NAPIRAJZ KÖNYV 4

Kedves Közönség,

Készültünk idén is könyvvel, ami máris a negyedik. (Hogy repül az idő, nem?) Lehet, hogy az előzőekhez képest vékonykának tűnik, de azért sújtó rajzok vannak benne, és pár oldal meglepetés is, amit sok szeretettel, kimondottan csak a könyv számára készítettem. Az ára idén sem változik, (3000 HUF) noha az oldalszám nem ezt indokolja. Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a nagy könyvterjesztő hálózatokba kisebb árral egyszerűen nincs értelme bevinni. A Libri 55, míg a többi is 50% közeli jelleggel sápol az árból. A dedikálásokon és egyéb, olyan rendezvényen, ahol a Titkosfiók közvetlenül tud árusítani, ott ötszáz forinttal kevesebbe fog kerülni. (2500 HUF) Akiknek ez az ár is túl magas még, azoktól elnézést kérek, és marad a blog, a digitális forma. Pár év múlva úgyis kipukkad ez az egész és a vaterán négy kilóért majd az egész könyvsor kapható lesz. Nyugi.

Dedikálás(ok) is lesz(nek), még karácsony előtt. Egyelőre csak az egyik biztos, ami a HUNGAROCOMIX lesz:

2010. december 18-án, a Millenáris – Jövő háza
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20)

Mivel az eseményt megelőző éjszakán fogok hazavezetni Olaszországból Gyöngyöshalászra, nézzétek el, hogy csak olyan 14 óra körül fogok megérkezni. Tehát 14 órától kezdjük a partyt és folytatjuk, ameddig csak bírom. A rendezvény elméletileg 18 óráig tart, de ha még lenne igény dedikált példányra, csak találunk valami rendes kocsmát a környéken folytatni.

Ezen kívül is szeretnék még egy estét, amikor dedikáltatni lehet, ez várhatóan a karácsony előtti héten, hétköznap lesz, de még nem tudjuk, hogy hol és mikor. Viszont ha majd de, akkor azonnal szólok itt. Jó?

A könyv így néz ki, holnap pedig betanítás. Köszönöm a figyelmet, mindenkit sok szeretettel várunk!


31 thoughts on “NAPIRAJZ KÖNYV 4

    1. gonzo510

      Remélem nem lesz benne Marsra ugratásos -vagy egyéb- teleregény.
      Örülök, hogy belátta a régi típusú rajzok létjogosultságát, és visszatért azokhoz.

      Válasz
    2. bachterman

      kurvaélet, hogy el vagyok maradva a könyvekkel. persze ingyen nem kell, mert akkon éhenhal a kiccsaládod. majd veszek, és jau lesz.

      2x4mar

      Válasz
    3. 147591

      Megint veszek 4et karácsonyra! Kössz Grafit, megint megkönnyítetted nekem az ajándékválasztást! :))

      Válasz
    4. Veszett Höri

      Grafit mester!

      Lehet majd neten rendelni valamelyik kiadónál??? Minden ismerősöm ezt kapná :-)

      Höri

      Válasz
    5. Ishar

      ‘ázzeg, pont 18… na nem baj, ha lesz hétköznapi időpont, arra még lehet esélyem!
      Az első három könyv is lesz esetleg? Ajándék meg ilyes.

      Válasz
    6. mumpic

      Szia Grafit!

      Tudom hogy prosztóság egyszerre többet alárajzoltatni, de mi van ha az előző példányaimban még nincsenek rajzok, azokat sem lehet ezzel együtt? Egész rövidkéket? Na? Na? :)

      Válasz
    7. zótán

      Úgy ahogy van örülünk a könyvnek, vinszenttel együtt… Színes fedlap mi? Beszarás.

      Válasz
    8. mus

      Csak ki bekkeltem :)
      Már nagyon paráztam, hogy mi lesz az ajándék, ha nem jön ki időben a könyv. Ki jött. Jó ez így. Vettem pólót is. Száradjak meg nyulasat, és Talicskás Tibiset. Lesz nagy vigalom 24 este azt hiszem :)

      Válasz
    9. Bob

      Honnan tudom neten megrendelni? Mert vennék én is többet, de nem személyesen, leg. nem egy szombat du. Szóval karácsonyig hol tudom megvenni? Neten vagy akár botban?

      Válasz
    10. Klára

      Grafit, a Napirajz könyvek majd idővel még értékesebbek lesznek, mint a borok, a Vaterán majd tízezertől indul a licit!:) Jajderemélem, hogy találkozunk!

      Válasz
    11. Atka

      Hát, ezen sírva röhögve beszarva-behugyozva fetrengtem, a kollégáim csak néztek, hogy mit röhögve fetrengek össze a monitor előtt.

      Válasz
    12. Kákalaki Akka

      2010. december 18-án, a Millenárison meg is lehet venni majd a könyvet, vagy csak máshonnan megvett, odavitt példányt dedikálsz?

      Köszi:
      A

      Válasz
    13. gyngystlnmmssze

      Tiszta jó, de inkább megvárom a „vaterát”. :)

      Viszont olvastam ma egy hírt, ami mintha egyenesen a napirajzról/ra/ból/ből kívánkozna:
      href.hu/x/dz3e

      Nem lehet, hogy ez is egy NCH™ volt?

      Üdv!

      Válasz
    14. L.

      Hozzá lehet-e jutni az összes kiadott könyvhöz valahogyan? (Új példányokra gondolok.) Lesz-e utánnyomás? Én megvenném drágaárasítva is.

      Válasz
    15. Atka

      És azt meg lehetne oldani, hogy én 4000 ft-ot fizessek érte? Csak mert akkora rajongó vagyok, hogy nekem még úgy sokkal jobb lenne, ha tudnám megvenni.

      Válasz
    16. Ishar

      Te Grafit, csak úgy kíváncsiságból beírtam vaterára hogy Napirajz, és ilyen termékleírást találtam:

      „A képregény huszonegyedik századi vulgáris reinkarnációja, nem titkolt társadalomkritikai attitűddel, szókimondó szövegekkel, tizennyolcas karikával és szitoktól tocsogó ajkakkal.”

      Ezt a szart ugye nem te követted el, és nem is a Titkosfiók?

      Válasz
    17. LoviGabi

      Wow, vennék és mennék, csak egyelőre a 18-a nem jó nekem :((( /de ha lenne 22-én is valahol itt Pesten vagy Budán?/

      Válasz
    18. lokvi

      Érdekes az a „termékleírás”. Én pl szimplán társadalomkarikatúrának hívom, ha valakinek mesélek róla, és mekkérdezik mi az.

      Válasz
    19. Hajrá!

      Grafit!
      Ha az első két kötetből a kepregeny.hu-n (avagy az Ulpiustól) vesz valaki, abból még jut neked is pénz, vagy csak a kiadó hízik?

      Válasz
    20. dönci

      ezeken a dedikálásokon mennyire hosszú sorok állnak általában?
      egyéves fiammal mennék, és hosszas ácsorgásnál értelemszerűen eszét veszti

      hogyan számítsak?

      Válasz
    21. giorgio

      dönci: tavaly 4től volt meghirdetve, 4re értem oda, és a Mester technikai szüneteit és egy nem tudom kinek adott interjúját beleszámítva 8ra kerültem sorra.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .