354 oldal, kb.

E!

grafitember:
2007. 10. 19. 12:11

2005-2006 összes, plusz néhány meg nem jelent rajz, a „Bálnáznák”, a „Látom, hogy szarna is”, a „kommandósokat” stb, stb, stb.

November elején kerül nyomdába, és reményeink szerint még novemberben
hozzá is lehet majd jutni, de kis nyomdával dolgozunk, az átfutási idô
csak becsült lehet.

Annyi biztos, hogy aki nem bír várni a könyvesboltokba kerülésig, az
elsô alkalommal egy kellemes estén, sörhabok laza ölelésében, egy
dedikálós happening keretében juthat hozzá.

Hogy ez mikor lesz, azt pontosan nem tudjuk, a nyomdától függ. Itt, a blogon azonnal szólok, hogy itt. és itt, ekkor és ekkor.

Megpróbálunk pólókkal is készülni, csak kicsit meredek megszervezni innen, az olasz dolomitokból.

Tehát türelem, mindent idôben megtudtok majd! Az elôzetes érdeklôdéseket pedig nagyon köszönöm. A példányszám meglehetôsen mérsékelt sajnos, mert ez az egész napirajz nem ilyen ipari dolog. Mi magunknak vagyunk hülyék, nem-e? De. E.
Üdv, és köszönöm

Grafit

 

0 thoughts on “354 oldal, kb.

    1. Viktor

      Ízléses, szép borítót kapott, gratulálok! Lehet, hogy én is veszek majd egyet, ha látok valahol és nem lesz túl borsos az ára.

      Válasz
    2. netezz

      Mennyi belőle kettő?
      2.
      Tudom, de mennyi?
      1ébkéntmeg mikor?
      És miért olyan soká?
      Szóval postán lehet utánvéttel?
      Asszem érted Te is, Grafit…

      Válasz
    3. byrka

      Mikor,hol, és miért nem most?:)
      Köszi grafit, nagyon várom,remélem persze dedikálással együtt sörözés is lesz:)

      Válasz
    4. Klary

      Ehhh.. nekem is kellene 1-2 darab belőle biztosan. :) Karácsonyi előajándéknak megveszem magamnak. :)

      Válasz
    5. enovak

      én már hallottam árakat, viszont nem mondom el senkinek, mert egy irrig kis köcsög vagyok! :D jöttetek volna ti is E!-t gyűjteni a hősök terére, basszájba.
      na meg nem akarom, hogy ha mégis drágább/olcsóbb lesz, szopjon vki :o

      Válasz
    6. red87

      ez nagyon szép és jó… ezt szeretném karácsonyra! mást nem! nem kell a piros tricikli…

      Válasz
    7. Dokibatyo

      Blokkolnám!
      Kell!
      E!
      Grafit, azonnal mondjad meg, hogyan juthatok hozzá, különben eltérítek egy Malévgépet és belevezetem a Parlamentbe!!! Ez nem tréfa!

      Válasz
    8. Bergkamp 10

      Mondod, mikor, hol, mennyiért, mi meg visszük a művészet. Le van egyeztetve, meg minden…

      Válasz
    9. Shadow

      Lesz benne valami olyan tartalom is, ami itt az oldalon nem tekintheto meg?
      Ilyen „eddig nem publikált alkotások” ? Lehetne a végén 2-3 üres oldal ahová grillezéskor rajzolsz annak aki odaviszi…

      Válasz
    10. Tibb

      Megjelent már? És ha nem, hol lehet kapni? Nemtom nemészrevenni Fecost, Szultánt, Sanyikát, Kisrókát,Villamost, Gébics Eszperszót, Bimbót, E!-t, robot a burkolólapon.

      Válasz
    11. Ricccs

      Nem szoktam én ide írkálni, csak folyamatosan olvasódok E, de erre szükségem van, (dedikálva), azonnal.

      Válasz
    12. Szelemen Endre

      Két hét van a szülinapomig.
      Addig legyen!
      Vagy ez ilyen előmarketing? Megjelenés 2013 márciusa?
      csak nem.

      Válasz
    13. Estevez

      igen-igen-igen-igen-igen!
      kell! e! folyékony jetivel is lehet kérni?

      név: nem, én nem.

      Válasz
    14. Silverwing

      KELL!AKAROM!MOST! Mert különben beröffentem a Stihlt, és mindenkiből kioperálom a veséjét, és szép nagyszemű babbal fogom megenni!

      Válasz
    15. grafitember

      2005-2006 összes, plusz néhány meg nem jelent rajz, a „Bálnáznák”, a „Látom, hogy szarna is”, a „kommandósokat” stb, stb, stb.

      November elején kerül nyomdába, és reményeink szerint még novemberben hozzá is lehet majd jutni, de kis nyomdával dolgozunk, az átfutási idô csak becsült lehet.

      Annyi biztos, hogy aki nem bír várni a könyvesboltokba kerülésig, az elsô alkalommal egy kellemes estén, sörhabok laza ölelésében, egy dedikálós estén juthat hozzá.

      Hogy ez mikor lesz, azt pontosan nem tudjuk, a nyomdától függ. Itt, a blogon azonnal szólok, hogy itt. és itt, ekkor és ekkor.

      Megpróbálunk pólókkal is készülni, csak kicsit meredek megszervezni innen, az olasz dolomitokból.

      Tehát türelem, mindent idôben megtudtok majd!

      Üdv,

      Grafit

      Válasz
    16. Tibb

      Kösz az infót, kellettez, tudtam, hogy frissíteni kell a komment.
      A kedvencem a „Látom, hogy szarna is” leszesz, érzem.

      Válasz
    17. Fel Mérő

      Valami előfelmérés nem ártana, hogy itt és itt, ekkor és ekkor ne kelljen üres kézzel hazamenni. Biztos többen vennénk többet egynél. Nemmellesleg hurrá!

      Válasz
    18. Sasa

      Gafit előszőr is engedd meg, hogy aztakurva…
      Meg aztán kel ez nekem is E!
      A nyomda meg gyorsban működtesse a nyomat…

      És akkor majd november végetájt Te grammold auto az általam megvett kötet,

      És köll majd bele egy Csodabácsis Ernőkés motoros csak úgy grátisz…

      Messze még a hajnal, hát még a november vég…E! Puléto

      Válasz
    19. kisbuborek

      Én ritkán szólok, de gyakran nevetek! És kérek könyvet is, és szép fecosos polot is! És ha erről készül lista, akkor én is virítsak rajta.
      Fuj, ez meg rímelős lett.
      Grafit! Köszöni a világ, hogy létezel!

      Válasz
    20. vöri

      Nem vagyok nagyon kommentelős, de rendszeresen olvasom a napirajzt. Érdekelne a könyv is, sörözés is, póló is.
      Csak így tovább Grafit!

      Válasz
    21. Onedin Kenedi

      Ha kell egy 7 méter hosszú furgon szállítás céljára a nyomdától akárhová, akkor szólj.

      Válasz
    22. Dokibatyo

      E!gy kérdés:
      Ugye a könyvben lesz majd a rajzok hátoldalán Windózos tesztnyomtott oldal és ilyenek, mint ahogy a régebbi képeken átlátszott… :))
      ÚgylenneigaziE! :)

      Válasz
    23. bébé

      Éljenéljen

      Napirajz toroknakugrós kommentek nélkül kötetbe zárva szabadon:)
      Én is rendelek;)

      Válasz
    24. efté

      „A példányszám meglehetôsen mérsékelt sajnos” —> ilyennel nem viccelődünk, mert harakiri ám… a könyv muszájból van…

      Válasz
    25. Bazsi

      Én olyan könyvet, ami a grafitnak van…
      Persze védeném is az esőerdőket. Akkor most?

      Válasz
    26. Titánszandálos Öccsi

      Azt… azt… eee! Egy, azt a könyvet szeretném megvásárolni állatkínzás céljából!

      Válasz
    27. vid

      Nekem ilyen kell, dedikálva! És lehet, hogy rögtön kettő is, karácsonyi ajándékba tökéletes. E!zt mondom.

      Válasz
    28. Dokibatyo

      Grafit: Nem tudom milyen nyomdás ismeretségeid vannak, ha gondolod, megkérdezhetem egy-két helyen, mennyiért csinálnák meg. Ha érdekel küldj e-mail-tet, és írd le, hány lapos, milyen paraméterekkel, milyen borítóval, hány darab kb.. Egy árajánlatkérést megérhet. /Bár ez a karácsony előtti időszak elég zúzda a nyomdáknál, de egy próbát megérhet./

      Válasz
    29. köcsögöm tőletek

      Azt nem-e lehetne-e hogy-e ezt a címlapot nyomjuk-e így pólóra-e? Hordanám éjjal-nappal nagyjából.

      Válasz
    30. Szaki

      > de kis nyomdával dolgozunk,

      > A példányszám meglehetôsen mérsékelt sajnos, mert ez az egész napirajz nem ilyen ipari dolog. Mi magunknak vagyunk hülyék, nem-e? De.

      De, ne keverjük össze a dolgokat!

      A Napirajz, mint műalkotás, természetesen nem ipari dolog.

      DE: a publikálásának igenis „ipari” módon kell történnie, mivel – szerintem – igen nagy rá a kereslet; és nem is akármilyen: az ú.n. fizetőképes kereslet.

      Szerintem például a „kis nyomda” egészen konkrétan fogta meg az Isten lábát. (Gyengébb idegzetűek egyszerű kézfogást képzeljenek el.)

      Hajlandó vagyok kifizetni a könyvért egy jól kivehető összeget, azzal együtt, hogy a – sörivással nehezített – dedikálásért való sorbanállást is magamra vállalom.

      Válasz
    31. ralph

      Garantált karácsonyi best”z”eller.
      Én is feliratkozom egyre.
      Gratula a munkássághoz.
      NaperszeazértaDolomitsekutya…
      Ezt mondom!

      Válasz
    32. balkan

      Csatlakoznék Szakihoz, valóban el lehetne gondolkodni komolyabb terjesztésen. Tudom, Grafit hogy távol áll tőled mindennemű kapitalista hajlam, de akkor is. Mondhatni aranytojás tojó tyúk!
      Csak ha mindenki vesz egyet, aki ide valaha is beleröfögött…
      De igazad van akkor is ha azt mondod, hogy ezt te nem azért csinálod hogy szénné keressed magad. Pedigaztán…
      Amúgy kúl, én is akarok

      Válasz
    33. Csillagharcosdada

      Mindenképpen feliratkozunk egyre, vagy esetleg kettőre. Ha lesz szólj! Mi is hirdetjük majd, ha esetleg nem fogyna :)

      Válasz
    34. shiNIN

      hoppa! hogyne, kell. annyira drága úgyselehet, hogy nem, ez kultikus dolog!
      de a dedikálásnál eszembe jutott, hogy Grafit, ebben nem vagy picit naiv? odamegyünk, aztán még fél nap múlva is írogatsz a tömegeknek… =) már az első bulin is mekkora tömeg volt, de ez szerintem azóta csak bőven fokozódott, pláne hogy KÖNYV…

      Válasz
    35. proci

      előrendelést veszel fel a honlapon? vagy valahogy? szintén vevő lennék…

      basszájba, Tibi, mostmár a WCn is olvashatjuk kényelmesen e! illusztrációt képzeljétek mellé.

      Válasz
    36. enovak

      grafit! A tandemes darazsas is beférhetne, bár gondolom későn szólok. Az még pont 2006-os volt, dec. 19-ei vagy mikori.

      Válasz
    37. Nelly

      Mester!
      csempèsznèl ide olaszba is belole! E!
      Kell ez nekem valòban, ha szemèlyesen dedikàlva is, trubadùr leszek neked a Julia erkèly alatt, na!!! :D
      hireket vàrunk! E!

      Válasz
    38. zsazsatax

      Itt lehet jelezni, hogy vennék mindenképp? Első példány dedikálással életem csúcspontja lenne. Szóval jelzem.

      Válasz
    39. Natty

      Kell, kell, kell! E! (Jah király a kék Fecos póló! :) Még az ittenien is imággyák pediglen nem is beszélik a magyart…

      Válasz
    40. levicsofi

      Tibikém! Adjon má egy litéree bölüle! Ha köll hozok duncos üveget.

      Aztán ee ne basszák a nyomdába. Meg össze ne legyen csöpögtetve vérre, mer pofán lesz vágva mindenki.

      Köszike puszika basszájba

      (grats mellileg)

      Válasz
    41. Esox

      Köll és a cimbimnek is. Ennél jobb szülinapi ajándékot el sem tudnék Neki képzelni!!! Hová menjek érte? Hajlandó avgyok bármennyi sört meginni a sorbanállás ideje alatt, csak kapjak 2 dedikált példányt.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .