|
|||
|
« ELŐZENEKAR OVERÁL » MI FOLYIK GYÖNGYÖSÖN?
Ezt az irományt az előző rajzhoz írtam komentként, de azt nem mindenki olvassa, úgyhogy lett belőle szöveges poszt:
Krisztián,
(és mindenki), a 77. komment én írtam. Most éppen itthon vagyunk, a szülés előtti utolsó hajsza, babakocsiért, az ismerősök babaruha-gyűjtésének átvételéért, plusz minden olyan dologért, amit még muszáj itthon megcsinálni - elintézni. A kulcscsont-törésem sem úgy gyógyul, ahogy kellene, 19.-ig rajtam van a szorító kötés, amiben nem egyszerű az élet. Július 13-án tették fel, szerintetek milyen szaga van? Készítettem képregényt egy külföldi pályázatra és csinálom a komolyat is. Amire négy éve rengeteg időm volt, arra most úgy lopkodom össze. Négy éve a dolgaim párhuzamosan mentek előre, most szimultán kapok egyikből a másikba. 18-án egész nap vezetek haza, alszom és 19-én rajzolok egy napirajzot, (vagy többet) és felteszem ide. Kora délután lesz, mert a feleségemmel Perginébe megyünk a leleteiért, még reggel illetve levetetni rólam ezt a szart. Ja, és szerkesztjük az új könyvet, a 2008-as rajzokkal, ami igazán durva év volt. Például 2008-ban volt a KONGLON, és a falfirkász-ütő szerzetes vagy például a nem forogja le.
Szóval van mit csinálni. Grafit Egy hét: - Daewoo szilentek, főtengely szimmering, hátsó fékdob szabályozása + betétcsere - Lengyel babakocsi vásárlás. Két összerakás után a lábtámasztó racsnija már nem működik, koléga ma nincs, holnap már nekünk késő - Két unokahugomtól megörökölt ruhaneműk, babamérleg, pelenkázó feltét, autósülés, cyber-mózes elhozása - A Horváthtal a Bikemag cikk véglegesítése, fotóválasztás, másik cikk megírása - Betti bejelenti, hogy átmenetileg külföldön tartózkodik. (ez nem sikerült, kolléganő szabadságon, helyettesítéséről nem gondoskodtak, jöjjünk vissza később. MI van? Egy piros papírt kell kitölteni és beadni...) - 30 napnál nem régebbi cégkivonat, céges számla újranyitása, az én kurvaanyámt, ige, nem, de ez alvószámla lesz, és? közöd? mennyit kell rátenni? - stb., - stb., Most mennem kell, megjött az autószerelő a géppel, át kell vennem, illetve 40 ezer, sziasztok. )
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. |
Színes beszámoló; kitartás! :D