Súlyosbítva azt, ami amúgy is.
Tintenpenkalandok durván "hetente"

2009. augusztus

NEKED TÉNYLEG
NYÁR '84

Az elôzô rajzért elnézést kérek mindenkitôl, akit érzékenyen érintett. Bocsánat.


KÖZKÍVÁNATRA
RAJMUND
OVERÁL
MI FOLYIK GYÖNGYÖSÖN?

Ezt az irományt az előző rajzhoz írtam komentként, de azt nem mindenki olvassa, úgyhogy lett belőle szöveges poszt: 

 

Krisztián,

(és mindenki), a 77. komment én írtam. Most éppen itthon vagyunk, a szülés előtti utolsó hajsza, babakocsiért, az ismerősök babaruha-gyűjtésének átvételéért, plusz minden olyan dologért, amit még muszáj itthon megcsinálni - elintézni. A kulcscsont-törésem sem úgy gyógyul, ahogy kellene, 19.-ig rajtam van a szorító kötés, amiben nem egyszerű az élet. Július 13-án tették fel, szerintetek milyen szaga van? Készítettem képregényt egy külföldi pályázatra és csinálom a komolyat is. Amire négy éve rengeteg időm volt, arra most úgy lopkodom össze. Négy éve a dolgaim párhuzamosan mentek előre, most szimultán kapok egyikből a másikba. 18-án egész nap vezetek haza, alszom és 19-én rajzolok egy napirajzot, (vagy többet) és felteszem ide. Kora délután lesz, mert a feleségemmel Perginébe megyünk a leleteiért, még reggel illetve levetetni rólam ezt a szart.
Azt szeretném kérni, hogy 19-én délelőtt ne legynek "mivammá?" bejegyzések, jó?
Ne vegyétek el a kedvem, szeretnék egy gyönyörű, kozmikus, részletes munkát feltenni, következőnek.

Ja, és szerkesztjük az új könyvet, a 2008-as rajzokkal, ami igazán durva év volt. Például 2008-ban volt a KONGLON, és a falfirkász-ütő szerzetes vagy például a nem forogja le.

Szóval van mit csinálni.
Köszönettel,

Grafit

Egy hét:

- Daewoo szilentek, főtengely szimmering, hátsó fékdob szabályozása + betétcsere

- Lengyel babakocsi vásárlás. Két összerakás után a lábtámasztó racsnija már nem működik, koléga ma nincs, holnap már nekünk késő

- Két unokahugomtól megörökölt ruhaneműk, babamérleg, pelenkázó feltét, autósülés, cyber-mózes elhozása

- A Horváthtal a Bikemag cikk véglegesítése, fotóválasztás, másik cikk megírása

- Betti bejelenti, hogy átmenetileg külföldön tartózkodik. (ez nem sikerült, kolléganő szabadságon, helyettesítéséről nem gondoskodtak, jöjjünk vissza később. MI van? Egy piros papírt kell kitölteni és beadni...)

- 30 napnál nem régebbi cégkivonat, céges számla újranyitása, az én kurvaanyámt, ige, nem, de ez alvószámla lesz, és? közöd? mennyit kell rátenni?

- stb.,

- stb.,

Most mennem kell, megjött az autószerelő a géppel, át kell vennem, illetve 40 ezer, sziasztok.

Powered by freeblog.hu