NAPTÁR 2020

Kedves Közönség!
Többen kértetek, hogy legyen újra naptár. Én bevallom őszintén, igyekeztem hárítani ezt az ügyet, mert éjjel-nappal a házunkat újítom fel, igyekeztem minden régebben elvállalt munkát befejezni, hogy tudjam csinálni. Egyszerűen nem engedhetem meg most magamnak, hogy belemerüljek egy ekkora melóba úgy, hogy ki tudja, mikor térül meg, ha egyáltalán (a naptárkésztés nem a nagy haszon terepe). Bocsánat, ha ez túl anyagias lenne, de ha az ember éppen saját kiontott belein nézi a lemenő nap csillogását, akkor talán érthető.

Aztán üzent a Hoffmann.

Azzal, hogy mi lenne, ha előfinanszíroznánk? Tulajdonképpen miért ne….?
A terv a következő:

– Támogass 2000 forinttal, az utaláskor írd a közlemény rovatba az email-címed és én oda elküldök egy pdf-et és egy kupont, amivel kedvezményesen megvásárolhatod a naptárat, kinyomtatott, spirálozott formában. Tehát: van egy pdf-ed, amit magad is nyomtathatsz, kicsiben, nagyban, egyenként, bárhogy, plusz később megveheted a nyomdait is. A kupont átruházhatod másik Tibinek, csencseljetek simán! A számlaszám:

Merényi Dániel
Korona Takarékszövetkezet
54500181-10024364

– Nyomtatni fogunk naptárat, tehát az eddig szokásos módon is hozzá lehet majd jutni, a webshopban és dedikálásokon is. Hogy pontosan mennyibe fog kerülni, azt nem tudom, jellemzően sok múlik azon, hogy mekkora az érdeklődés rá. (ötvenet kell csinálni, vagy kétezret…)

Hiszen itt a könyv, ai nyáron megjelent, tehát dedikálások is lesznek, karácsonyig legalább kettő, de az is lehet, hogy több is.

Remélem ez így tud működni, amennyiben kérdésetek van, írjátok meg, beszéljük meg.

Csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen! Köszönöm szépen!!!!

(A naptár Szecső-Tibortelep helytörténetét dolgozza fel a legújabb kutatások tükrében.)