A GAZDASÁGI KULCSA

Sziasztok,

Itt egy újabb rajz, egy hajnali hármas. Már szóvá tettétek, hogy az utóbbiak mintha jobban hasonlítanának a régebbi napirajz stílusra. Ez így is van, mert arra gondoltam, hogy teljesen mindegy, mi sikerül, felteszem ide, ahogy régen, a hőskorban is volt. Egyszerűeket, ahogy jön. Egy kicsit nem szeretnék koncepcióban gondolkodni. Leírom azt is, ezredszer, hogy nem értem a „nem tetszik” kommenteket és a kritikákat sem. Talán eddig nem volt teljesen egyértelmű, ahogy fogalmaztam, most megpróbálom még egyszer. Nem akarok a Napirajzból valami hatalmas, maradandó, meghatározó, etalon dolgot csinálni. A Napirajzzal nem célom rajzilag, poénilag és legfőképpen szorakoztatásilag sem fejlődni. Az egész nem azzal a céllal indult, hogy szórakoztassalak benneteket. Készítek ilyen hülye rajzokat, mikor hogy sikerül és felteszem ide, és megmutatom az öt éve itt lógó közösségnek, aki-ami sokkal-sokkal lényegesebb képződmény, mint maga a blog. Ha valaki ezt nem érti, nem látja át, akkor valóban sok csalódás érhette eddig itt és még fogja is érni a jövőben. Azt gondolom, hogy a Napirajz halála lenne, ha megpróbálnék megfelelni mindenki igényeinek. Emiatt nem tudok mit kezdeni a kritikákkal és a beszólásokkal sem. Mert nem szeretnék fejleszteni semmit a Napirajzban kifejezésre jutó önmagamon. Más önmagamon igen, de ezen nem. 33 éves vagyok, megbasz engem is ez a kurvaélet, mint mindannyiunkat úgy általában. Úgyhogy örüljünk egymásnak ezen a helyen, annak több értelme van. Szerintem.

(Ahogy eddig, úgy ezután sem fogok törölni semmilyen kommentet. Amit írtok, és nincs link benne, megjelenik. Amiben link van, azt megnézem, hogy nem bot-e és ha nem, akkor az is). És most szeksz:

 

(hajnali háromkor nem jut eszedbe olyan, hogy „abált recskaforgácsok”, csak olyan szarok, hogy kicsike retkek)

 

110 thoughts on “A GAZDASÁGI KULCSA

    1. daddy

      Welcome back, Mester! Örülök, hogy újra napirajz a napirajz! persze az oknak annyira nem örülök, ami miatt újra az (gondolom, te sem annyira) de a kurvaélet egyszer csak nem baszni fog minket, hanem áldani. Csak ki kell várni. Sörözni istenuccse, legközelebb elmegyek! várom a következő rajzot!

      Válasz
    2. ENSZÍJÁESZ

      Egyet értek veled grafit, vagyis azzal amit E!-rajz előszavaként írtál!
      Aki meg nem érti, vagy nem tetszik neki, vagy a politikát is bele keveri (ugye) – az amúgy politika mentes napirajz-ba – az menjen és nézzen Garfield-et.

      A rajz szép! :D

      Válasz
    3. Snip

      Kurrrrvajó :)))
      Korrekt amit írsz Grafit, hidd el veled vagyunk. Egy-két agyatlan torz zselé mindig volt és lesz is, velük együtt kerek a világ. :D

      Válasz
    4. név

      éppen azzal, hogy nincsen koncepció, meg hogy életszagú, meghogy nemakarnagyotalkotni, alkot nagyot. Vért, pinát, meg ahogy jön

      Válasz
    5. BubiLord

      Grafit!

      Így tökkéletess a napirajz ahogy van!
      Talán csak az a baj,h kevés a kép :p

      Bubi

      Válasz
    6. Kopika

      Öreg vagyok már. Nem merem beírni poénból, hogy nem értem. :)

      Örülök a sok-sok rajznak, várom a sörözést, új könyvet, dedikálást! (olyan vidáman még soha nem vártam semmire 4! órát, mint tavaly decemberben a Toldiban rajzra)

      Az öreg azért odaér ölni egyszercsak? Koncepciótlanul is jó, csak öljön. :)

      Válasz
    7. thenx

      „kiscsopis atkák” után szabadon! :D Wazz, ha lenne itt egy LÁLYK gomb, erre a postra most gecire rányomnám :))
      8zVbgs

      Válasz
    8. Crowley

      Grafitember!

      Nem szoktam kommentelni, mert nem, de ezt most mégis. Egyetértek a gondolataiddal, kivéve ezzel: „Nem akarok a Napirajzból valami hatalmas, maradandó, meghatározó, etalon dolgot csinálni.”
      Már megcsináltad.

      Válasz
    9. TBSC

      Mit törődsz a sok köcsöggel, aki még semmit nem hozott létre életében de szereti névtelenül kiélni magát mindenféle kommentekben? A napirajsz fasza volt, fasza van, fasza lesz. Pont.

      Válasz
    10. boltos

      nekem nagyon hiányzott a régi fíling, a csak úgy odabaszott rajzok. kösz, hogy megint ilyet is.

      Válasz
    11. olvaso

      A cigiző óvónéni ismét – királyság! (Aki annak idején leérvelte a vizesárkot, ugye.)

      Még sosem írtam komment, de megvan mindhárom könyv fasza összefüggő dedikálás-rajzokkal, meg póló is medvével meg hallal. Most is csak annyit mondok, köcsög komment mindig lesz, merthát a neten bárki ott lehet, és lesz is. De ez a blog úgy király, és eredeti, és vicces, ahogy van.

      Köszi

      Válasz
    12. Gábor

      Ne foglalkozz a kritikákkal Grafit, csak hass, alkoss és pár/sok percre felderülünk és akkor talán nem fáj annyira, ahogy éppen basz a kurvaélet. Minket. Köszi a rajzot!

      Válasz
    13. én

      Én töredelmesen bevallom, hogy nem csak hajnali háromkor, de a nap többi szakában sem jutna eszembe, hogy „abált recskaforgácsok”. A rajz meg jó. :D

      Válasz
    14. Nigga brotha

      Vááááá, eszembe jutott milyen vót a biosz-föci szertárban kúrni a műanyag csontváz meg a formalinba’ ágyalt rája között, hogy a Magyar Népköztársaság közigazgatási térképe ne dőljön ránk :)

      Egyébként meg két bölcsödés beszélget:
      -Képzejd, tegnap egy hasznájt konton volt a jadiátojon!!!
      -Miaza jadiátoj???

      Válasz
    15. zt2

      Abalt recskaforgacs… Honnet meg mikeppen keletkeznek ezek? Ez bazmeg teheccseg bazmeg. Ja. Regebben voltak fent valahol egy honlapon MD fesmenyek. Hova lettek, nem talalom. Akartam mutatni gyereknek, hogy muvelodjon, oszt sehol. En nekem amugy mindegy ki meg mit ugat be a blogokon. Az is szorakoztato. Csak ne vedd fel. Sokan jarunk ide, nekunk teccik amit csinalsz, a sok veletlenul idebotorkalo pajtikak meg kellenek a verhez a rajzaidba. Nincs elvaras. Mester alkot, blogolo elvez, vagy kussol. Vagy nem. Ezt mondom. E!

      Válasz
    16. Bukedlee

      Grafit!
      csatlakozom Crowley-hoz (bár nem én vagyok Azirafael :)) Tényleg megcsináltad, ez a Napirajz a legjobb dolgok közé tartozik a világon, maradandó, az onokáknak is mesélni fogjuk! hagy tudják meg azok a kis atkák :)

      Válasz
    17. Dezső, a disznó

      Az óvónéni, aki nem kapott szeszket már megint, és ezért ideges a recskaforgácsokra – megint :D
      Remek!

      Ezt mondom.

      Válasz
    18. Jucsik

      Hogy, hogya… Mit?
      Ezeket imádom :D
      És a maci tényleg beles. Alulról.
      Közben utánanéztem hogy mi lehetett az előző rajzon a komment ami a kis monológot szülte – amit gonzinak válaszoltál Grafit azon meg még nagyobbat röhögtem mint ezen. :D Mélyvénás tiszteletem :)

      Válasz
    19. v v j

      :-)))

      Azért vegyük észre a Emőkenéniben a kemény, örökké morgó picsa álarca mögé búvó, deazért mindig a legjobbkor segítő,
      pénteki sütésű kenyérre kenhető vajszívű Abigélt…

      Válasz
    20. kl

      Grafit uram!

      A mostani felvezető szöveg kivonatát nem lehetne (E?) beírni vagy belinkelni ide a „Mondj valamit:” és a gépelés közé?
      Mindenkinek megkönnyítené a dolgát, ha a troll zseléknek csak annyit kéne írni: „Te se olvasol, ugye? ;-)”

      Az „ahogy jön” pedig az igazi királyság, bár necces lenne itt Lao-ce idézeteket csörgetni. Így a jó.

      Válasz
    21. N-drew

      Nemtom, mit kell rinyálni. Vannak a rajzok, kurvajók, oszt csá!

      Medve meg benézte, mert Emőkenéni elé traszportálódott aztán vissza.

      Válasz
    22. mus

      Szia Grafit!

      Nem vagyok cicológus, csak egy olajostökű repülőmérnök, de még nekem is lejön, hogy nagyon is meg akarsz felelni. Pedig tényleg nem kell. Ha végre nem akarnál megfelelni, nem törődnél a kritikákkal, és nem írnál ilyen bevezetőket. Egyszerűen tudnád ignorálni a nem tetszikeket. Én is kegyetlenül utáltam ifjú koromban, mikor buheráltam valamit, és végre kész a nagy mű, tök jól működik, és akkor a család (a barátnő, a haverok stb) csak annyit mondanak, hát a külalakja nem jó. Aztán szépen megtanultam A, nem törődni velük, és B, ettől valahogy mindjárt szebb lett a külalak is. Na chill out, és ha Pesten jársz bármikor vendégem vagy egy árpalére.
      Részemről pl a mai jobban tetszik mint a tegnapi :)

      Válasz
    23. zótán

      Ó, he progresszív nevelés az oviban, na már jól indul ez napom is :) Szerintem simán nagyon jó a kicsike retkek is.

      Válasz
    24. fuhur

      Üdv Mester!

      A trollokat szard le, a rajzok kurva jók. Az abált recskaforgács meg zseniális.

      De azért ha majd nem baszik az élet olyan erősen, engem érdekelne, hogy medvének összejön e a della, amivel kifizetheti don bagolyt, hogy levezényeljen egy szolid vötrösiszap katasztrófát, amitől az összes paraszt hal kidöglik a vízeséses patakból.

      De tényleg csak ha van kedved hozzá…

      Válasz
    25. vaci

      Emőke néni iz bekk! Reszkessenek aovisok.
      Crowley a tizenhármas kommentben pedig igazat szólt.

      Válasz
    26. ALIEN

      grafit: Monológodat kicsit feleslegesnek érzem, mert a panel trollok nem olvassák el. Mindig is lesznek fikagépek, akiknek semmi se jó. Ez az internet velejárója. Le kell ezeket szarni és ennyi.

      Kistibinek rendesen el ment a kedve a dologtól a végére:)

      Válasz
    27. zenith

      Ezért a rajzért szabadkozni? Na ne! :)
      Ezek a legjobbak, mikor kiesik, spontán.
      Ezt mondom, én.

      Válasz
    28. vidak

      Köszönjük a rajzot, jó mint mindig!
      A trollokkal meg nem kell törődni, így jó a napirajz, ahogy van. Vagy úgy. Ahogy Neked jólesik :)

      Válasz
    29. Sam. Joe

      Azt írod Grafit, hogy „Nem akarok a Napirajzból valami hatalmas, maradandó, meghatározó, etalon dolgot csinálni.”

      Hát ezt elbaltáztad, mert ezt már szerintem sikerült. ;-)

      Válasz
    30. syb

      Hehe, Grafit kezd felni a kozeljovotol :-P
      Fius apak elonyben, en soretesre gyujtok, hamarabb lesz ra szukseg mint gondoltam.

      Válasz
    31. bachterman

      a megbaszással egyetértek. ilyen az élet. és akárhogy feszengsz, a gyerekednek sem lesz jobb.

      Válasz
    32. Béla atya

      Grafit Úr, örülök, hogy Önnek nincs megfelelési kényszere. Épp ez miatt lógok én is itt.
      Még egy rajz sem volt, ami nem tetszett nekem, na.
      Ez az „abált recskaforgácsok”, ez tetszik :D

      Válasz
    33. Él

      Háhhá! Bliriáns razj! Milyen jól eszik végtelen meló közben látni ilyet!

      Emberek! Van péjpál gomb és működik! Kipróbáltam. Nyomkodjátok ti is míg G. le nem veszi mert nem fér több a számlájára :D

      Válasz
    34. DanZi

      Grafit, köszi a rajzot!

      És hajrá! (én eddig is kíváncsi voltam a bármilyen rajzodra, kár, hogy a könyvdedikálásosak nem ide kerültek fel mind :) )

      Válasz
    35. 147591

      Fasza srác vagy Grafit, hallgass arra a 99%-ra, aki a batmannál meg a spídermannál is nagyobb hősnek tartja a Grafitmannt! 1%-nyi analfabéta sajnos mindig lesz, és tudom hogy az ember hajlamosabb azoknak a hangját meghallani, ezzel nehéz mit tenni. Helyiértékén köll helyezni ezeket a véleményeket aszt joccakát.

      Válasz
    36. KrikszKraksz

      Ammondom ha „megbasz engem is ez a kurvaélet” akkor a Napirajz a vazelin, fáj de már nem annyira:D

      Válasz
    37. ravezed

      Szerintem akik egyes rajzokhoz odaírják, hogy az nekik nem tetszik, azok biztos, hogy más rajzaidat kedvelik, máskülönben nem nézegetnék ezt az oldalt. Ne akarj te senkinek megfelelni, pont így jó a Napirajz. A véleménynyilvánítás szabad, akinek nem tetszik írja csak le, neked pedig jogod van leszarni, és tedd is meg :)

      Válasz
    38. Skywind

      Csatlakozom Mus-hoz.
      Grafit, akárki akármi mond, te egy művész vagy. És mint tudjuk a művészet halálát a köznép okozza, akik elvárják hogy ilyen meg olyan legyél (gitárosként ezt nagyon is átérzem milyen bosszantó és mennyire megkeseríti az alkotás szépségét). Remek alkotások ezek itt, bárki bármit mondjon. Aélet pedig kemény, de ahogy a kedvenc filmemben is mondják (Holló): Nem eshet örökké.
      Kitartást kívánok neked és maximális tisztelettel maradok:
      Skywind alias Gergő

      Válasz
    39. Kai

      Grafit!
      Az, hogy a napirajz újra a régi önmagára hasonlít, talán a legnagyobb dicséret, amit valaha kaphattál. Nem olvasom a kommenteket, de ezt tudatnom kellett. Minden más le van szarva! Csak így tovább, Mester!

      Válasz
    40. z

      Hajrá Grafit!
      Ne változtass (csak gyakoríts :P)! Részemről, van, hogy befosok, olyan jó, meg van, hogy nem fosok be tőle, de ez ilyen, és jól is van ez így.
      Akinek ez nem tetszik, az menjen haza, aztán rajzoltasson az ANYJÁVAL!
      Uff!

      Válasz
    41. -1

      végre bazmeg, kezdesz újra magadra találni. akkoör volt a legjobb a rajz is akkor bírta és értette meg mindenki amikor csak „úgy” rajzoltál
      maradjon eztán így, mert ahogy valaki találóan monta aélet kemény

      Válasz
    42. kecsege

      És így van ez jól, még csak az kéne, hogy új szusárd recept szerint átalakuljon ez az egész. Minden jó, amit rajzolsz, nem kell hogy jobb, újabb legyen!

      Válasz
    43. Bandi

      Erősen tört föl a nevetés bennem a bevezető egyik soránál és a kis retkeken is jót mulattam :D

      Válasz
    44. melan

      aberált recskaforgácsok :D hatalmas!

      amúgy meg Grafit mester, mint gyakorló rajzoló és neten megosztó ember, tudom, milyen szarul tud esni egy-egy fasszopó köcsög beszólás, de tudod mit? szard le. a rajzaidat és a humorodat, szövegedet kurvasokan imádják, akármit is trollkodjanak itt. mindig fogsz találni egy csomó Tibit meg Klárát. és ha visszatérsz a koncepció nélküliséghez, attól nem leszel szar. sőt. szerintem.

      Válasz
    45. ▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓

      Vannak itt furcsa rajzok… Ezt például nem értem. A második képen elvörösödik a kiscsaj?
      Talán megfogadod a tanácsomat és a karaktereken kicsit változtatsz, egy picit kevésbé kellene elvontnak lenniük, nem gondolod?

      (Vicc volt… Tudom, béna..)

      Válasz
    46. VaTi

      Te Grafit, minek szánsz te egy sort is (nemhogy ilyen sokat) a nyavalygókra. Nem foglalkozni ilyesmivel oszt kész. Nadeakkor én is szánok sorokat: Havernak esküvőjére az ajándék mellé nemkommersz hanem saját gyártmányú üdvözlőkártyát készítettünk, ráprintelvén az „ezt a kurva levest még megenném” opust. Mondjuk arra nem számítottunk, hogy nyilvános ajándékbontás lesz, kártya körbejár, és még a német rokonságnak is lefordítják a szöveget… Gondolkodtam közben, hogy de jó hogy nem csomagoltuk ki a holmikat a hotelszobában, mer’ ha innen kidobnak, akkor gyorsan tudunk iszkolni. Mellesleg említett haver is mindíg erre lófrál munkaidőben is (ha ezt olvasod, hello dottore :) )

      Válasz
    47. Fitz

      A homokvárépítős az egyik legnagyobb rajzod. Köszi, hogy ismét láthatom a szereplőket, a feeling is megvan, szuper. :D

      Válasz
    48. ajonka

      Isten Grafit

      „megbasz engem is ez a kurvaélet, mint mindannyiunkat úgy általában”

      :D legalább van szex:D

      megyek a gazdaságiba megnézem ott mi van!

      Válasz
    49. Kissé Lemaradt

      Szolgálati közlemény:
      A rajzok megjelenésekor – a PayPal gomb megnyomásával kisösszegû donát szoktam eszközölni. Most azonban megtudtam, hogy ebbõl egy fix összeget von le a PayPal + némi százalékot, ezért célszerûbb mondjuk havonta, összegyûjtve egy alkalommal megnyomni a PayPal gombot.

      Válasz
    50. kula

      Annyira durva, hogy rágyújt a gyerekek mellett, bezzeg emlékszem, 85-ben voltam középsős és az én ovónénim is blázolt bent a teremben, rendben is volt az úgy akkor…

      Válasz
    51. gez-a

      az a teny, hogy nem törlöd a kommenteket a NR-ot (mintegy nem mellekesen) a letezö legdemokratikusabb forumma teszi. akkor meg egy ket savanya beszolas, az meg mi??! es alig-alig van.
      a több ezerböl!!! ez valoban kiveteles, egy olyan korban amikor mindenki az interneten anonim hanyik, okkal-ok nelkül. es ezt csak siman tenymegallapitom, meg csak nem is vigasztalasi szandek.
      (egyebkent en is hazakeszülök, de fosok nagyon. a csalad maradna. de ugye: a kalandvagy!!)

      Válasz
    52. gez-a

      (ja, a gazdasagi kulcsat, ha egy kicsit elkerhetnem?!)
      (nem figyelted, hogy a magyar csajok orgazmusa valahogy melyebbröl fakad. talan egy francia-olasz ismerösöm birta überelni… persze csak fékolta… …nem csodalom a hazateresi szandekot)

      Válasz
    53. keytee

      csinálnd csináld. jóez ahogy van. a többi meg hozzon dögöt. vagy szálljon be a kutyatábpa.

      Válasz
    54. rejtelmesrengeteg

      bimbózó romantika helyett a fülledő erotika dívik manapság a zoviban. Vágy, szenvedély, és egy segítőkész, ámde cinikus óvónő. E!

      Válasz
    55. Beszólok!

      Aeditke néni most kompenzál, mert legutóbb a kiscsopis atkáknak nagyon beszólt a MiG miatt, hogy márpedig az kurvára nem így néz ki.

      Válasz
    56. troll

      fasza. 88 kommentből 87 seggnyaló.
      gondolom ugyanezek az arcok nézik a zikszfaktort meg nyomkodják a telefonokat a valóvilágban lelkesen, hogy hajrá tibi, meg hajrá jancsi a sok nyálas parasztra, akiket halálra sztárolnak, utána meg kidobnak a kukába etc. majd ha végleg szar rajzokat fogsz kidobni rájössz, hogy nem rájuk kellett volna hallgatni, hanem arra a pár normálisra akik ki merik mondani a véleményüket másokkal szemben, ugyanis egy normális közösségben, amiről itt szó lenne, ez is megengedett. ahol nem, az nem közösség, hanem, hanem karótnyelt faszok csoportja, akik prüszkülnek, ha valami nem a szájuk ize ellen való. erre mondják azt, hogy ugyanazok az emberek fikáznak, akik fikázzák a fikázókat. (gecirenagyalogikaicsavar, váratlan) az, hogy nem fejtik ki bővebben, csak kimondják talán azért van, mert eleve úgy állnak hozzá, hogy itt mindenki leszarja a véleményüket, ami -valljuk be- igy is van. ettől még nem utálnak. ha másra nem is jók a fikázó kommentek, akkor legalább arra, hogy megtanuld leszarni őket. ja, troll a kurva anyátok kiforditva egy száritókötélen. amúgymeg sose jött be, ha valaki a tehetségét, meg a vezetői szerepét kihasználva próbál rendet tenni a nép közt, továbbá nejátszukezta énmagamnakrajzolok, leszaromkimitgondolróla dolgot, mert ez is sánta, mint egy fehérhóvarjú és azérvagyok ainterneten mer szabad avéleménynyilvánitás, akinek nem tetszik az húzza ki amadzagot. bocsbazmeg. enyi.

      Válasz
    57. troll, te egy fasz vagy

      troll, te egy fasz vagy

      és egyébként is tévés sms szavazások a legjobbak a világon:))

      Válasz
    58. Hupple macskája

      Troll, javaslom a következő algoritmust, hogy nem érjen el ez a sok baj:

      ha tetszik valami, akkor élvezd. Ha nem bírod magadba fojtani, írj, hogy milyen fasza is.

      Ha nem tetszik, akkor ne kínozd magad tovább, ne olvasd, ne nézd.

      Ez nem egy rajz ki mit tud, ahol te vagy a zsűri.

      Ne gyötörjétek magatokat olyasmivel, ami nem jön be, ez már így egészségtelen mazohizmus.

      Válasz
    59. lkedves

      Troll barátom, többen vagyunk itt, akiknek évek óta (hoppá!) jelent pár perc felüdülést Grafit töretlen „munkássága”, bár az általad felsorolt „szórakoztatástól” hányunk – a feltételezéseddel szerintem kicsit mellélőttél. Ha van türelmed megfigyelni, minden rajzban ott figyel valami igen abszurd világlátás, olyanok, mint valami vizuális szóvicc, ráadásul véleményem szerint komoly technikai színvonalon előadva (precizitás, karakterek, összhang).

      Természetesen van, akinél ez nem nyerő – ugyanakkor akinek „inge”, örömmel turkálgat a rejtett gegek között, vagy felidézi a két évvel korábbi röhögést, ráadásul látja, hogy mások is így vannak vele. Ezt hívják közösségnek, és igen, szeretjük azt a csókát, aki ezt a közösséget az agyamentségével megteremtette.

      A Holló színház se jön be mindenkinek, de akinek nem tetszik egy szabadtéri ingyen előadás, nyugodtan odébb mehet, nem gond. Ugyanakkor szerintem semmi hősies nincs abban, ha valaki feláll a nézőtér közepén, és fikázni kezdi az előadót, meg azokat, akik együtt röhögnek a poénokon. Inkább olyan nyűglődős hőzöngésnek tűnik, egy teljesen felesleges kisebbségi érzés zavaró kiélésének. Remélem, számodra is létezik értelmesebb módja a szabad idő eltöltésének, közös örömünkre szolgálna, ha inkább azzal foglalkoznál, és hagynál minket a saját (te szemszögedből nézve) pocsolyánkban lazulni…

      Érted-E?

      Válasz
    60. a!

      Követelek gonzo, meg troll kínzó rajzot! Durvábbat mint a kártyacsalóét!! Lehet sorozat is! Hogy a spanyol inkvizíció is lemenjen megilletődöttbe tőle! Vért!!

      Válasz
    61. lkedves

      a! – Tényleg ez lenne a jó megoldás?

      Szerintem hagyjuk alkotni Grafit. Ha egyszer beáll az ihlet, lesz itt vér, erőszag meg trollfosztás – de ha nem, talán még jobb. Szerintem belőlük így is elég, amennyi van, itt legyen Ernőke, óvónéni, bányászvonat, Szultán, Tibor – meg bármi, amit kiköp a tintenpen.
      Engedd rá, Röné!

      Válasz
    62. Epoxigyanta

      Én csak azt sajnálom, hogy nincsenek a rajzok betegelve. Jó lenne most, ha rá tudnék keresni arra, hogy „óvoda”, vagy „óvónéni” és akkor kidobná azt a pár rajzot, ami hasonló szituációt ábrázol. Most szívesen megnézném őket.
      Vagy pl. együttt láthatnám Vasfaszú Ernőke kalandjait, esetleg a művésznőre gerjedő csávót.
      Grafit, nem gondolkoztál ilyenen?

      Válasz
    63. delta

      tényleg jobban hasonlítanak. és emiatt mostanában megint gyakrabban jövök fel. mint a hőskorban mikor naponta 10 szer néztem meg hogy van-e új poszt. szóval ne gondolkozzál grafit hanem rajzoljál. egyébként statisztikai hülyék mindenhol vannak. ha kitennél egy kérdőívet hogy: 1 az valóban 1? akkor ~10% poénnak érezné azt nyomni hogy nem, vagy túl hülye hozzá, vagy csak trollkodással próbálja levezetni a feszültséget. ez van.

      Válasz
    64. delta

      epoxi: van egy oldal ahol minden képhez vagy 10 keresőszót gyártott a gyerek így kurvakönnyű rákeresni egyes régi képekre. most nincs időm előbányászni de kutakodj, meglesz. egy pórias blog egyébként, de hasznos

      Válasz
    65. Skywind

      Sokat gondolkodtam hogy reagáljak-E! troll mélyenszántó társadalomkritikájára és úgy döntöttem hogy de.
      Kétség sem fér hozzá, hogy neked elég szar életed lehet ha a másik dicsérete ennyire bassza a csőrödet, egészségedre. Más dolog a kritika és a leoltás, jellemző hogy az utóbbi nem építő jelleggel íródik, ezt jó lenne bemagolni, ha már a négyes szorzótáblát láthatóan nem sikerült. Ha neadjisten szövegértésből megvolt a kettes, akkor tiszta hogy Grafit nem akar megfelelni senkinek, nem akar populárisodni és ez jó. Az hogy vannak ilyen abált recskaforgácsok akik mindenre csak fanyalognak és önmagukat az őszinteség meg a fasza-énmegmondok-mindenkinek-mindent életérzés zászlóvivőjeként tüntetik fel… ez már nem annyira jó.

      Válasz
    66. troll

      hát ja, egy jobb keresőmotort elbirna a cucc. mellesleg százsok éve nézem én is már ezt. nappali fényben télleg jobbnak tünik a rajz, nem szabad korán kelni, ez van. azérta zikszfaktorosnak örültem.

      Válasz
    67. Natty

      Grafitkedves,
      felteszel, amit akarsz, én megnézem, mikor tetszik, beépítem szótáramba, ha épp nem vagyok elszállva tőle (ritka eset), nem kurvaanyázok, csak másnap elolvasom a következőt. No pressure, no stress, csak rajzoldle, rakdfel mert az nekem jó. Köszi!

      Válasz
    68. prananghh

      grafitember: az emberek vélemény-vezéreltek. te itt a saját rajzaidat osztod meg és ha valakinek nem tetszik, az be fogja írni, ha kéred, ha nem.

      ha tényleg ennyire zavar, kapcsold ki a komment lehetőségét.

      félre ne érts, én az vagyok, akinek túlnyomórészt tetszik :)

      Válasz
    69. prananghh

      troll – mint a neve is mutatja – csak azért írt be hogy felcsessze mindenkinek az agyát. nehogy ráugorjatok már :D

      Válasz
    70. Beszólok!

      Ha lehet román hackert Szécsi Pállal dezinficiálni műtét előtt…

      Ha lehet autóneppert gázlángon főzni…

      …akkor hadd lehessen már trollt is zengővárkonyi sertéstekercsben nyílt láng felett nyárson forgatni furulyaszó mellett.

      Válasz
    71. a!

      103-ra: Egyik kollégám mondogatja mostanság hogy szeretgessen meg téged a hagyó és szerintem ez túltesz a szécsipálon! El tudom képzelni Grafit stílusában. :D

      Válasz
    72. jaozsi

      Persze, értem én, hogy azt mondod, nem akarsz megfelelni, és hogy nem érdekel a visszajelzés.

      Csak épp nem hiszem el.

      Valld be: fáj a negatív kritika. Jobban örülsz, ha valami tetszik, mint ha nem.

      Na jó, csak vicceltem. Tényleg fölösleges a Napirajzot kritizálni. A Napirajz nem fejlődik, nincs hová. Olyan, mint az óceán vagy a napsütés. Természeti erő, amit élvezni kell.

      Válasz
    73. ethnicolor

      1et tudok érteni magával, kedves Grafitarcember:) nekem nagyon fekszik amit csinálsz, általában csak néznek rám fura szemekkel, mennyit tudok ezeken nevetni. El kell ismerni: „mélyen” vagyunk, ezt nem értheti mindenki (és nem is kell):) had kritizálják csak! Éljen Szecső!

      Válasz
    74. rusty_

      perfect.
      „33 éves vagyok, megbasz engem is ez a kurvaélet, mint mindannyiunkat úgy általában”

      Válasz
    75. z

      Grafit!
      Akinek nem tetszik amit csinálsz, meg fanyalog össze-vissza, az inkább menjen haza, oszt rajzoltasson az anyjával!
      Nekem minden rajz egy kicsit feldobja a napomat. Köszönöm, és hajrá!

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .