RÓNÁN

Most Operával próbálom, mert Safarival nem jó, a Firefox-ban nem találom a cache-t, jelenleg az Opera meg nem jeleníti meg a képet, ami a napirajz esetében ugye eléggé fontos.
Szétbasz az ideg, konkrétan. És visszasírom az IE-Netscape erát, amikor még egyszerű volt az élet mint belebaszni a Mackósajtot a kettétépett zsömlébe, összepasszírozni a tenyerdben, azt' megenni zacskós kakaóval. Beleverem az összes faszomat a számítástechnikába, ismét.

tehát:

/wp-content/uploads/ronan.jpg

és akkor próbáljuk meg, ahogy eddig is, kis ikon….jobbra….

 

Végülis Firefox és a 6 nappal ezelőtti History-ból direkt idejutva…bazmeg… 

84 thoughts on “RÓNÁN”

    1. noel

      hjaj, szegény tibb.

      többnyire én is a lófasz vebkettő miatt nem teszek fel új stripet. tökömeldurrantőlebazmeg.

      Válasz ↓
    2. tz

      demégis. megnyílik a képbetöltő ablak, kijelölöd a képet, amit be akarsz ugye rakni. megjelenik jobboldalt 1 része, na arra rákatt h másolás, bezárod a képbetöltőt és beilleszted a képet jobbegérrel a bejegyzésbe. ez is 1 megoldás.

      Válasz ↓
    3. Flavius

      WÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁH, ez gecijó volt. Mennyire szofisztikált már, hogy az irodában van egy FEKETE bárány is ?! figyeldoda :D

      Válasz ↓
    4. grafitember

      Az AP jelvénynek két jelentése is lehet:

      1., Anyádnak Palánkot
      2., Atom Pásztor

      Vagy bármi.

      Válasz ↓
    5. shiNIN

      áááá ez a fazon, ahogy kinéz az első képen… szuper.
      a mély mondanivaló még nem esett le, megfázva kicsit lassú az agyam, de talán majd.
      a böngészők csodálatos világa meg, hát igen. itt mai élményemet írtam le, majd töröltem ki, igen helyesen.
      na akkor vissza a lényeghez… a főnök cd-t válogat vagy fánkot eszik? :) szerintem utóbbi, de az elsőnél laposabbnak néz ki. ami mondjuk megtörténhet, nem a nyulak privilégiuma az…

      Válasz ↓
    6. shiNIN

      spamdog: igen, nagyon bögyös, látszik, direkt csináltatott mellessubában van, kultúrérdekesség, figyelmezzük!

      Válasz ↓
    7. ékezet

      Jelentem kell egy „Főbirkász” póló vagy legalább kitűző !!! :)

      (az iroda odabasz ;) )

      Válasz ↓
    8. tz

      eza rajz munkahelyi ihletésű és arról szól h vki mindég szopik a szemét melóval és szemen hazudva szoptatják tovább. de mer haggya.
      ilyen egy önzetlen tibi.

      Válasz ↓
    9. zenith

      „amikor még egyszerű volt az élet mint belebaszni a Mackósajtot a kettétépett zsömlébe, összepasszírozni a tenyerdben, azt’ megenni zacskós kakaóval.”

      áááááááááázzzzzzzzz! Ez betett! :)

      Válasz ↓
    10. tz

      a grafit is vót itálijábah, úgyhogy tudhattya, mijaz (és mijen állagú) a rozetta. na arra konkrétan rá kellett ülni, h fogyaszthatóvá puhuljon. de mind1 is, mer a belsejébeh csak 1 marék levegő volt… amúgy finom.

      Válasz ↓
    11. 52294

      B_A_Z_Z_E_G_!_!_! Most estett le a mai rajz mély értelme: hogy sok Subbás mire vonatkozik??? a http://subba.blog.hu -ra. Amint olvasom grafit ottani hozzászólásait már egy hete érlelődhetett benne ez a rajz…

      Válasz ↓
    12. Esmein

      Hogy bírnak a vastagheretes inges nyakkendős rendőrfőnökök mindig fánkkal mászkálni. Ki lehet számítani hány tonnát eszik meg 1 rendőr 1 év alatt ?:D

      Válasz ↓
    13. vtisti

      a Ronin cimű film magányos farkasát jutatta eszembe a rónán állatokkal gürcölő fószer….

      Válasz ↓
    14. matka

      A kötelező nyomzósfilmes főnöki iroda! „Hogyúgyvanbazmeg!” élmény volt ez :)
      Borzernek meg mindenki használjon lynx-et és akkor nincs gond a képekkel ;) (ehh, kockapoén…)

      Válasz ↓
    15. a.

      ja’jj grafit, hat irjal a nemmukodiknek ha nemmegy valami, aztan megoldjuk

      nyugi, mert ha infarktust kapol, az nem lesz jo senkinek ;]

      Válasz ↓
    16. grafitember

      Jójó, csak azt magyarázza meg valaki, hogy ami faszán működik n+1-szer, az miért baszódik el, ráadásul grétán, úgy, mintha nem baszódna el, de mégis elbaszódott, de ez nem látszik rajta, mert faszának néz ki?

      Ha kinyomtatott pdf prezidet elfújja a szél az Avensis tetejéről, akkor ráteszel egy féltéglát, nem kezdessz el gondolkodni, hogy erre fel kellene találni egy eszközt (amit később mappa néven szabadalmaztatnak és gecire bezsírosodnak belőle, mindegy) szóval a féltéglát azért használod, mert bevált, egyszerű és MINDIG AZT NYÚJTJA, AMIT ÍGÉR.

      Válasz ↓
    17. mstipee

      Ezé nem kő lebecsülni az Explorert… én sosenem használok mást. Rajzoljále, konkrétba, asszem ritka állatfaj vagyok. Firefoxtól a szőr feláll a hátamon, Operáról nem kommentelnék a többit meg úgy szarom le, hogy lendületből.

      A rajz meg… alfődi gyerek vagyok, ez úgy odabaszott hogy be is löktem rögtön top10-be másodiknak :D

      Ríszpekt ögen

      Válasz ↓
    18. a.

      grafit, ha tudnam, akkor nem szembesulnenk neha ilyen hibaval :)

      mstipee, a juppi OS-ben (macosx) nincs IE ;]

      amugy aterzem a fajdalmat, eppen Safari kompatibiltast epitek ;]

      Válasz ↓
    19. v v j

      A főnök a reluxás ablak mögött dúnatot zabálva hózentrágerben, na hát az nagyon odabasz! :-))

      Csak egy apró kérdés, az alapötletekben már jár a hadnagyoknak ilyen szobabirodalom? Vagy az LT is az AP-hez hasonlatosan szabadon értelmezhető?

      Válasz ↓
    20. red87

      muhahha… ez megint fasza lett:D:D:D
      leszakadt ám a vödör a gémeskútról a második képen, figyeldoda!!!!

      Válasz ↓
    21. icke

      Tibit meg annyira bassza az ideg, hogy a jelvényt a másik oldalára rakta vissza.
      Azért lennék én a főnök helyében. Három szó, és az emberek harci kedve ismét az egekben, még a bajusz is az égnek mered. Hej.

      Válasz ↓
    22. herpa

      Faszér ugrál annyit a Tibi! A végén beosztják irodai szolgálatra, aztán cseszheti a jó levegőt.

      Válasz ↓
    23. rexrex

      „Tibb” aszongya. Ázz. És a bottya ellenfeketült a végére, figyeldoda.
      Az LT meg „Leading Tibi” főbirkász bazmeg Sheep Inspector, még a Hoffmannt dekódoljuk a gecibe mer az meg nincsen meg.

      Válasz ↓
    24. grafitember

      Pont a Hoffmann-t kell dekódolni a napirajz.hu-n?

      két megfejtés is van pedig.

      egy mesés, meg egy „élményes”.

      Válasz ↓
    25. fregoli

      Síp Inspektor az igen baze de a zetahoffmannt meg nem ismered mekkora egy öblös bráner vagyte ázz szedd már össze magad, hogy csapjam a szádba szkuderi kisasszony

      Válasz ↓
    26. mstipee

      Milyen állat az a Mac OS hogy nincse’ rajta Expóre’ ? :D na maj a mercsendájzból telik PC-re… :D

      Válasz ↓
    27. Erich Z

      „Milyen állat az a Mac OS hogy nincse’ rajta Expóre’ ?”
      Mindenképpen nagymacska. Az enyém tigris.

      Válasz ↓
    28. szitt

      Ja, a Lú Tenant meg a birkászok között viszi a pálmát mi, ázze.
      De ha mégse Agrár Police akkor a helyi Agrárnak Palánkot banda rajongóiból toborozták a síp enforszment ofiszereket.

      Válasz ↓
    29. kistema

      Kijavítanám fentebbi kollegát, hogy bizony a gémeskútról nem szakadt le a vödör, hanem az a kútgyűrű amit lát, csak első esetben még belelóg a kötél, második esetben már nem.

      Válasz ↓
    30. Kassidy

      Fű grafit remélem még használod ezt a karaktert, valami akció jó lenne majd a fekával ilyen miami viceosan.

      Válasz ↓
    31. avantime

      Főbirkász… Jaj, imádom ezt a fajta szókincs bővülést…

      De hol a mai adag? Kibaszott hosszú hétvége lesz mostan, nem bírom három napig a betevő odabaszás nélkül.

      Válasz ↓
    32. krisssz

      hát nem elég egyértelmű? én ezeken röhögtem először, utána tévedtem csak a napirajzra. mondjuk ez lehet h engem jellemez :)

      Válasz ↓
    33. b92

      És a képesgyászban is befigyel a Gébics!
      Jut eszemebe; a Hoffmann végülis el lett árulva, vagy mostanra már mindenki felfejlődött szellemileg hozzá? (Kivéve engem)

      Válasz ↓
    34. ati

      már csak az „apád is jó juhász volt fiam, de ugyanolyan forrófejű, mint te!” mondat hiányzik a tökéletességhez!

      Válasz ↓
    35. SzaboErika

      Hat éves késéssel jutott el hozzám, de nem számít. Másfél napja röhögök rajta egyfolytában, fáj az arcom, a hasam, a fejem. Azt hiszem, 25 év alatt nem röhögtem ekkorát semmin. Hálás köszönet.

      Válasz ↓

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.