– Hasszán ben Szatír szultán tud magyarul (legalábbis a kommunizmusban 18 éves, idegen nyelveket aligha beszélő Krisztina rögtön érti), s Furcsa legénnyel tegező viszonyban van
– Krisztina egy cseppet lefogyott, és megtanult mosolyogni (mindkettő jól áll neki)
– az uralkodó beszélő képe a falon a Harry Potter előtt tiszteleg?
imádom a történet, és rettegek kicsit, hogy leég a nagy műgonddal megépített kupi, de nem ezért írok, nem is írtam talán még soha.
Grafit, elsőként jobbulást kívánok, remélem nagyon hamar rendben lesz minden, őszintén kívánom. Másrészt köszi a telexes írásod: nagyon motiváló volt.
Ahhoz képest, hogy a Napirajz a Wikipédia-szócikke szerint is „hétköznapi eseteket, eseményeket figuráznak ki ironikus és szatirikus formában, igen gyakran a trágárságot, az erőszakot vagy az erotika megjelenítését sem nélkülözve.”, itt már egy egészen szép igényes történetmesélés bontakozásának vagyunk tanúi. (Nem Krisztina mesélésére gondolok, hanem a kitalált történetre.)
De persze nem tudhatjuk, hova fordul vissza a 18+ a köv. részben – ami, gondolom, véletlenül se fogja a gyújtás pillanatát tartalmazni, hanem a WC-szünet idejét fogja felölelni, mely alatt F. bácsi a színfalak mögött vehemensen készíti a visszavágást.
Nem biztos…
1/ Furcsából kinézem, hogy Sacit és Évát a Moszad megbízásából szállította Damil Tekerbe (kézitáskában befigyel egy géppityu, plusz ott a dinamit is). Krisztina egy órát kért a pultostól: az idő alatt belefér pár Ofra Haza dal is, ha így akar esetleg utalni Saci és Éva munkásságára. Vagy akár a Voga-Turnovszky-féle feldolgozás ;-) („Vinnyog az Ofra a házában…”; https://www.youtube.com/watch?v=rCLoJeXbcR4&list=PL8fBy7593dCstsYpD9rz82sseu4_P72bt&index=1 ).
2/ Barkas, feltehetően a hetvenes évek végén, Közel-Keletre: tehát Jugón keresztül mentek, hegyek mindenütt, míg ott a négy fő+csomagok+ráfutófékes lószállító utánfutó…ezt az ezres kétütemű Watrburg-motor nehezen csinálta volna végig. Tippem, hogy a Barkas motorját Furcsa lecserélte egy VW Bogáréra, azzal már biztos a nyomaték felfelé a hegyeknek és a motorfék is, lefelé a hegyekről. Nem volt ez ritkaság akkoriban, de nem semmi protekció kellett hozzá. Ha benne volt a Moszad, akkor gond nélkül lement a dolog.
3/ A függönytartó rúd két végén két „különféle” bránerdísz szerepel: lehet, hogy Furcsa így üzeni, a Lágy üreg szívesen lát mindenféle vallású Tibort.
Mesteri darab.
Bár a Kádár-kocka sarkának szerkezeti integritása megkérdőjelezhető, de a közel-keleti palota szockó liftje mindenért kárpótol – és arra is utal egyben, hogy azért közel-keleti, mert közel a Keleti.
Az első kocka héber szavát pedig várom, hogy valaki dekódolja.
Kiváló finom részletek! Alex aki Sanyika; a macskahugy ésvagy hipó szagú nagykockás lépcsőház, ládás növénnyel a fordulóban, klasszik piros liftajtóval és a még nem vandálbiztos, a térben kidomborodó visszajelző lámpákkal szerelt kezelőpanellel; a parapet; a szögletes nagyelemes zseblámpa az ajtó mellett munkára készen; az anatómiailag helyes barkas ajtók a krómozott kilincsel meg a vicces kis kerek tükörrel…
És és imádom a cápát az utolsó kockán, szinte lerí róla, hogy pólóra akar kerülni.
A kedves viszont üzeni, hogy már megint a legjobb résznél hagytad abba ésmost megint izgulhat khm.. heteket. (Persze én megértem, a marketinggel töltött évek nyomot hagynak mindenkin, kell a clifhanger)
Ne. Nenene, már azt hittem, itt a katarzis. Erre MÉG lesz rész.
Egyébként szvsz Furcsa bácsi nem véletlenül vízirevüt rendelt a megnyitóra, sok köbméteres medencével.
Bár a kerozin úszik a vízen, de a többi dolog oltható vele…
Remélem, a végkifejletben lesz vér, erőszak, pina.
A szultán kifinomult szaglás útján még a bugyi mintáját is megmondja, jobb mint egy vizsla :)
A „bocs!” az valamiféle Doppler-szövegbuborék?
Ritka szar, ahogy már jó ideje az.
Hát ez fél év munkája lehetett… köszi, Grafit!
– Hasszán ben Szatír szultán tud magyarul (legalábbis a kommunizmusban 18 éves, idegen nyelveket aligha beszélő Krisztina rögtön érti), s Furcsa legénnyel tegező viszonyban van
– Krisztina egy cseppet lefogyott, és megtanult mosolyogni (mindkettő jól áll neki)
– az uralkodó beszélő képe a falon a Harry Potter előtt tiszteleg?
Angolul beszélnek mind, csak jó a szinkron.
imádom a történet, és rettegek kicsit, hogy leég a nagy műgonddal megépített kupi, de nem ezért írok, nem is írtam talán még soha.
Grafit, elsőként jobbulást kívánok, remélem nagyon hamar rendben lesz minden, őszintén kívánom. Másrészt köszi a telexes írásod: nagyon motiváló volt.
Ahhoz képest, hogy a Napirajz a Wikipédia-szócikke szerint is „hétköznapi eseteket, eseményeket figuráznak ki ironikus és szatirikus formában, igen gyakran a trágárságot, az erőszakot vagy az erotika megjelenítését sem nélkülözve.”, itt már egy egészen szép igényes történetmesélés bontakozásának vagyunk tanúi. (Nem Krisztina mesélésére gondolok, hanem a kitalált történetre.)
De persze nem tudhatjuk, hova fordul vissza a 18+ a köv. részben – ami, gondolom, véletlenül se fogja a gyújtás pillanatát tartalmazni, hanem a WC-szünet idejét fogja felölelni, mely alatt F. bácsi a színfalak mögött vehemensen készíti a visszavágást.
A kétajtós szekrény a kedvencem, de a fel/fedező bérlet is lábjegyzetre érdemes!
ez dagályosabb, mint a fürdő. vagy mint egy tolsztoj. vagy mint egy brontë.
Ez a báróné az a báróné, aki lólengést mutatott be az igazgató úr születésnapján?
Kár volt azért a Szukkot feliratért, Grafit, végzetesen kár volt.
ÁÁÁáááúúú…
https://www.youtube.com/watch?v=SFh8IpnohyM
Nem biztos…
1/ Furcsából kinézem, hogy Sacit és Évát a Moszad megbízásából szállította Damil Tekerbe (kézitáskában befigyel egy géppityu, plusz ott a dinamit is). Krisztina egy órát kért a pultostól: az idő alatt belefér pár Ofra Haza dal is, ha így akar esetleg utalni Saci és Éva munkásságára. Vagy akár a Voga-Turnovszky-féle feldolgozás ;-) („Vinnyog az Ofra a házában…”; https://www.youtube.com/watch?v=rCLoJeXbcR4&list=PL8fBy7593dCstsYpD9rz82sseu4_P72bt&index=1 ).
2/ Barkas, feltehetően a hetvenes évek végén, Közel-Keletre: tehát Jugón keresztül mentek, hegyek mindenütt, míg ott a négy fő+csomagok+ráfutófékes lószállító utánfutó…ezt az ezres kétütemű Watrburg-motor nehezen csinálta volna végig. Tippem, hogy a Barkas motorját Furcsa lecserélte egy VW Bogáréra, azzal már biztos a nyomaték felfelé a hegyeknek és a motorfék is, lefelé a hegyekről. Nem volt ez ritkaság akkoriban, de nem semmi protekció kellett hozzá. Ha benne volt a Moszad, akkor gond nélkül lement a dolog.
3/ A függönytartó rúd két végén két „különféle” bránerdísz szerepel: lehet, hogy Furcsa így üzeni, a Lágy üreg szívesen lát mindenféle vallású Tibort.
Mesteri darab.
Bár a Kádár-kocka sarkának szerkezeti integritása megkérdőjelezhető, de a közel-keleti palota szockó liftje mindenért kárpótol – és arra is utal egyben, hogy azért közel-keleti, mert közel a Keleti.
Az első kocka héber szavát pedig várom, hogy valaki dekódolja.
סכות = Szukkot. Ilyen hangja van a rúdon csúszó gyűrüknek. Egyébként zsidó ünnep, de csak a hangalakja miatt választottam.
Pont kérdezni akartam, hogy hogy jön ide a sátoros ünnep.
a bejárati függöny fölötti felirat fejtse meg valaki!
És tényleg lett cápa!
Köszi!
A Rigolettóban is volt, csak kihúzták a getzik.
A mű monumentalitása kárpótol minden várakozásért!
Kiváló finom részletek! Alex aki Sanyika; a macskahugy ésvagy hipó szagú nagykockás lépcsőház, ládás növénnyel a fordulóban, klasszik piros liftajtóval és a még nem vandálbiztos, a térben kidomborodó visszajelző lámpákkal szerelt kezelőpanellel; a parapet; a szögletes nagyelemes zseblámpa az ajtó mellett munkára készen; az anatómiailag helyes barkas ajtók a krómozott kilincsel meg a vicces kis kerek tükörrel…
És és imádom a cápát az utolsó kockán, szinte lerí róla, hogy pólóra akar kerülni.
A kedves viszont üzeni, hogy már megint a legjobb résznél hagytad abba ésmost megint izgulhat khm.. heteket. (Persze én megértem, a marketinggel töltött évek nyomot hagynak mindenkin, kell a clifhanger)
És megint vagy két hónap feszült várakozás, naponta többszöri oldalfrissítés, hátha.
De bírni kell türelemmel.
Én élvezem a történet. Assebaj, ha lassan lesz vége, amíg röhögök, mint narvál a kéjgázos lufitól.
Ki az aki NEM kerozinnal jár bordélyba?
Ez még atomabbnak tűnik, mint eddig, pedig!
Ne. Nenene, már azt hittem, itt a katarzis. Erre MÉG lesz rész.
Egyébként szvsz Furcsa bácsi nem véletlenül vízirevüt rendelt a megnyitóra, sok köbméteres medencével.
Bár a kerozin úszik a vízen, de a többi dolog oltható vele…
Teljesen igazad van, hidd el, én is nagyon hajtom már a végét.
E igen!