Kedvcsinálónak szombatra ,mondjuk éppen szakad az eső…
Kedvcsinálónak szombatra ,mondjuk éppen szakad az eső…
Naszóval,
Köszönöm szépen a heves érdeklôdéseket, a mai napon 69 levelet kaptam csak póló témában. Ezek között szép számmal vannak pestiek is, akik:
-A Tátrában, VOLT-on, csigaszedésen, keresztelôn, spájzban, ûrsilóban, nagymamánál, nagymama ûrsilójában, nagymama ûrsilójában keresztelôn, vadvizi evezésen, vidéki réten, úton Zaragózába, vasúti WC-ben, nyelvvizsgán, visszapillantótükör-üzemlátogatáson lesznek, emiatt nem tudnak eljönni a grillpartyra, ami:
SZOMBATON, AZAZ: 2007. július 7-én, nagyjából délutántól (uszkve 15 óra) lesz a Pecsa melletti réten.
Sokan jelezték, hogy ez így nem pontos. Nos, ha szemben állsz, a Pecsával, az aszfaltozott úton, akkor balkézre esik a rét. Jobb kézre nem nagyon eshet, mert ott parkoló van, az pedig kemény a pléd alatt.
SZÓVAL:
Aki Budapesten él, az ne kérjen postai küldést, mert megoldható másképpen, a kedvesem még szeptember elejéig marad, így megoldható, hogy ô elviszi egy találkozóra a felsôruházat. Mindezt azért majd jó lenne kulturáltan, azaz ne minden nap kelljen három-négy helyre elmennie, hanem. Majd jól kitaláljuk, hogyanis legyen ez.
—————————————————————————————-
A fentiek nem érintik azon vidéki olvasókat, akik gipszágyban fekszenek és emiatt írtak, nekik zöld egyenruhában hozza aki alkalmas, a csomagot.
A borravalós felajánlásokat köszönöm szépen, ahogy a figyelmet is!
Grafit
Ui.: Rajz este, most rohanás.

Sziasztok, mielőtt felkerülne a mai napirajz, válaszolok az időközben felmerült kérdésekre, a textilekkel kapcsolatban.
A 7 MÉTER GRILLPARTY-ra, összesen 590 db pólóval készülünk. A decemberi felhozatalból lesz SZULTÁN, GÉBICS, 7 MÉTER minta illetve két új, az ANYÁDNAK PALÁNKOT,
illetve macskás, azaz FECOSOS:
Ez utóbbi, azaz a FECOS, elérhető lesz világoskék, szűkített, diszkrét V-nyakas csajverzióban is, S, M, L méretekben, illetve hagyományos fehérben is.
A többiből a hagyományoknak megfelelően fekete és fehér színű lesz, bő méretválasztékban.
Mit tegyen az, aki nem tud eljönni a grillpartyra? Ne essen kétségbe. Korlátozott mennyiségben vállalom, hogy postára adom, becsomagolva a pólót, amit kérsz. Írd meg ígényed a grafitember@gmail.com-ra. Hangsúlyozom, korlátolt mennyiségben. Az egészből nem akarok bizniszt, emiatt nem tudok vele komolyabban foglalkozni. A party azért van, hogy gyere el, találkozzunk, igyunk sört és vehess pólót, ha akarsz.
A netes rendelésről. Úgy alakult, hogy a kiadóval közösen hozunk létre majd egy webshopot, ahol a könyv mellett lehet majd a pólókhoz is hozzájutni. Ezt még bőrözni kell, de meglesz. Meg kell lennie.
Az árakról: Itt jön a fejtörő. Kicsit ciki leírnom, de úgy van, hogy… Szóval, a pólók ára a decemberinek megfelelő 1200 Forint. DE! Mivel eléggé csehül állok anyagilag és jelenleg az ÖSSZES spórolt pénzem a pólókban van, ezért most le kell írnom azt, hogy aki gondolkodott a PayPal-os, vagy egyéb segélyezésemen, az most megteheti ezt, borravaló formájában, amit ezúton is előre köszönök.
Megtehettem volna, hogy egyszerűen 2000-ért adom a textilt, de ott a sok iskolás, meg értelmiségi, meg eleve jófejek vagytok, ha eljöttök, szóval nem is írok erről többet, a lényeg az, hogy a pólók irányára: 1200 Ft. Slussz.
Mi van, ha most semmiképp nem sikerül pólót vásárolnom, de nagyon kell és nem tudok aludni emiatt? A pólókkal évente két alkalommal kívánok vesződni, ez legyen a december 15-i party és a Tibor-napi, ami idén július 7-ére csúszott, de jövőre tényleg Tibor napon lesz. Jövőre más designok lesznek, majd lesz szavazás, hogy mit szeretnétek.
Fú…asszem ennyi kérdés jött. Ha mégsem lenne világos valami, nosza, írj komment!
Jó estét kívánok mindenkinek.
Ma reggel a szitásnál jártam, és jelentem, készülnek a pólók, hogy a grillpartyra meglegyenek. Ugyanakkor készül a könyv is, illetve ma is pakoltam már ezt-azt, tudjátok, jövő hét kedden költözöm.Emellett igyekszem rajzokkal, ahogy csak tudok. Igazán sokat segítenek ebben a "havirajz"-jellegű kommentek, amiket ezúton szeretnék megköszönni, jól esik, igazán.
Elnézést, ez egy ilyen nagyon primer dolog lesz, de még rángat az ideg….muszáj volt ezt, most…

Felhívjuk Tibit, hogy mivan a pénzünkkel. Addig Tibi megtartja az aggregát.

Megígértem, és akkorhát tessék:
http://www.visitbritain.hu/things-to-see-and-do/itineraries/karika-tura/drawings.aspx
Itt
találjátok ezután is, heti rendszerességgel a színeseket, briteket.
Mondjuk ez nem napirajz, finomabb, érzékenyebb, úgyhogy ne is kérjétek
számon se a magyar rögvaló, se a vér, se a pina hiányát. Mondjuk az
utóbbi kettô mehet cizelláltan, de dolgoznom kell rajta. Mindegy.
Szóval: Sokszeretettel
Hallgassátok ma a Radio Café-t, 22 és 24h között, aholis megnyilvánulok verbálisan, a méltán híres, hallójáratpatinát rezegtetô, öntöttvas-réz csengettyûben, a JazzCafé címû mûsorban. Szorítsatok, meg minden.
