy rajz.
      mindenesetre ez az olvasói tábor simán vevő lehet bármire, a 7méteres gyufásdoboztól a gébics szülőszékig, biztos bevételt nyújthatnak BÁRMIT csinálhatsz velük. bocs a kivételeknek.
      továbbbi sok sikert, G.

      Válasz
    95. róóza

      az emberek általában gonoszak…nem tudnak annak örülni ami van.
      általában a tehetségtelen önbizalomhiányos emberek azok,akik kritizálják a tehetséget,mert máshogy úgysem tudják legyőzni!
      én is „művészetből” élek és én is mindig kicsit belehalok,ha valaki nem szereti azt amit csinálok,annyira,amennyire én. de gondolj arra,hogyha tudná jobban csinálni,nem Téged olvasna és kritizálna,hanem a saját múvén molyolna!
      többen vagyunk akik szeretünk és miattad szeretem elrontani a főzeléket!
      kösziii

      Válasz
    96. Fabien

      Én se kommenteztem eddig nem is fogok viszont minden nap kattintok és rajongok. Kommenteket is végigolvasom.
      Személy szerint grotun hangon doromboló macskás, Szultános, satöbbi napirajzos pólóért hálásan fizetnék csecsemő és gyerekméretben is!
      Addikt.

      Válasz
    97. sbz

      kiraly vagy grafit. ennyi. akik meg fikazzak a rajzot mutassanak fel jobbat. az meg ugysem fog sikerulni ;D

      Válasz
    98. CuCrassus

      Csak azert irok hogy tudd, sokan olvasnak akik meg sohasem kommenteltek (meg linkellek is ide-oda, meg ilyemsi). A buliba is majdnem mentem, de inkab nem logtam edzesrol. :)
      Szoval okosan de csinaldcsak, hajra Grafit.

      Válasz
    99. ralph

      Üdv GRAFIT!
      A töb ezer „lélekbentámogató” társamhoz kapcsolódnék.
      Minden elismerésem a TIÉD.
      Szuper dolgot művelsz és azt művészi szinten (szvsz).
      Csak így tovább.
      A fanyalgók meg majd esetleg nem fogják látogatni az oldalad.
      Ha esetleg idővel fizetőssé válna a „dolog” velem akkor is számolhatsz.
      Végül is a szépművészeti múzeumba sem engednek be ingyen.
      (Engem legalábbis.)
      ;-)
      Mi több,azt a csanyik völgyi miskolci találkozót összehozhatnád valamikor az évben.
      Lennénk vagy annyian…..
      :-)
      ezt mondom.

      Válasz
    100. 55901

      mióta csak idejárok, azóta megnevettetsz, grafit. ezt most kurvára ki kellett mondanom, bocs :)

      én biztos olvasni fogom legyen fizetős vagybármilyen.

      és a samurai champloo tényleg odacsap rendesen.

      Válasz
    101. [aZbesZt]Jozs

      Kedves D. (grafit),

      nehogymá’ fizetős legyen ez a site, akkor nem fogunk idejárni. Inkább csinálj olyan donate szarságot, mint a wikipedia-n volt, akkor még lehet hogy áldozna is valaki erre.

      Válasz
    102. nézelődő

      Ne parázd túl, csak rajzolj.
      Magadnak.
      De azért rakd ki hátha tetszik nekünk is. :)

      Válasz
    103. rounde

      sajnos aki kirakja magat a közönseg ele, mindig fog neki nem tetszö kritikat kapni. erdemes meghallgatni, de semmikepp sem bizonytalanithat el, mert önmagadban kell tudnod magadrol, hogy jo vagy, es miert csinalod. szerintem ez a megoldas, nem pedig hogy levelekkel megprobalod a negativ kommenteket „leszerelni”, mert az ugyis csak ideig oraig müködik (masfel honapja? volt ugye a scanner para, azota arra nincs kritika, dehat nem lehet ezt mindennel eljatszani)
      szoval egyszerüen csak bizz magadban. (tapasztalatbol ugatok bele, hatha hasznos neked a velemenyem, ha nem, ignorald :) )
      és szülinapomra szeretnek töled kerni egy olyat, amiben egy kecske zongorazik, es nincs benne vér meg picsa, maximum beethoven meg az orgona horowitza-bokra.

      Válasz
    104. zoli

      egy ilyen felfújod pál-os vagy ennék egykiflit pál-os vagy bimbó kakaós tejtáblás-os pólót én is vennék nem irtam még ide de mindig nézem az oldalt és terjesztem a koliban a is

      Válasz
    105. Z-man

      Számtalan könnyesre röhögött percet köszönhetek a rajzaidnak, Grafit, és ez olyan ajándék, amit nem lehet egy szóval megköszöni. Köszönöm!

      Válasz
    106. Tibi

      Nem teljesen világos, mi a baj a ciánossal.
      Szerintem teljesen rendben van, hozza a régi napirajz hangulatot.

      Sok gyökérnek: nem, Grafit nem akarja abbahagyni a napirajz, nem kell a világvége hangulat csinálása, azt hagyjátok meg a bulvárhulladék médiageciknek.

      Grafit, Te meg szarjál már bele, kinek mi tetszik, nem tudsz mutatni nekem két egyforma embert (klónok nem érnek, E!), akkor meg?
      Rajzold ami jön, ha ritkán akkor úgy.
      Nem kell mentegetőznöd, hogy hoppágecik, éppen nincs napirajz, mert csak.
      Az a droid aki nem érti meg, hogy emberből vagy, az így járt.

      Válasz
    107. Szelemen Endre

      Szerintem az jár neked, hogy meggazdagodj ebből! De legalábbis jól élj belőle.
      Én meg követelem, hogy lehessen kapni a boltokban Bimbó kakaós tejtáblát végre valahára! Én Tibi vagyok, és nekem ez jár!

      Válasz
    108. folsom

      köszönök minden napi rajzot, mert mindegyik egy-egy vidám kis részecskéje a napomnak! állandoan ezeket mutogatom az ismeröseimnek ha nézzék már meg milyen kurva jók!
      remélem ez a jövöben is igy maradhat!
      mindent kösz Grafit! (bocs a nyáladzásért)

      Válasz
    109. ékezet

      Szia Grafit!
      Én is szoktam rontani a kommentek színvonalát, mert. :)
      Én a napirajzra másik blog linkjéről jutottam, aztán mint sokan, ragadtam, deviszont anyámmal élek. (kult)
      Sok felesleges személyes rizsa helyett csak annyit, hogy egyetértek nagyon sok commenttel.

      Mercsöndájz nálam: póló, bögre, kitűző, gébics szülőszék (@107, Gomez)… Ha lenne saját fizetésem, havi aprót adnék. (Addig még egyetem, aztán meló. Addig légszi bírd ki, és rajzolj nekünk! *esdeklő, nagy szemek* )

      Igen, ezt mondom.

      Válasz
    110. dan

      grafit,

      enovak is írta, most én is:
      gugliads sok pénzt hoz.
      egy havi próbát megérhet

      bocs az offért

      Válasz
    111. Yesus

      Grafit,

      amióa lehet megjegyzéseket, véleményeket hozzáfűzni a napirajzokhoz (helyi tájszólással mondva: kommentelni) kb. hetente ingerenciám támadt leírni azt, ami most akaratlanul is kiszakadni készül belőlem – és nem, a rajzok elemzésére, véleményezésére soha nem volt ingerenciám, ez vmi másból fakad.

      Bele a közepébe: azt gondolom, hogy ha lehetőséget adsz arra, hogy a napi rajzokról véleményt alkossanak a látogatók, akkor mindenféle véleményre fogadó késznek kell lenni (még az öncélúra is, mégha annak ált. semmi értelme. mint pl. más fórumokon az elsőzők… :D). Ha arra a folyamatos, ömlengő segnyalásra vágysz, amit a legtöbb látogató kiüt az ujjaiból (ohh mióta vágytam arra, hogy ezt kimondjam…) akkor vmi idétlen rajongói oldalt kellene üzemeltetned, de ez nem az….remélem… Megjegyzem, a feltétel nélküli rajongás is legalább annyira haszontalan mint az öncélú hozzászolások ha a rajzolás befolyásolásának fényében nézzük őket.

      Ui.: és szeretném azt hinni, hogy ez a gondolatsor sem kerül az öncélú kategóriába Nálad, a kezdetektől nézegetem a rajzokat és ez már nagyon kikivánkozott…

      Üdv,

      Válasz
    112. SKY

      Régebben szóltam itt egy-két okét,de pont azért nem izélgetlek(+-),hogy csak hadd jöjjön magától ki aminek ki kell jönnie.
      Szombaton az Íven!
      Gejza Szkái

      Válasz
    113. fác

      király vagy grafit! csak így tovább. (ennyi kommentet egy hét alatt se fogsz elolvasni:)

      Válasz
    114. intro

      szia grafitember!

      még soha nem kommenteltem, csak olvastam. most viszont megszólítva éreztem magam, hiszen megszólítottál mindnyájunkat együtt, és külön-külön is. mind mások vagyunk, és mindannyiunknak más stílusú rajzok tetszenek. mindig lesz olyan, ami kevésbé tetszik és mindig lesznek új kedvencek is. a történet nem erről szól, kár, hogy ide jutott. a történet arról szól, hogy van valaki, aki stílust teremtett. egyértelműen felismerhető, semmi mással össze nem keverhető, a blog minden részletére kiterjedő stílust. a bringás írásaidon is átüt ez, nagy élvezettel olvasom azokat is. EZ a művészet. lehet szeretni vagy nem szeretni, de megtagadni nem. Grafitmester, művész vagy, mi pedig rajongók. sokszor kegyetlenek és kritikusok, de ettől még kitartóak és megrögzöttek. innen nincs visszaút, csak előre. köszönjük, amit eddig is kaptunk.

      Válasz
    115. zee944

      Grafit,

      én ide a büdöskurvaéletbe soha nem kommenteltem, de másokhoz hasonlóan én is azt gondoltam, legyen ez az a bizonyos alkalom. A napirajz jó. A napirajz kell. Az elsőm nekem is a pollen volt. Egy friss klasszikus meg az „Asztakurva! Mi árulunk ekkora szart?”. Nem mondom, hogy tetszett minden napirajz, mert nem. De sok igen. Jónéhány nagyon. Attól kicsit félek, hogy valamelyest üzleti alapokra helyezed, nem tudom, jót fog-e tenni a napirajznak, hosszú távon meg a személyiségednek. De remélem, nem. Még azt akartam írni, hogy „ezt mondom”, de szomorúan látom, hogy ez már nem poén, hanem evidens.

      Válasz
    116. ZOH

      Az aggodalmaskodók „megnyugtatására”:

      – ha Grafit nyit egy pólóbolt, amiből mellesleg NYILVÁN (aláhúzva) befolyik neki valamennyi zsé, attól senkinek semmi baja nem lesz, se művészileg, se sehogy, nekem viszont lesz végre 7 méter pólóm, Grafit meg dűt valamennyi zsét, ha nem is gecisokat, de azért dűt.

      – bögre (hoztam friss kávét a szorgos dolgozónak), sítalp :-) , faszom dettó

      – aztán ha később valahogy (akár egyedül, akár üzlettárssal) nyit valahol egy Gébics eszperszót sörrel, borral, pálinkával, sörrel és borral, az meg egyenesen pozitívan fog rá hatni, mert ki ne örülne neki, ha lenne egy saját kocsmája, basszájba. Mi meg ugye héha meglátogathatjuk Grafit élőben is, mert az alap, hogy ha már egyszer saját kocsmája lesz, akkor legalább úgy járjon le oda, mint anno Bohumil Hrabal a Zlateho Tigraba, pedig az nem is az övé volt.

      Válasz
    117. ZOH

      Ógyász, hogy ez nem jutott rögtön eszembe: CIPŐBOLTOT (tudom, cipőbolt) nyissál Grafit bazmeg :-DDD

      ZOH

      Válasz
    118. Narem

      Hahó…

      Grafit: a melóban eltelik 2-3 nap úgy a héten, hogy nincs időnk elolvasni a napirajzot. De aztán valakinek eszébe jut és akkor megy a jókedv…

      Respect.

      Válasz
    119. mg

      Grafit:
      Ha sokra jutsz az oldal révén, minket is büszkévé teszel ám legalább 1/20000-ed részben.
      Én már most örülök, mert tudom, hogy sikeres az oldal, csak így tovább, minden jót!

      Válasz
    120. regula

      Ezen most elgondolkodtam. Továbbá én már egy csomószor kommenteltem, de remélem ez nem baj.

      Tényleg kellett egy kis idő hogy kigondoljam, hogy mit is gondolok. Azt gondolom, hogy azzal, hogy kirakod a netre az anyagot, hogy kommentelni lehet, hogy mindenki reagálhat rá, és hogy te minden kommentet elolvasol, szóval mindezzel igen is változni hogy a napirajz és szerintem változott is. Persze nem lehet se most boncolgatni a töritanárok idegein gitározó kérdést, hogy mi lett volna, ha nem így lett volna. Felraktad, kommentelnek, elolvasod, néha reagálsz is. Ez van. Szerintem ez nincs rosszul, csak azt gondolom, hogy úgyis alakítani fog téged.

      Hogy csak egyet mondjak: nyilvánvalóan egyre többet reagálsz, és kommunkálsz az olvasóiddal. Azt gondolom, hogy az első rajzot messzemenőleg magadnak csináltad. Ezeket már egyáltalán nem. Megint mondom, szerintem ez nem gond.

      Írtad ezt a szép hosszú kommentet. Én örültem neki. Szeretem, hogy egy kicsit lehet rólad is tudni. De ezt a kommentet valószínűleg félévente újraírhatod. Mert lesznek újabb arcok. Akik majd mondják, hogy ez nem volt olyan ütős. Mert amit a neten találnak, azt szolgáltatásnak tekintik. Szóval ha akkor megint idegesít, akkor megint leírhatod. És így tovább. Amiből nekem az jön ki, hogy kb. folyamatos kommunikációban leszel az olvasóiddal. Mert nyilván nem csak emiatt írsz. És akkor ez már messze nem az, mint amikor egy unalmas mítingen magadnak rajzolsz, vért gecit meg pinát. De főleg csöcsöt.

      Azt is gondolom, hogy nem olyan nagy mártíromság ez. Nyilván azért tetted elérhetővé, kommentelhetővé a napirajzot, azért olvasol el minden kommentet, mert neked ez fontos. Ahogy írtad is, hogy volt, hogy ez éltetett. Éltessen is. Ahogy a kommentekből is láthatod, adsz valami fontosat egy csomó embernek. És ez nagyon fasza. Ugyanakkor ezzel természetesen jön az, hogy be lehet kapni a megfelelni vágyás gonosz kis horgát (ahh). Ha már egyszer a visszhangokra vagy kívéncsi, akkor nyilván fontosak is lesznek, és akkor befolyásolni is fognak. És persze jön az is, hogy írnak olyat, ami nem tetszik, amire esetleg úgy érzed, hogy megköti a kezed, amire úgy érzed, hogy holnap már bizonytalanabb leszel, hogy mit is rajzolhatsz, meg mit nem, mert nem akarod még egyszer megkapni, hogy mittomén nem volt ütős vagy akármi.

      Csakhogy egy kicsit azt is gondolom, hogy ez nem csak a kommentelők izéje, hanem a tied is. Mert azt gondolom, hogy problémás azt mondani, hogy kívéncsi vgyok a visszhangokra, de csak olyan jöjjön, amivel majd tudok mit kezdeni. Mert erre senki nem fogja tudni, hogy akkor neki most mit szabad mondani. Vagyis ezzel a bejegyzéseddel egy kicsit arra mozdultak el a dolgok, hogy azt a mondatot most már tudjuk, hogy nem szabad mondani, hogy ez nem volt ütős. (Persze az új arcok, majd azért mondják…)

      Grafit. Így ahogy írok, azt gondolom, hogy max respcet, hogy minden kommentet elolvasol. Max respect a napirajzért. Max respect a lelkiismeretességedért. Szép meló, én nagyon szeretem, nekem is másoknak is fontos. És azt hiszem a nyilvánosság nyűgökkel jár. Pláne ha fontos az embernek, hogy mit mondanak róla. Vagy a gyerekéről. Neked fontos. Azért vannak a kommentboxok.

      Ezt mondom

      Válasz
    121. cabsav

      Te csak rajzolj kedvedre, válladon macera nélkül, mi meg fogyasztjuk, mert jó és szeretjük mi is. (márakinekanevükbennyilatkozhatok)

      Maximum Respect!

      Válasz
    122. TKJ

      Rövidre vágva:
      1. A mitmiért! megszólítás azonnal szívem csücske lett. Szal nem csak a különleges kivégzések kellenek, arra ott a happytreefriends
      2. érzed, hogy túl jó, kicsit lehetne belőle élni, erre már volt példa, wiw szagot érzek. Istenmencsen!

      Válasz
    123. Ateesh

      Kedves Grafitember!

      Én még/már éltem abban a korban, amikor minden, ami megjelent, garantáltan az MSzMP Központi Bizottságának beleegyezésével jelent meg, és ami nem nyerte el a jóváhagyást, az nem lett közkincs.

      Amikor 1992-ben először volt módom bepillantani a Nyugat szellemi életébe, megevett a sárga irígység, hogy az ember összegyűjti a harminc haikuját, rajzol valamit mindegyikhez, fénymásol, fűz, „kiadja” 2 dollárért darabját 100 példányban, és van ezer könyvesbolt, ahol felvállalják, hogy akkor ezt most odateszik a polcra, ha más nem, egy műanyag kosárban a kassza mellé, mint nálunk a tajvani játékgumipókot.

      Számomra mind a mai napig rettenetesen érdekes az, amit egy elme a saját világa keretein belül kitalál és megvalósít — szemben azzal, amit egy produkciós iroda, egy tévécsatorna, egy pártcenzúra-hivatal, egy marketinges csapat, szóval egy döntéshozó mechanizmus rászab a feltételezett igényekre.

      A „kommersz”-ben sem a pénzzel van gond, az szerintem teljesen normális, hanem azzal, hogy egy testület ki akarja találni, nekem mi fog tetszeni (vagy konkrétan/burkoltan megmondja, mit szeressek, hogy trendi legyek).

      A Napirajz még mindig az, ami régen volt: a Te agyad, a Te szemed, és bár nyilvánvalóan hat Rád, hogy mi tetszik a tömegeknek, azért még mindig odateszed azt, ami Neked tetszik, mert lesz még egy másik nap is, kommentájon mindenki azt, amit akar.

      Szóval kincs, amit csinálsz. Hogy nulla kompromisszum, Tibi. Ez.

      A Napirajznak az a titka, hogy nincs az alkotónak színvonalkényszere. Hogy bátran felteszed azt is, ami nem rugóra jár, ami nem receptre, kaptafára készül, ami nem tuti tipp. A másik titok az, hogy a visszatérő figurák ellenére ezer műfajt művelsz. Minden egyéb tartalomtól független polgárpukkasztást éppúgy, mint pengeprecíz, tényleg szociológiai értékű társadalomkritikát. Néha a durva cuccosok csak azért ütnek, mert beleszarnak a képmutatás tengerébe, és ez nekem eleve tetszik. Ha ez hiányozna, akkor a Napirajz már nem az lenne, ami.

      Mégis, a Napirajz számomra a sebészi pontosságú gondolat tintenpenes leképezését jelenti. Két momentumot emelnék ki: a perforációs pöttysorozatot a bowlingos picsa derekán (láncfűrész), illetve a betonvasflexelős rajzot, ahol magyarról magyarra tolmácsolsz precízen. Az egyiken zseniális egyszerűséggel megrajzoltad a pasi gyilkos gondolatát, a másikon zseniálisan jól megláttad a nagy magyar valót, a kommunikációs helyzetet. Ha tankönyvet írnék a tolmácsolásról (benne van a pakliban), ez a kép benne lenne, és utalnék érte neked jogdíjat.

      Addig jó ez az egész, amíg nincs teljesítménykényszered, és amíg azt pósztolod, ami Neked érdekes vagy kedves, mert addig a Napirajz bepillantás a Te agyadba, és nem pusztán nyalóka a mienknek. Ez most egy fontos mondat volt. Amíg így marad, addig lesz igazán egyedi a Napirajz. Szerintem.

      Cartoon-szinten nem vagyok nagy fogyasztó, de a Calvin and Hobbes (Huba és Kázmér?) nagyon odatett, amikor ’92-ben megismertem az USÁ-ban. Azt szerettem benne mindenekfelett, hogy legalább két nézőpontot jelenített meg egyszerre: a felnőttét (plüsstigris) és a gyerekét (élő tigris). Magát a szereplőt rajzolta meg kétféleképpen, és ezzel elérte, hogy a képregény olvasója egyenrangú módon látja mindkét valóságot, mindkét percepciót. Ezt nyelvben nem nagyon lehet megcsinálni („a fiú azt képzelte, hogy a tigris életre kel, és…”). Ez volt számomra a sorozat lényege. A Napirajznak ugyanígy a gondolat lényege, nem az, hogy Tibinek összemegy a korcsolyája a negyedik frame-re. Pontosabban most már ez is trademark, mint az onomatopoia: fler, fler. … És lehugyozott!

      Pénzügyileg meg igazad van, gáz lenne, ha más nyúzná le a rókát. Csak keresd meg a megbízható embereket, akik intézik a dolgokat, és nem a maguk zsebére dolgoznak, meg nem csinálják azt, amit nem hagysz jóvá. Nyomjad a pólókat, a bögréket, hozz össze egy limited edition kiskönyvet, bármit, amihez kedved van, ekkora rajongótáborra már simán lehet alapozni. Szerintem azzal tudnál legnagyobbat szakítani, ha egy-egy sikeresebb, szignózott eredetit piacra dobnál kísérleti jelleggel valami licitálós weboldalon. Raffaello simán megcsinálná. A veszélyeit meg úgyis tudod, azokról nem papolnék.

      Ha hoz a buli egy kis mellékes pénzt, annál jobb, megérdemled. Én nem látnék benne semmi kivetnivalót. Te magad vagy a mérce: érezni fogod, amint a pénz („money on my mind”) fontosabbá válik, mint az alkotás. És persze a „piacod”, a rajongói táborod is észre fogja venni azonnal, és jelezni fog. Szóval nem féltelek, de észnél kell lenned, és jól ki kell találnod, ha erre az útra lépsz.

      Mongyadmá, hogy jó minőségű XXXL-es galléros piképóló pirosban, szürkében, királykékben, bármilyen Napirajz-design-nal van-e? Viselném szívesen. ;)

      Ateesh

      Válasz
    124. feszes

      Az hagyjan, hogy Gebics nevu presszo nyilik majd, de en lattam reggel a natgeon vmi adast, amelyben egy kisrepulo oldalara volt irva hatalmas betukkel, hogy G-BICS :)

      Válasz
    125. Att

      Jól teszed Grafit, megérdemled.
      Nyissál Gébicset, s áruld a relikviákat, hogy mindenki jól járjon. Legyél te is olyan boldog a játékodon keresztül, ahogy minket tesz vidámmá, ha a rajzaidra gondolunk, napfény vagy te a szürkeségbe süllyedt magyar pusztán:-)
      Cak annyit kérek, legyen nemdohányzó is a Gébicsben:-)

      Válasz
    126. feszes

      Ok, lehet az is, engem mindaddig nem zavar, amig nem a csecsebol nyomja a tejet a kavemba.

      Válasz
    127. Natty

      Grafit! Add (adasd) ki könyvben! Vevő lennék rá!
      Nézd, én megőrültem a Kockásfülű Nyulas tollért, (copyright Marék Veronika), az az egyik legbecsesebb kincsem ideki (UK) merthogy ugye olyasmire emlékeztet ami itten nincsen és viccesek az értetlen fejek amikor nekiállok rajzolgatni vele, én meg elmesélem, hogy gyerekkorom nagy meséje volt, és néha megcsillan egy kis értelem a szemekben…
      Szóval hidd el, büszkén viselném a lapos nyulas pólót és álmom egy Gébicses rövides pohár :) Kreatív vagy, úgyis kitalálod, mi kell a népnek. Meg népszerű is amit csinálsz, tehát nem hiszem hogy belebuknál, akármibe is kezdesz.
      Tanácsokat meg nem adok, merhogy vagy te annyira értelmes hogy tudd (vagy inkább ráérezz), miafasza. Jobban mint a legtöbben.
      Naszal hajrá.
      Bocs a szófosásért!

      Válasz
    128. tz

      tengermély 10teletem és a legjobbakat a művésznek a jövőre nézvést.
      „…és rigó.”

      Válasz
    129. tóth andrás

      HI
      még csak két hete imerem az oldalt de már teljes a függőség…iszonyat jók a rajzok és a szövegek is!GRATULÁLOK!!!

      Válasz
    130. kboci

      Grafit! Gébicset a Millire! :-D
      Igaz, ezt már mondtam neked tegnap ott, a helyszínen… jah, az álmomban volt az éjszaka :)

      Válasz
    131. Skeez(Edemsz)

      80nál írok.
      Azt majd később is, csak félek, hogy elfelejtem.
      Bevillant (mert majdnem mindenkia pénzrő beszélt), hogy ker.tv-n Grafit riport. Mert, milyen népszerű az internetező fiatallok körében. Jajj!

      Válasz
    132. NaNa

      Nos ritkan irok kommentet, elolvasni pedig csak eccer eccer, de mindig nezlek. A soraiddal egyetertek, magad miatt rajzolj, olyat ami neked cool, az nekunk is az lesz akinek meg nem jon be huzza messzire magat, maradnak boven! Sok sikert es kitartast a tovabbiakban is!

      Válasz
    133. haiku

      he figyelj.
      Szerintem geccccccijo amit muvelsz. most epp egy spanyolorszagi hostel recepciojan ulve mutattam meg az egyik rajzod egy francia lanynak, 10 percet beszelve arrol, hogy sajna a humort nem lehet leforditani, mert adodnak nuanszok, amiket csak az adott orszag polgara erthet…ennek ellenere k jot rohogott ernoke es a plussmedve pankracios bizniszen.
      en true hived vagyok, gyakorlatilag romma szoktam rohogni magam, orditva, foldig. rohadt jok a hangok (skaszin kultszova valt), a nevek (Röné kultnevve valt), a vilag, az, hogy latszik hogy inteligens modon vagy paraszt, bocs a kifejezesert :D szoval kip on denszing, mert nagyon-nagyon kiraly.

      Válasz
    134. quino

      Mindenfele analispenetracio es oralisharmonikamozgas nelkul, csak oszinte elismeresem es koszonetem az elmebajaidert.
      (Akimeg fikazza elmehet a kovakovonsuto roman anyjaba)

      Válasz
    135. töki tibi

      rajzolj, grafit, az igazi müértőknek, a fikázókat meg tarkónbasszuk a vázával vagy megsebezzük rövid sorozatokkal!
      amíg akad egy hasonszőrü rajongód is, addig abba ne hagyd, basszájba tisztelettel!
      E!

      Válasz
    136. Normal

      Olvasom, már nem hiszel a reklámszakmában.
      Mit hittél benne?
      A tanultak működnek, legfeljebb másra kell használni, nem? ;)

      Válasz
    137. hovágeci?

      Én is most írok először bár régóta olvasom (kurvára nem érdekelnek a kommentek, most is csak véletlenül vettem észre – hál’istennek). Ha kicsit néha fizetni kéne (főleg önkéntes alapon), szerintem nem lenne gáz, sőt. Inkább ez, mint a szar reklámok, azt úgysem nézi senki. Ha jössz/mész a Szecső-Treviso járaton, intézek neked cockpit-látogatást. Abból zsömlét nem veszel, de fasza a kilátás. :-))

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .