HÉTFÔ. Vol.:2

A 7 MÉTER PARTYRÓL…

 

Szóval ilyet azért nem mindig élünk át. Sôt, talán sokan ilyet egész életükben nem élnek át. Látni komoly fiatal felnôtteket, akik magukból kivetkôzve…nem is tudom leírni. Köszönöm a felejthetetlen estét nektek, akik eljöttetek, csak azért, hogy végre kiderüljön, hogy ki az a kis reklámos geci, aki huzigálja a vonalakat. Eljöttetek sokszáh kilométerrôl pólóér' meg egy ötösért, komolyan. Szóval nem találok szavakat, így nem is keresek.Köszönöm a három testôrnek a textilezést, Szandinak a színespapírozást, a két Tibornak a zenéket, a harmadik Tibornak, akirôl ott derült ki, hogy szintén zenész és hazatibort a lemezeiért, Bettinek, hogy van és , hogy egészen 0:41-ig bírta alkoholmérgezéssel a strapát, Voodoonak, hogy…szóval, óbazmeg!

Mindenkinek, aki eljött és ott volt.

Áprilisban szabadtibor, sörtibor, réten! Nagy lesz!

——————————————

Azoknak, akik eljöttek, de póló nélkül kellett távozniuk, illetve azoknak, akik nem tudtak eljönni, viszont igénylik a T-Shirt:

A netes rendelhetôség és a szín, méret, fazon, mintatáblázatok elkészülése után kulturált formában juthattok a pólókhoz, majd szólok, hogy mikor-mingyár' itt.  Végre lesz csajos, pántos, birkózós, szûkített, atletás hosszúujjú és kapucnis, kétszínû és AP! Türelem.

 

És akkor jöjjön a mai, én kérek elnézést. 3 filctollas… 

 

0 thoughts on “HÉTFÔ. Vol.:2

  1. enovak

    Éljen! Alig várjuk a Tibor napit. Én akkor nem T-Shirt szeretnék majd, hanem csak T nélkül oszt beiszunk megen. E!

    Válasz
    1. a masnis

      vidékre is! még a télen! a rajongók nem bírják tovább szusszal. mi is akarunk trikót meg ötöst meg kakaós tejtáblát. lemezeket meg én hozok.

      Válasz
    2. fütyike

      drága MESTER!
      mégeccer nagyonszépen köszönjükszépen, hogy láthattuk Önt teljes testi valójában, ésmeghogy magunkon hordhatjuk arany keze munkáját NYIKK! formájában.
      riszpekt.
      várom a tavaszt. PIMM!

      Válasz
    3. mstipee

      Nekem kéne kitűző is meg póló is, meg egy olyan moszkvics is. Amugy ki az a igen kúltúrált ott benne a moszkvics? :D

      Válasz
    4. kistema

      Na persze én is ott voltam, jelzem itt. 7 méter polo már nem jutott, de Gébics igen, van ilyen. A buli jó volt, a füst na igen, ott még nem is volt annyira fojtogató, csak másnap reggel amikor otthon előkotortam a ruhákat amiket ott viseltem, broáf..

      Válasz
    5. korim

      Legyenek majd hangeffektes pólók is! Kavlon, dampff dampff, Kanda Gadön ilyenek. Meg párbeszéddarabosak! „Csak a bor miatt nem kell”, meg „Szerinted hány plüsshotdog fér el a szobádban baszki?” ilyenek! oké?

      Válasz
    6. Leo

      Odabaszott a party, és bárhogyan de nekem még jutott 7 méteres póló is. Kösz és grat Grafit!

      Válasz
    7. pista

      gyász gergőü megremegett a kezed a pótméteren? A(-10)-es méretben ki is nyomtatod nekem? Sávszélnek kell most a 7méter.

      Válasz
    8. pista

      mégsem. gergő távolról csapta be a tűzrókám. gratz. kihozott egy 10117*6114-es jpeget 10 perc alatt XD
      bocsánatot kívánok.

      Válasz
    9. Jack

      Mind egyéniségek leszünk a tavaszi bulin…Aztarockerbloggeregyenarcrendszergazdagébicseszperszópólósnyikkmindenit. :)

      Válasz
    10. harmadik Tibor

      Én köszönök mindent!
      (… és egyben egggyel lejjebb nyomom az oldalt szétszedő, túl hosszú szót tartalmazó komment, ha nem gond :) )

      Válasz
    11. tomcat

      Ha ennyiféle feliratot akar a nép, akkor nem előrenyomott polót kellene csinálni, hanem termotranszfert, és a helyszínen nyomtatni hőpréssel mindenkinek, amit kér. Ezzel az is ki lenne küszöbölve, hogy „bocs, ez a méret elfogyott, de van az, de csak piros-zöld csíkosban”.

      Válasz
    12. voodooo

      Tomcat:
      Te vagy a szakértő, de sztem jóaz ha grait eldönti hogy legyen 4-5 féle póló..( szvsz ez a 4 meg esetlen AP, talán egykét jobb beszólás.)

      Válasz
    13. Jack

      Tomcat…Csak azt sajnálom mostanmán, hogy amikor beléptél az ajtón és odajöttél kezelni, mert kimondtuk, hogy „NI”, akkor nem kértem a kitűzőből. Jó lett volna a szakadt szegecses PVC kabátomra. :)
      Amúgy meg bocsi a hosszú szóért, bújok már el. :)

      Válasz
    14. szobaotaku

      Na, így most jó lesz?

      Amúgy tettem én is képeket föl:

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1073.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1074.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1076.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1077.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1078.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1080.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1081.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1083.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1086.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1088.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1090.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1091.jpg

      http://w3.szivarvanynet.hu/alvaro84/pic/7m/IMG_1092.jpg

      Azt hiszem. Az utolsón különösen a kiskörte átadása történik.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .