EGY IGEN FASZA HÉT PÉNTEKJE

Egy órával ezelőtt lopták el a tárcámat az újpesti metrón. Kedvem fasza volt már reggel is, amikor egy ügyfél kérésére Jászárokszállásra mentem, ahol a juppisörét hűtő gépek készülnek. Rárakandó design-szempontjából volt kikúrt fontos, hogy meglátogassam a gyárat. Jól olvasok műszaki rajzot, értem a méretezést, akkor? Az egyetlen új információ az volt, hogy a belsejét bármilyen színűre be tudják festeni. Köszi. TELEFON, BAZMEG!!! TUDOD, TE RÜHES MARKETING-FÉREG, AZ A FURCSA ALAKÚ TÁRGY, AMIT MINDIG LEVERSZ, AMIKOR MEGIJESZT!!!

Aztán persze csilléstül borult rám a szar, délben tudtam hozzáfogni a napi penzumhoz. Az art-director párom eltanácsolása miatt természetesen két embernyi meló várt. Negyed tízkor jöttem el az ügynökségről, és akkor ez.

Bravó, nembaj.

Rendőrség, kártyatiltás, és egy igazán remek hétfő igérete.

Na jól figyeljetek. Most fenyegetni foglak benneteket. A következő napokban felkerülő rajzokban nem lesz köszönet. Fejszés vikingek szociális érzékenységével, egy bunkós ősember ösztönös cizelláltságában fogok elpusztítani dolgokat és élőlényeket. Átgázolok a rózsaszín lelketeken, ezeket a rajzokat nem fogjátok tovább küldeni. Semmi menyét, meg nyugdíjas, meg ilyenek. Vér lesz. Fájdalom lesz. A világ igazi arca lesz. Tibi lesújt. Majd ismét.

Eddig bírtam konszolidáltan, civilizáltan. Rostironom elsorvasztja a világot. Készüljetek. 

110 thoughts on “EGY IGEN FASZA HÉT PÉNTEKJE

  1. ékezet

    lemaradt a háttérzene: vad orgonajáték, harangkongás, sátáni kacaj és mennydörgés… A szar napért meg részvét… (engem meg tegnap húztak meg forgalmin, de ez mindegy most.)

    A rajzokat meg ne kíméld :)

    Válasz
    1. lugosibelabacsi

      OOOOOOHHHHH A SATAN DEMON FORMAJABAN JON FOL LENTROL FOLFELE A TV KEPERNYOJEN!!!!!!!!!!!!!!!!

      Válasz
    2. Gregorious

      Már alig várom azokat a rajzokat:)
      Remélem jól megkapja a magáét az a „rühes marketing-féreg” a rajz(ok)ban. Meg mindenki más is.

      Válasz
    3. anakin skywalker

      ne hagyd, hogy a bosszú, a gyűlölet vezesse utadat!

      – Yoda mester

      HULLJANAKFEJEKAPORBAGYILKOLJDURVAN!!!

      – Napirajz közönség

      Válasz
    4. Shenpen

      Mi a geci lehet az a juppisörét? Normál nullás söréttel már nem is lehet juppit lőni?

      Válasz
    5. mstipee

      Juppi sör. Gondolom vmi iszonyat szar „ále” amiben több a gombaölő, mint a komló… le a szar sörökkel!

      Válasz
    6. Frenkszitihuligánsz

      Az „újpesti” metrón!?

      Most mit mondjak erre, ezzel a nevemmel?

      Egyébként, aki nálam nagyobb ösztönlény, az már rostiron!

      Válasz
    7. viaszmenyét

      Ezaaaaaaaaaaazzzz!!! Nyomjaaad! Aggyaaaad! baszás!!!! haláll!!! gyilok!!! küldjed neki!! Ne kíméld a világot!!!!

      Válasz
    8. kz

      Jászárokszálláson nem is gyártanak sört, ha jól tudom (fater tudna róla, a szomszéd faluban van sörfőzdénk <-- ez volt a reklám helye :), ellenben Elektrolux gyár van asszem. Meg sokminden más is. Vadásztársaság is, például, biztos ők tolják a juppisörétet.

      Válasz
    9. krisssz

      óbazz, sajnálom az elkúrt napodat.. de annak egy kicsit örülök, hogy itt jártál… árokszállási vagyok, bazz :)) benézhettél vón!

      sőt, apám a carriernél dolgozik, de semmi marketingköcsög, hanem hajtja a vasat géppel! majdhogynem Tibi!

      Válasz
    10. krisssz

      kz, gondold át az életed! nem sört gyártanak, hanem sörhűtőgépet árokon! szövegértés!
      az említett gyár meg má nem az, hanem a másik említett.
      melyik szomszéd falu? és egyáltalán ki vagy? mer aki dózsán gyárt sört, annak a gyerekét ismerem, de az te nem lehetsz :)

      Válasz
    11. krisssz

      amúgy, Mester, kell-e mondanom, mennyire nagyra értékelném (nénk, mert terjesztem azért az igét jóideje falun belül), ha megjelenne egy rajzodban ez a nyomorult koszfészek? ha már így felbaszták az agyad, kúrjad le őket parasztvikingesen!!

      persze kussolva jáccódok amúgy.

      Válasz
    12. eFPe`

      Nos igen, erre varunk mar miota. Miert kellett eddig varni??? Remelem igazan tokeletesen gonosz lesz.

      Válasz
    13. Krisztián

      Miközben rajzolsz gondolj arra is milyen szar volt az oalszoknál, hogy kikúrtak veled! És gondolj a sok atkára, akik a papír hátsó felét kritizálják!
      Meg kell csinálni a képekehez az alaphangulat.

      Válasz
    14. morc

      tőlem nyomathatod a belezős-baltázós horrort, csak jók legyenek!:) és mostanában nagyon jók, gratula!

      Válasz
    15. Motyek

      Grafi! Részvét! És add meg nekünk! Lehet ogy itt van a marketingköcsök meg a zsebes, meg aki kirakta a társad meg aki a személyit meg a bankkártyát kitalálta meg aki a zsebet! Nincs irgalom, dögvész, sáskajárás, világégés, az való nekünk! Armageddon!!! :D
      E!

      Válasz
    16. Motyek

      mstipee!!!!
      Aztaton a linken ami volt png, na az élvezhető nagyságban is megtalálható valahol? Kell!!!

      Válasz
    17. lamb

      Az pozitív, hogy élsz.
      Meg az is, hogy vér lesz. Csak az nem, amiért vér lesz. :(
      Ha vigasztal egy kicsit, épp a megbeszélt dvd-t írom.

      Válasz
    18. jozsef

      „Rostironom elsorvasztja a világot. Készüljetek.”

      Ezennel fölhívom a figyelmet arra, hogy kommentek között, min. 5, max 10 soros fantasy/scifi irományokkal lehet büszkélkedni, ki-ki maga fantáziája dús/gyér mivoltáról.
      Kötelező tartalmi kikötések: szereplő: a rostiron őrzője, illetve Grafit, a rostiron hatalmas ura. Kíváncsian várom az esetleges eredményeket. Előre!

      Válasz
    19. Egyenes Endre

      Ne hidd ám, hogy sajnálunk.
      Nincs rajz, nincs tárca.

      Ebből most okkulsz. >;D

      (Ha valaki nem ismerné:
      – Anya, kérek csokit!
      – Ott van kisfiam a polcon!
      – De Anya, nekem nincs kezem!
      – Nana, nincs kéz, nincs csoki!)

      Válasz
    20. nubish

      Szakadnának meg!!!!!444

      VÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT AKAROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOK!!!!!!!!

      Válasz
    21. mopa

      Újpesten szerveződnek a hordák h háborút inditsunk a pénztárcalopó geciputtonyok ellen. Lesz történelmi alapja a rajzoknak.
      puszi, jay

      Válasz
    22. Tibi

      „Eddig bírtam konszolidáltan, civilizáltan. Rostironom elsorvasztja a világot. Készüljetek.”

      Bevallom, ezért loptam el a pénztárcádat. ;]

      Válasz
    23. Menendez

      Én egy nagy baltát, jó véreset mindenképppen tennék bele, persze csak a hatás kedvéért. Lehetnének rajta belek, meg egy nagy melák aki szorongatja. És jó piros legyen ám a rajz a vértől. Azzal nem spórolni mert azt szeressük:))) Szeretnék egy tündibündi kis izét bele aki a végén persze nagyon majdnemhogy éppenhogycsak picit eltűnik, vagy legalább meghal:)
      LEhet ilyet kérni? vagy ez nem kívánságműsor?:S:S
      hujhuj hajrá adjá osztanmostmáradjál nekije ne kííméld!!:)

      Válasz
    24. The_Mask

      Sziasztok! Grafit!

      Azt hiszem, azok akik most örülnek, még soha nem álltak
      sorba 2 héten kereszül napi 10 óraban. Na nekik kell
      kiadni melóba, hogy járjanak az igazolványaid után.

      Szóval: sajnalom ami történt, és kussolódva várom a rajzot.

      Mask

      Válasz
    25. Saigon

      Én is sörgyárban dolgozok, szerencsére nem a Marketingen, de ha ugyanaz a cég ahol én vagyok, és akinek te dolgozol, akko nem irigyellek (igaz gondolom mindenhol ez van)

      Válasz
    26. GROTUN

      grafit vigyazz, nehogy nagyon odanyomd a filc hegyet, mert a szakszerutlen rajzolas szejjelbaszhatja

      Válasz
    27. lotta

      drukkolok. nekem csak egyszer lopták el a pénzztárcámat – egy keresztény ifjak összejövetelén.

      Válasz
    28. bend

      igenbazmeg! ezaz! bassz oda keményen! már alig várjuk a valóság visszatükröződését a művészi dimenziókban!
      mit fasz-alakban szakad le a vakolat? – az semmi, gennykoktélt és vérlázítást akarunk!

      Válasz
    29. lapsang

      Ne beszélj a nevemben te BEND. És hol a rajz? Ezért utaztam kétezer kilométert indiából át szumátrára, hogy ne legyen?!

      Válasz
    30. hmh

      az a bajom a hapsikkal, hogy állandóan csak ígérgetnek. ilyeneket, hogy most úgy megbaszlak, ketté áll a füled, meg ha mégegyszer beszól neked úgy leverem az arcát, jövőre sem találja meg. kérlek, grafit, legyél már más. ne csak ígérgess.
      basszál be a világnak, hogy csak a jövő évtizedben találja meg az arcát. én köszönöm.

      Válasz
    31. ékezet

      valaki hozzáértő elmagyarázná az ilyen kezdőknek is, mint pl. én, hogy RSS-el hogy lehetne követni a blogot? Bár nem mondom, a napi sokszori kattintásnak is megvan a maga romantikája…

      Válasz
    32. bébé

      :) LEGYŐZÖD!!!
      nyilván..nyilván… ehe-ehe
      szóval sózz oda na, ha pusztuljon
      apokalipticizálódjál a sarokba be, ahogy egyesek mondanák

      Válasz
    33. egeresz

      volt egyszer egy ironk, aki egy irodalompartolo hazasparnak elpanaszkodott, milyennagy baj eset meg vele.
      Aztan az irodalomszereto hazaspar azt talalta mondani abrandos szemekkel: „milyen gyonyoru muvet fog ebbolirni”

      Aki dudas akar lenni, pokolba kell annak menni. De nem ugy van am, hogy reggel 7-tol delutan 2-ig pokol, utana munka minden nap…

      Hat, nem irigyellek, grafit.

      Válasz
    34. _kiri

      Grafit, átérzem, tőlem elszedtek némi pénzt, egy-két nap múlva a fényképezőmet lopták el, ennek örömére másnap a mobilomat is.

      úgyhogy valami ütőset adjál!!

      Válasz
    35. _kiri

      Grafit, átérzem, tőlem elszedtek némi pénzt, egy-két nap múlva a fényképezőmet lopták el, ennek örömére másnap a mobilomat is.

      úgyhogy valami ütőset adjál!!

      Válasz
    36. Tuskó

      Csak arra kérdezőnék rá finoman, csendben, hogy nem félel attó, mikor a RÜHES MARKETING-FÉREG-nek ( aki civilben ugye Megrendelő Úr ) ez a post az orra alá kerül???

      Válasz
    37. Hobele Vanc

      jozsef! Én kérek elnézést:

      – Üdvözöllek világ mindenható ura, a rostiron hatalmas őrzője, Tiborok pártfogója, a Bimbó kakaós tejtábla legfőbb fogyasztója.
      – Mizujs Grafit? térj rá jöveteled céljára azonnal és merészen!
      – A Föld nevű bolygó miatt jöttem. Küldtél engem, hogy tegyem őket tanítványaiddá, de én a magam szerény eszközeivel csak néhány emberhez tudtam tanaidat eljuttatni, kik méltóvá lettek a te kegyelmedre. De a többség a végtelenségig elaljasult. Kérlek hát add át nékem A Rostiront, hogy méltón megbüntethessem nevedben a téged gyalázókat.
      – Rendben grafit. Vidd hát a szent fegyvert, legyél ezentúl a bosszú sötét angyala, és éreztesd a mérgem a földi söpredékkel. Előtte azonban néhány védő mozaikkal, mit ők képregénynek hívnak, lásd el a fórumozókat, mert ők azok kik megérdemlik a létet.

      Válasz
    38. ropy

      Én pénteken megdöbbnetem mikor az osonyban többször is bemondták a hangososba, hogy vigyázzanak a vásárlók mert zsebtolvajok érkeztek az áruházba!
      Le a kezekkel, vissza a pallosjogot!

      Válasz
    39. stoppos

      Grafi, soha ne feledd az ősi bölcsességet:

      Nem győzni jöttünk, hanem pusztítani…

      Válasz
    40. Tibi (egy másik)

      „A rosszakat el kell ítélni. Akik bűnösek, szenvedjenek!” (Gino a majálison)

      Válasz
    41. v v j

      Grafit, részvényem. :-( Nemisazbazmeg, hanem majd az okmányirodai élmények… (szerintem fejben kiosztasz majd egykét beutalót totemoszlop implantálásra végbélen keresztül, manduláig…)

      Válasz
    42. marketing féreg

      Amikor itt voltál, elfelejtettem mondani: Bármilyen színűre le tudjuk festeni a belsejét!

      Válasz
    43. Dokibatyo

      Grafit: Lökd a legmocskosabb cuccaid! Nekem is kikúrt szar 7végém volt, bár nekem csak a mobilom lopták el, meg némi pénzmagom tűnt el!
      HALÁL VÉR GYILKOSSÁG!!!

      Válasz
    44. Vahúr

      Nyehhehehhee, lécciver pusztíts minket mentálisanm el, és kamiont a kurva német seggébe, abba bele. :)

      Viszont, TB-kártya beszerzése, friss tapasztalat.

      – Bemész az OEPbe, tépsz egy számot, vársz.
      – Eltelik fél óra.
      – Odamész egy nénihez, aki ad egy 2200 forintos csekket, hogy menjél el a postára, és fizessed be.
      – Elmész a postára, sorba állsz.
      – Fél óra múlva befizeted a csekkedet, visszamész az OEPbe.
      – Zárva van.
      – Másnap visszamész az OEPbe, tépsz egy számot vársz.
      – Fél óra múlva odaamész a nénihez, elveszi a feladóvevényt, vársz.
      – Fél óra múlva megkapod a vadiúj TBkártyádat, amin rajta van a neved meg a TB számod.

      És ez CSAK egy okmány volt a 20-ból,a mit lenyúltak, sok sikert, és adj Uram türelmet, de geci gyorsan!!!

      Válasz
    45. shiNIN

      részvétem, Mester, de ha ilyen fenyegetéseket írsz, akkor nem tudok átéléssel együttérezni, hanem fülig ér a szám várakozón… bár mostanság nekem is összejöttek a dolgok, de már kisütött a nap. nincs netem és egész hétvégén rajzoltam, másolás persze, de sejtek pár dolgot és ez jó. legyen azért Grafitnak is jó, meg nekünk is. meg világbéke =)

      Válasz
    46. féregirtó

      marketing féreg!

      A marketing féreg kifordított belsejét tudjátok bármilyen színűre festeni?

      Válasz
    47. BoNg

      Későn szólok hozzá, de kíváncsi vagyok. Jászárokszálláson Carrier cagy Bundy a kiváló emberanyagú hűtőszekrény gyártó? Lehet ez a reklám helye?

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .