Grafitember bejegyzései
12 brazil
MEGÁLLÁS
ELVONT
MEGGYŐZŐDÉSEM
Kedves Közönség!
Sok szeretettel ezt a rajzot, illetve hadd ragadjam meg tisztelt figyelmeteket avval kapcsolatban, hogy ezen a héten a Párkockán tisztelt és nagyra becsült pályatársaim Napirajz témában brillíroznak. Kérlek benneteket tekintsétek meg! És akkor elkezdek sztorizgatni:
ITT MÖGÖTTEM
Nagyon kevés az időm, de akkor is muszáj megtalálni azt a pár percet, amikor a tarack-kurvaanyját a ravatalon seggbe aösszes zenélő géptelefonközpontot egy kigyúrt négerrel, és ennyi. Kösz.
UZLETRE GYAKOROLT
FÚRNI MEGYÜNK
Szeretném megköszönni a kis doboz Pocket Coffee-t a lánynak, aki meglepett vele a Bringaexpón. A hazaúton az életemet mentette meg. Nagyon szépen köszönöm!
És akkor:
SZÁMZÁRJÁVAL
Kedves Közönség,
A héten már lehet, hogy nem lesz másik napirajz, de az is lehet, hogy de. Holnap kezdődik a bringaexpo, ahová mindenkit sok szeretettel várok. Aki nem bír oda kijönni, vagy nem akar, az az információs szupersztrádán, a Facebookon is követheti munkásságunkat, emitte: Merényi Bicycles
És akkor táska:
ÉDESÍTŐVEL
Khm…tanulságos képsorok voltak ezek. Ugyanakkor,
KEDVES KÖZÖNSÉG!
Engedjétek meg, hogy sok szeretettel meghívjalak benneteket a Bringaexpora, ahol a Bikemag standján debütálok, mint vázkészítő. Viszek oda magammal mintadarabot fogdosásra, nézegetésre, és mindenkit sok szeretettel várok, aki érdeklődik az ilyen kézműves stílben nagy műgonddal elkészített kerékpárvázak irányában.
A helyszín a HUNGEXPO, azaz Budapest Kőbalta Vásárváros, az időpont pedig március 3. és 6. között, azaz csütörtöktől vasárnapig, délelőtt kilenc órától este hat óráig. Én csütörtökön, pénteken és szombaton leszek jelen.
A rajzok elmaradását többek között ez a projekt okozta, illetve számtalan más munka, ami miatt három hónapja lassan, hogy nem alszom rendesen, eleget. Ígérem, hogy visszatérünk a normál kerékvágásba, hiszen én is akarom, így nem nagyon bírom már tovább.
Érdeklődő olvasóimnak pedig még annyit, hogy augusztusban hazatelepülünk, de nem a Balatonhoz, hanem szűkebb hazámba, Miskolcra. Viszonylag sok lesz a telkes, diszperzitvödörbe ehetetlen boralmát szedő nyugdíjast és hónaljszagú számítástechnikust feldolgozó rajz, az aknafedéllel garázdálkodó húsrobot, zümmögő autószerelők, tejeszacskóból lábtörlőt szövő nagyi és természetesen a lengyelpiac, ahol a másolt kazettákkal seftelő Tibi vietnámi barátnője zsinórfüles szatyorba szül.
Jó éjszakát kívánok, és ne feledjétek a Bringaexpót!