PANCSOKAT, 33

Kedves Közönség!

Ma van a szülinapom, 33 éves lettem, úgyhogy koccintsunk együtt a Gébicsben egyet! Utána még szólok. Isten éltessen bennünket!

Hakhm…nos.

Az újabb kissé hosszúra nyúlt szünetnek több oka is volt. Egyrészt, hogy elköszöntünk egymástól a munkahelyemen és inaséveim után visszatérünk Magyarországra, várhatóan a jövő nyáron. Hogy majd hogyan tovább, arról majd egy másik blogon, később. A másik ok, hogy lassan nyomda érett lesz a következő könyv, a Napirajz 4, (alcíme: Írószemel ’74). Kedves 120 oldalas füzet, de a rajzok erősek benne. Igyekszünk még idén elkészülni vele és a szokások szerint egy-két dedikálós estet is szervezni magunknak. Gondolom, már alig pár embert érdekel ennyire ez az egész, úgyhogy végre sörözhetünk is együtt! A harmadik ok, hogy elkészítettem a grafikákat, tehát lesz bányászvonat, mérőmókus, vérnyúl és talicskás Tibi is pólón, nemsokára.

A fanyalgóknak annyit szeretnék mondani, mielőtt kialakul a flame, hogy igen „beindul a merchandise” , mert a magyarországi újrakezdéshez nagyjából annyink van, mint a legtöbb magyar fiatalnak. Azaz kitartás, türelem, csillogó szemek, egy tündéri gyerek… meg a csupasz segg.

Egészségünkre! Még egyet?

164 thoughts on “PANCSOKAT, 33

  1. Visszajelzés: Vendégposzt: De mi újság van a tóparton, tópartokon? – Nézd már, sirály!

    1. Yogi

      Hopp, a bátyámnak is ma van, úgyhogy egészségetekre, Tiborom.
      A részemről halas-medvés póló, természetesen.

      Válasz
    2. GReg

      Egészség mester! 30 felett minden nap ajándék… De jó lenne még 33-nak lenni Tibikém… :D

      Válasz
    3. GrandMasterB

      Boldog szulinapot Grafit.
      Egy apro tanacs egy hasonlo koru, par eve kulfoldon elotol:
      nem menjetek haza. Foleg ne most es foleg ne ures seggel.
      Hacsak nem tudod a tuti uzlet receptjet otthon, szivas lesz a vege.
      Akarhogy dontetek, sok szerencset.
      Es varjuk az uj rajzokat, polokat.

      Válasz
    4. nellly

      boldogat neked…
      de ez egy ellentendencia, sokan akik itt voltak olaszhonban, visszatèrnek magyarorszàgra…. nem tudom miert… mindenesetre ket jo nagy vodorrel nektek…a rajzolos joszokasodat meg ne hagyd el…

      Válasz
    5. Madárfejű Lajoska

      Grafitkám, nyitok egy sört az egészségedre! Boldog szülinapot kívánok!

      Válasz
    6. Asszem

      Grafit! Nem akarsz heggeszteni az oldalra egy PayPal-os Donate gombot?

      Szerintem sokan lennénk, akik egy-egy jól sikerült rajz után szívesen áldoznánk pár dollárt (eurót, forintot) a művészet oltárán.

      Mit gondolsz?

      Válasz
    7. faterpolo

      Isten éltessen! Most kommentálok először, úgyhogy leírom: Három éve törzsolvasód vagyok, és azt kell mondanom,hogy a rajzaid odab*nak. És a párkockáért is grat, az is jóféle:). Nekem a halasmedvés részleg is bejön, főleg Don Bagoly megjelenése miatt:D:D:D.
      Amúgy meg egyet érek GrandMasterB-vel, hacsak nincs tőkéd megnyitni a Gébics Presszót (úgy tényleg, mekkora lenne…), akkor most egy-két évig még inkább ne, mert itt most tényleg nagyon nem. Mondjuk én pályakezdő vagyok, tehát nekem duplán nem, de szerintem másnak sem.
      Megaszondván üdvözöl:
      S. Ádám Gergely,
      önjelölt Tibor

      Válasz
    8. Reset

      Jézus úristen! Könnyesre röhögtem magam! Ez gyönyörű!
      Mindamellett pedig Boldogat Kívánok.
      Szép ez a „megváltói” kor. Grat.

      Válasz
    9. Él

      Kedves Grafit!

      1. Isten éltessen! (ittam az egészségedre a bátyám esküvőjéről megmaradt, lenyúltam birsalma p.szel)

      2. Isten hozott/hozzon itthon!

      3. Szerintem lesz érdeklődés a 4. könyvre is ne aggódj.

      4. Mercsendájzot nyomjad csak, nem kell mentegetőzni, amúgy is örülnek neki az emberek.

      5. Kártyalopás-pénzlenyúláskor nem hajlottál a PéjjPál-ra, megint fölvetették, támogatom én is.

      6. Holzkofferes grafikát is csinálj légyszi, annyira de annyira kéne

      Válasz
    10. pimas

      boldog születésnapot, ugyanakkor ne feledkezzünk meg a rajzról se. Igazán old-school, régi hangulatot idéző, egyszerű de nagyszerű!
      Kísérőt? Még ne!

      Válasz
    11. Él

      7. Nagyon jól esett eza kedves klasszik stílusú rajz. Felüdülés az egész napi gálya után

      Válasz
    12. PTerr

      További sok boldog szülinapot Grafitember!… és köszi a rajzaidat, nagyon jók.
      A PayPal-gombot támogatnám, a demonstrátori ösztöndíjamból valami értelmes dologra is mehetne…

      Válasz
    13. stargazer

      Boldogat, még sok-sokat! Spórolok mérőmókusos pólóra az ösztöndíjból, legalább van miért tanulnom.

      Válasz
    14. Athos

      Boldogat, boldogat! Ha nem is olyan szép stílussal, és kiforrott technikával, mint Tibor, de legurítok majd egyet az egészségedre. :-)

      A Paypal ötletet támogatom, mert jó.

      5ZDnU9

      Válasz
    15. Nigga brotha

      Anno, Tisza-tura, felhoszakadas, faluba menekules.
      Kocsma, tomeny, hamarosan elpusztitva.
      Jon a falu alkoholistaja (oreg, szakallas, ahogy kell), odaall a pultohz, a bartunder probalja megmondani a true-t:
      -Hat Tibi bacsi, elkestel, mar csak paprikapalinka van.
      -Nem baj, aggyad a szokasos adagot.
      -En igazan nem sajnalom, Tibi bacsi, toltok egy ujjnyit, aztan ha izlik, adok meg szivesen…
      -Ne dumajja’ itt nekem, toltsed ma’ azt a felest…
      Az oreg bezuzza a feles paprikat, meglogyboli a nyelvevel, lenyeli, majd par masodperc utan suttogo hangon azt rebegi:
      -Valami rostosat kernek…!

      Válasz
    16. Cymantrene

      Gratula!
      Biciklit fogsz még forrasztani?
      Aztán filigrán kis rajzokkal teliföstve a fölsőcső…

      Válasz
    17. !Ace!

      Kedves Grafit!

      Boldog születésnapot kívánok! Ezen túlmenően szeretném felajánlani jómagam és vonóhoroggal ellátott ezerötös kockaladám segítségét a költözéshez. De tényleg! Tudom milyen a nulláról kezdeni.

      Válasz
    18. Lipics

      Assztakúrva! Bódog új évet, Grafit! Azúr ággyon, amikó kell. Há most (persze, hogy mindig most) télleg kell. Akkurvamindenit. Persze, hogy ezt mondom. Nehaddmagad, Mester, Tevéled vogymuk, mindnyáljan, egyenest. Tőccsé még eggyet ide, asztán leszarjuk őket egyazegyben. Mindegyszálig!

      Válasz
    19. 105557

      Hát, elsősorban boldogságosat!

      Aztán a mérőmókus-pólóért is áldjon meg!
      A könyvet pedig bárcsak máris a kezemben tarthatnám…nyilván nem lesz alkalmam a dedikáláson személyesen megjelenni, így majd beszereztetem.

      Valamint. Paypal gomb for president! :)

      T3D8dw

      Válasz
    20. 105557

      BTW.

      Az pedig alkarba tetoválandó, hogy „stílusa szép, technikája kiforrott”

      Mégsem csak Paypal gomb, hanem egyben GRAFIT for president!!!

      Válasz
    21. thenx

      No akkor itten is mégeccer: Boldogat Mester! Sörözgetéssel kapcsolatban ne legyenek illúzióid, tömeg lesz mint mindig :D Hacsak nem hétköznap rendeződik a dolog, akkor végre én is el tudnék menni rá…
      2Y1YtA

      Válasz
    22. streetsta

      Isten éltesse, kedves mester!
      Mörcsendájz miatt ne főjön a feje, tiszta win-win helyzet. Nekem van 7 méter/Szultános-Fecosos pólóm, a szellemi/fizikai munka elvégzőjének pedig jutalma a jól végzett munkáért. Mindenkinek jó, aki ezen húzza a száját, az egy fasz!
      Hozz dögöt! Vagy szállj be a kutyatápba! Hozz dögöt!

      Válasz
    23. Andoc

      Isten éltessen sokáig, Grafit, és sok-sok sikert a jövőre (na meg kitartást:)!

      Ilyen pálesz kéne nekem is:)

      Válasz
    24. rrroka

      grafit, ha rám hallgatsz most nem térsz haza dolgozni. csak kellemetlen tapasztalataid lesznek. :/

      Válasz
    25. Statler

      Először is Nagyon Sok Boldog Születésnapot!
      Másodszor ha lesz Talicskástibi póló, benevezek természetesen.
      Egyébként kitartást, jó kedvet kívánok az egész családnak!

      Válasz
    26. szultannita

      Isten éltessen!

      A hazamenetelt szomorúan hallom, de egy két pólóval meg könyvvel hozzá tudok járulni a sikeretekhez (ha már egyszer segítesz elviselni a mindennapokat a rajzokkal)! Azonkívül a magyarországi lét szvsz több ihletet ad majd…

      Sok sikert nektek, és még egyszer boldogot!

      Válasz
    27. gez-a

      Isten, Isten.

      (a hazateresi dolgokba ne szoljatok bele, eleg nehez a kerdes önmagaban)

      mi mind haza akarunk terni, en mar ketszer. hogy aztan el akarjunk menni. ez igy szep.

      jo ünneplest!

      Válasz
    28. helvét kannibál

      sok bódogságot! 1 nappal korábban születtél mint az igazi true sampinyonok ;)

      napirajzbol pénzkinyerést meg én nem is értem miért nem kezdted hamarabb.

      jomagam most fogok minden könyvet megvenni 2x+polot is ha lesz olyan ami tetszik.

      Válasz
    29. DanZi

      Grafit! Boldog szülinapot, és kitartást a visszatéréshez! Nem egyszerű, ahogy tibor higanymozgása se’ :)

      Válasz
    30. sleepy

      Mostanaban mindig utoljara hagyom a readerben a napirajzos bejegyzest, mert mindig sikerul tultenned magadon. A „technikaja kiforrott” resznel konkretan leestem a szekrol :D PayPal otletnek +1.

      Válasz
    31. welorex

      Boldog szülinapot! És most az egészségedre fogok tölteni egyet a saját, minőségi körtepálinkámból. Gezundhelyett! (esetleg proszt-tata!)

      Válasz
    32. Woo

      ha ezen mulik a hazateres es a boldog jovo, akkor veszek par polot :)

      Itt londonban ugyis marhamenonek erzem magam a 7 meter felirattal :)

      Válasz
    33. Klára

      Kedves Grafit (aki EMBER!) Nagyon sok boldogságot! Remélem tud úgy alakulni, hogy ott tudtok maradni azon a gyönyörű helyen! Nem mintha Magyarország nem lenne szép, de jelenleg bátran át lehetne keresztelni Letargiának is. Itt csak a negatívumokat látják az emberek és csak köpködni birnak mindenre. Pont az olasz mentalitás szöges ellentéte. Bár az igaz, ott viszont nem hever a téma az utcán és a villamoson;) Mióta napirajz megszállott lettem, még nem volt dedikálás, úgyhogy nagyon várjuk Tiborral. Imádjuk a kis részleteket, a műszakiakat, Fecost, és hogy egy vonalban minden benne van!

      Válasz
    34. macskafaraok

      Hahhh, 33, micsoda fiatalság, luxus, botrány!!!! Krisztusi kor…
      Mérőmókust várjuk!

      Válasz
    35. Agent

      E!hune, teljesen ottvan, meg az is biztos, hogy a zországnak csak használ, hogy hazatér egy jómunkásember, remélem nektek is használni fog, de azért a részletekre kíváncsi vagyok.

      Válasz
    36. gez-a

      vagy meg inkabb: több Tibi-t a tápba!

      (vagy csak siman Tibi-tap? csak igy, mint tibi csoki)

      mert most villant csak BE az igazi összefügges

      Válasz
    37. vizikukac

      Ilyen páleszt nálunk is mérnek a helyi becsületsűllyesztőben! 8-)

      Amúgy meg: Happy B. Day+

      Válasz
    38. Snip

      Na több dolog is van. Először is Isten éltessen Grafit! A rajz büntet, autentikus kocsmafeeling!! :) Másrészt ha dedikálásra kerül a sor kérlek ne felejtsd ki Miskolcot, ahol két éve épp a 33. születésnapomra dedikáltál két kötet!! Ráadásul Tibi is vagyok. :) Én nagyon támogatom a merchandise-t, fanyalgásnak itt nincs helye, mert ami jó az jó, és inkább élj abból amit szeretsz, mert ezzel másnak is sok vigasságot okozol. Aki ezzel nem ért egyet azt meg seggbe kell baszatni sörgyári lóval. Rock on!!

      Válasz
    39. gabikka

      Graf! boldog szülinapot!
      Magam is változás/váltás előtt/alatt vagyok, úgyhogy az újrakezdéshez szívből kívánok sok erőt és kitartást!

      Válasz
    40. kwisach

      Ahogy mifelénk mondják az Égiek tartsák meg a Gébics kocsmát,az alkalmazottakat, a tulajt, meg persze a csávót aki az egész mögött áll a háttérben, 120 évig meg 7 méterig!

      Válasz
    41. 147591

      BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GRAFIT, ISTEN ÉLTESSEN MÍG VILÁG A VILÁG!

      Olyan vagy mint a Jézuska, születésnapod alkalmából TE adsz NEKÜNK ajándékot, örök hála érte :)
      A rajz fantasztikus, nekem nagyon hiányzott a Gébics. A páleszkereskedő kurva nagy („még ne!”), Tibike mozgáskultúrája utánozhatatlan, 7méter szókészlete lélekmelengető. Kurvajó rajz Grafit, eeeeee!

      Válasz
    42. Kekcsi

      Tibor fogyasztás közben emlékeztet a tecsőn látható „russian national fun” című videó tartalmára /watch?v=YzxP6FvIflI

      Továbbá megszólítva érzem magamat mint fanyalgó. Elnézést kérek a fanyalgásért. Boldog születésnapot kívánok!

      Válasz
    43. EnSzÍjÁeSz

      Isten éltessen soká!
      A rajz meg nagyon tetszik! Főleg Tibi azzal a serényen eltartott kisujjával!
      Gyönyör!

      Válasz
    44. Kissé Lemaradt

      Boldog születésnapot Grafit! A te tehetségeddel bátran nézhetsz a jövõbe. PayPal gombot kérünk.

      Válasz
    45. ferko

      Hacsak nincs valami nagyon durva okod rá, haza ne gyere.
      Én tegnap voltan negyven. igyunk!

      Válasz
    46. Balu

      Isten eltesse, egeszsegere Mester! Aztan a torkolybol maradjon a kozonsegtalalkozora is mer megharagszom oszt lesz dog dogivel! Ha Ha

      Válasz
    47. zaporozseclámpa

      Drága Grafit!
      Az egykori erdőmérnök úr történetéhez hasonlóan – BSZP helyett – BSZG :)
      Ja, csak hogy tudd: függővé tettél :P

      Válasz
    48. éttermiségi

      Teljes mértékben boldog születésnapot kívánok! Rajz király! Póló kell! Alien a Mester!

      Válasz
    49. BadGuy

      Mélyen tisztelt művészúrmester,

      Felszólít a főnök póló lesz?

      Mindenképpen kell a torzóra, e!

      :D

      Válasz
    50. kenyszerjogasz

      támogatom!

      mármint részemről amennyiben pély pál gomb ha lesz, adok 45töt! és nem kérek vissza se!

      éspersze fGfAdN

      Válasz
    51. apamacko

      Kedves Grafit először is Boldog szülinapot! Másodszor 33 után is van élet, erről az oldalról jelentem!
      Krisztusi korban vagy, csak neked még legalább kétszer ennyi legyen megírva!
      Bányászvonat rulez!

      Válasz
    52. Gabenkowa

      Isten Éltessen Mester!!! :D
      Hát ezen a rajzon nagyon tudok szakadni. Mindenem a pálinka! :D

      Válasz
    53. Thibor

      Isten éltessen Monsieur Grafit!
      Mellesleg Tibi balettmozdulattá koreografált fogyasztása valóban örömteli látvány.

      Válasz
    54. Bbt

      Jelentem ittam.

      Pálinkát is, minőségit e! :)

      És gyere haza, olyan ez az az ország amilyenek a benne lakók, nekem szép, boldog vagyok, aki meg a negatívumot látja fáradjon el pszichológushoz! :)

      Válasz
    55. Él

      Újaolvastam a rajzot, hát ez asszem szlogen klasszkus lesz… Lehetnének pólók is:
      – „Hozz dögöt”
      – „Még ne!”
      – „Kísérőt?”

      Válasz
    56. Él

      Továbbá akárki akármit fanyalog, én itthon boldog vagyok és még ismerek más ilyen embereket is. Akármi a hazajövési ok, Isten hoz. Ha úgy hozza a szükség nálunk a cégnél mindig keresnek külföldiül tudó embereket (multi cég, irodai munkák) és fizetnek annyit, hogy mi két gyerekkel megélünk. Tudom, hogy nem neked való az ilyen, de a szükség nagy úr tud lenni. Mint blogtulaj gondolom látod az e-mail címemet, ha aktuálissá válna a fenti téma írj.

      Válasz
    57. a!

      Boldogat és ha meg akarsz élni még ugyanennyit akkor gondold át még egyszer a hazajövetelt! Kellene sok ilyen ember itt csak neked nem kell a korai tönkremenés nem?

      Válasz
    58. Svado

      Mindenképpen, feltétlen megvesszük az új könyv! Támogatásom ne merüljön ki csupa szóban, veszünk póló is! A drágábbat, hátha neked is jó lesz, meg én sem fagyok szarrá a hidegben télen!
      Isten éltessen!

      Válasz
    59. KiazMiaz

      én ezen már gondolkozom egy ideje, 45 mi? őró? mérőmókus? szecsői pfund? VAGY nagyon olcsó.

      Válasz
    60. citera

      Grafit, miert volna problema a merchandise? Pont hogy vetek lenne kihagyni, amiben tehetseges vagy.

      A rajz hozza a szinvonalat, kiraly volt. :)

      Válasz
    61. D. Robika

      Kedves egészségére mindenkinek a Gébicsben! Neked pedig kívánok még sok-sok boldog évet, nem utolsósorban pedig boldog születésnapot!

      Válasz
    62. gargoyle

      Boldog Szülinapot így utólag! :) Azér már csak elnézek egy ilyen sörözésre. Pálinka lesz vagy vigyek? :D

      Válasz
    63. DPI

      Grafit! Először is boldog születésnapot!
      A rajz pedig méltó alkotás egy művész születésnapjára, Gumilábú Tibi lefitymáló nézése az első két kockán, aztán a katarzis pillanata. Kerítésszaggató pálinka mindörökké!

      Válasz
    64. KoszPap

      Jessz, születésnapod ürügyén nemsokára még négy pólóval és egy könyvvel gyarapodik a családi jódologgyűjtemény!
      Amúgy meg hozz paypal gombot! Vagy add meg a bankszámlaszámod! Hozz paypal gombot!

      Válasz
    65. zsu

      Ez nagyon jól esett! Köszönjük!
      Boldog szülinapot Grafit!

      A jövőhöz sok szerencsét és boldogságot! A helyzetet úgy is csak ti látjátok, beleszólni felesleges… Minden esetre a PayPal gombot én is támogatnám!

      Válasz
    66. zagyex

      Na akkor egy cipőben / szánkóban / moszkvicsban járunk újrakezdésileg…

      Amúgy a rajz kurva jo

      Válasz
    67. lacike

      Szóval a Talicskás Tibi póló, igen az kell már most, és aki meg nyíg a mercsöndájsz miatt annak meg síléc a szemibe csókolattal, e. Kell a tintenpenbe a tinten.

      Válasz
    68. lacike

      Amúgy meg csodamanus utóérzet duplán, pancs röppályája és várakozásra felszólító feltartott mutatóujj, de mindkettőt nagyon is szívesen látom ismét

      Válasz
    69. gez-a

      csudalkoznek ha az összes commentet igy szülinap utan elolvasnad, csak hogy jobb hangulatban valogasd a szep CroM vazcsövek között…

      de hazateresben szakertö vagyok. mindenki kifejtette a kurva nagy igazsagot, de csak az Ur lat a vesekbe. sztem nem lehet beleszolni. mindkettö rossz döntes: menni vagy maradni. en most izgatottan varom az otthoniak szobeli ajanlatat irasban… költözni meg segitek, szinte utba esik.

      Válasz
    70. Balu

      Nem akarok kötekedni, de három csupasz segg… (vagy számítási módszertől függően 6…) Amúgy meg gyertek-gyertek! Sok sikert az élethez!

      Válasz
    71. renhoek

      Pay Pál gomb jöhet. Nagyon sokan őszintén szívből honorálnának egy jó nevetést. Kevés ma a minőségi szórakoztató webes anyag. Szóval legalább egy havi pelenkára való összejönne.

      Nem lesz könnyű hazajönni… ez tény. De itthon is meg lehet találni a jó melókat, csak szerencse kell hozzá. Viszont az eljövendő demokratúráról inkább ne is beszéljünk :( Azért bíznék még benne, hogy szabad földre lépsz, mikor hazajössz.

      Válasz
    72. bttn

      Figyelem, figyelem! A sokak által kért Paypal gomb szerda este óta jobb oldalt, a linkfalon van. A hozzájárulásokat nagyon köszönjük.

      A hazaköltözést jól meggondoltuk. Nem lesz könnyű, pl. még azt se tudjuk, hova tudunk menni, de bátrak vagyunk és kalandvágyóak. Mert kaland az úgyis lesz, de így megy az ember előre.

      Válasz
    73. VaTi

      Grafit! Én asszondom, hogy a legjobbjaid egyike lett ez a mű. Igazán. Pólót, könyvet várjuk. A fanyalgóknak meg ne mondj te semmit. Aki fanyalogni akar, az nem méltó a te rajzaidra. Vagyunk elegen, akik szeressük!

      Válasz
    74. corry

      Bazmeg, ekezet, Te már csak jó ember lehetsz! Én ugyanerre gondoltam, „Ghymes – 33”, de gondoltam, „tán nem idevaló.” De tudod, mit? Idevaló! Úgyhogy már ketten küldjük. :]

      Válasz
    75. zt2

      HUF atutalva. Asszem meg majd fogok kudeni, mig lesz munkam, napirajz, ver, medve, hal es Tiborok.
      Boldog Szuletesnapot! Ha epitesz biciklit, rateszed a drotos hajtanyt (stringbike) asztis megveszem. Kibaszott konyvet is vennek, csak ne lenne oly messze a bolt. Nameg a Ritas polo… Tenyleg, Ritas polo nincs is. Affele, olyan jo oreg, aszottseggu, logos csecsu Rita. Nade ez ugye nem kivansagmusor, majd megnezem a repertoart oszt valasztok abbol. Hugs. E!

      Válasz
    76. AvgDvl

      Még rengeteg sok boldog születésnapot a Mesternek, aki kitartóan színt csempész a szürke életünkbe. ( Meghökkentő módon fekete fehérben teszi, de ez benne a szép )

      A merchandise-zal meg nincs semmi gond, amikor ilyen mély tartalom, igazi érték van mögötte.

      Hr650h, mondom ezt mély meggyőződéssel.

      Válasz
    77. Vahúr

      ‘Stenéltessen!

      Továbbá, értelmes, megbecsült munkával tisztességes módon élethez elegendő pénzt keresni itt NEM lehet, szóval ide nem javasolnám visszajönni.

      Dögöt vinnék.

      Válasz
    78. s.c.

      Nézze grafit, megveszem!
      Ha lesz póló, azt is (flame ide vagy oda)
      És nagyon boldog szülinapot!

      Válasz
    79. kenyszerjogasz

      jeee, van gomb

      most csak annyit küldtem amennyit, de azt gyorsan mer dec 31 től nincs melóhely, ellenben ha megint lesz az is, akkor megint lesz ez is.
      remélem értve vagyok.

      hovatovább pG9mww

      Válasz
    80. rozsa

      kedves Grafit,
      tudom, hogy mindenki a tibit meg a mérőmókust imádja, de annyira iszonyatosan boldog lennék egy Klára és Dezső pólóban. Ennyi nekik is jár, na meg az oroszkrémnek! És gondolj a csajokra is, mert az xxles T pólót csak pizsomának tudjuk hordani, én meg a karácsonyi vacsorán akarok villantani vele. köszike

      Válasz
    81. igor

      csak most estem be, es boldog szulinapot kivanok neked Grafit! en is 9-en szulettem, 77ben, anyam szerint jo meleg tel volt. cso, hozz dogot.

      Válasz
    82. tschuli

      kár, hogy nincs ilyen általános üzenőfal. de mivel ezen rajz kapcsán, ide írom.
      ma beleütköztem abba a problémába, hogy milyen nehéz (lehetetlen?) a napirajzot más nyelvre átültetni. és ebből következően hogy ha egy viccet magyarázni kell, az már…
      mindenesetre köszönjük ezeket a csaknem-megoszthatatlan, magyarvalóság-leképezéseket.
      és ezennel ígérem, hogy kétünnepközött én is plusz a testvérem is fogunk pólót rendelni, az újakból. (medvehalas már van.) támogatásképp.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .