112 thoughts on “NITRÓ

    1. Grafitember

      Dávid, örülök, hogy felfedezted a Napirajzot, sok szeretettel látunk, de nem kell feltétlenül mindenhová kommentelned. Persze, ha úgy érzed, hogy muszáj, akkor toljad.

      Válasz
    1. Úszónéni

      Mérőmókust be kéne vezetni a Miskolci Búza téri piacon is. :D
      Ford Ferlin az otószerelő?

      Válasz
    2. grafitember

      Stuttgartban voltunk, megmutatni a picit a nagynénémnek. Visszafelé a pici belázasodott, illetve más dolgaim is feltorlódtak. Családmodellünk egykeresôs, a halott cégem inkasszós, de köszönöm kérdésetek, jól vagyok. A Párkocka célja számomra az, hogy a fiatal magyar képregényes generáció is megtanuljon egymással dolgozni, hogy ne egymás mellett, avagy egymás ellen rajzoljunk, hanem valamiben együtt, közösen. A Párkockára sem rajzolok két hete, a fent vázolt okok miatt. Ha a ritkuló rajzok miatt ritkul a közönség, azt sajnálom én is, de amikor nincs poén, és nem bírom nyitvatartani a szemem, akkor nincs rajz. És nem is lesz. És mindent nagyon sajnálok, és higgyétek el, ami tôlem telik, megteszem.
      A havi fizetéses ötletet is nagyon köszönöm, de nyilván nem mûködne.
      Nagyon szeretlek benneteket, amikor kedvetek tartja, nézzetek vissza.
      Csak kényszer ne legyen, meg ugatás, se onnan, se innen, mert akkor hagyom a faszba az egészet.

      Válasz
    3. nagggyon

      Visszatért kedvencem, a mérőmókus kolléga, köszönöm grafit!:)
      Hansnak meg a hímsoviniszta kurvaannyát! (meg az összes csaholó népségnek is)

      Válasz
    4. Gogolak

      Grafit, szerintem ne is foglalkozz ilyen-olyan csip-csup dolgokkal, cumbejspíl sértődés olvasóktól undetvasz. Jó volt eddig is, jó lesz ezután is.
      Jaés sok sikert!

      Válasz
    5. Agent

      Wááhá, Grafit mester, látszik azért a dájcse rejze utóhatása, empáüör gecc!
      Tómács meg télleg égó tuninghoz. Szerelmi, vagy vendetta célból ugrat a marsra a frojlejn?

      Válasz
    6. AvgDvl

      Bizony mondom néktek: 95SRqD, illetve hogy bravúros felvétele ez a széthagyott szálaknak, megy azonnal a besztof-ba. Kösz Grafit, mosolyra derítetted ezt a fossal dúsított ótvar napot.

      Válasz
    7. Tema

      Grafitember, ihattunk volna Stuttgartban vagy kornyeken Holzkoffert, vagy egyeb nemet soroket. Nehogy azt hidd, hogy Germaniaban nincsenek napirajz fanok!

      Válasz
    8. fütyike

      1) @Totti: neked ünnepélyesen a qrvaanyád.
      2) @Grafit: ez valami csodálatos lett, tartalmilag és az ő képi világában egyaránt :)

      Válasz
    9. sleepy

      Grafit, igazabol mar attol jo kedvem ha la a google readeremben megjeleni egy bejegyzes a napirajz feedbol, tokre teljesen mind1, hogy mennyivel korabban volt az utolso. Ne foglalkozz semmivel, pakold helyre az eletedet, aztan rajzolj amikor uri kedved ugy tartja. SAPKA-SEX odabasz :D

      Válasz
    10. thenx

      Szarnak-bajnak.. hátugye :) Céggel most akkor mivan? Csinálj magadnak alapítványt, küldjük az 1%okat :)
      Mérőmókusért meg kurvanagy riszpekt! :D
      xKFxe8

      Válasz
    11. mdl

      perverz, hogy tök lelkiismeretesen kétszer lerajzoltad az erőforrást :)

      sok erőt és örömet, puszi

      Válasz
    12. Agent

      NADE a tuningmejszter mackófelsejére mi lehet írva? Semmi nem ugrik be, a Kä az tuti, de a folytatás….the, vagy he, vagymiarák?

      Válasz
    13. Horasz

      Grafitember: maradok mély tisztelettel rajongód, az életben pedig kívánok jobbat, többet, szebbet! Ha már nagyon magával ránt a kétség, személy szerint valamelyik könyvedet szoktam elővenni és vinnyogni.

      Üdv egy nagy gleccser mellől.

      Horasz

      Válasz
    14. iscsu

      Ej Grafit, nincs kényszer. Az a kanyargós élet majd egyenesbe jön; mi meg megvárjuk a rajzokat. :)
      Szabadnap van, pihenj! Vigyek egy rekesz Forst? ;)

      Vidámabb napot, innen a Marzola másik oldaláról!

      Válasz
    15. 147591

      Család az első Grafit, aki ezt nem érti meg, az nem érdemes arra hogy odafigyelj a szavára. Ha rajzolsz hálásak vagyunk, de ne érezd hogy bármi kényszer lenne rajtad, vagy bármit „elvárnánk”.

      A rajz überfasza amúgy, alig várom Szopós Kurvát a Marson látni! Mérőmókus, SAPKA SEX, elképesztően NÉMET fejű szerelőcsávók (bundesliga frizura? epic), faszán kidolgozott automobil… faszáj! :)

      Válasz
    16. gez-a

      egy kicsit faj azert a schwab tajszolas hianya, nomeg a merci, merugye a bmvuvu az a mienk, bajoroke!!! legközelebb ajjalmeg a lazasgyerekkel, mert ezen az utvonalon szamos magyar eröforras gyogyiccsa a gyerekekekt. cimlista nalam. csa:)

      a laz remelem lement. ezek a gyerekek altalaban gyogyulo tendenciat mutatnak, szerencsere. aki nem, az meg gyöhet tuningra!

      Válasz
    17. Reset

      Mérőmókust ha árván marad, tisztelettel örökbefogadnám :)
      Amúgy ha lenne egy Donate meg péjpál gomb vagy mi akkor biztos lenne itt pár ember aki támogatná a cerkakopásból felmerülő rezsiköltséget.

      Válasz
    18. Kristof

      ez a nap is jól indult, hogy elhoztam a frissen elkészült fixit (44/16) majd a szakadó eső ellenére teli vigyorral tekertem át a városon, de úgy látszik ez csak a bemelegítés volt.
      mert azt nem gondoltam volna hogy E30-es sornégyes BMW lesz a napirajzon BBS felnikkel, faszorrú bácsival és mérőmókussal! köszönöm az élményt Grafit. nekem mindegy hogy milyen gyakran frissül az oldal, leszarom. amíg ilyen zseniális rajzok születnek addig jóság van. gyereknek meg jobbulást, majd a hegyi talján levegő hamar meggyógyítja

      Válasz
    19. stargazer

      Köszi a rajzot, Grafit! Személy szerint, örülök, hogy minden gondod ellenére rajzoltál nekünk valamit. Ja, és hogy is ne lenne egy kiló!

      Válasz
    20. lexandro

      Nekem rss feeden jon a napirajz. Ha jon nezem, ha nem jon, akkor megnyuxom a sorsban, hogy most nelkuloznom kell. Igy is az olyan hozzallasu ember mint grafit, akinek egyaltalan nem kell vazelin az ajton bejonni annak ellenere, hogy milyen nepszerusegre tett szert.
      Tanithatna masoknak…
      Szoval koszi az eddigit, varom a tobbit :)

      Válasz
    21. Balázs

      CSAKÍGYTOVÁBBMESTER!

      NEMHAGYUNK EL!

      Ha évente egy lesz az se baj (csak üssön mint a Holzkoffer-es korsó) én mindennap benézek!

      Válasz
    22. bachterman

      eizkilo, kedves grafit. haters will be haters. oda se neki.
      rss-ben ha felbukkan néha rajzod, az csak öröm. addig meg ide nem nézek csaholni, hogy mileszmá. tapintat.
      proszit!

      Válasz
    23. Clapton

      Grafit!
      Fel a fejjel! Ne hagyd az egészet, csak sokféleképp reagál a rajzhoz szokott közönség. :)
      Nagyon tetszik a történet, alig várom a folytatást.

      Válasz
    24. csirke

      csirke muveletlen
      csirke 4 nyelven elvan konyha-elven
      de nemetul nem
      segitsetek csirkenek, a kiscsirkenek

      Válasz
    25. Vince05

      Hát a német rajtam is kifogott, bár valamikor középfokú is volt belőle.
      A „Schaemlich” az az angol „shame” tővel rokon?
      A „Mitspracherecht”-nek meg mind a 3 tagját értem, de nem tudom kirakni belőle a szót. („Velebeszélővalódi” ? ;-))
      SZTAKI német szótár sem segített.
      A többit értem.
      Hilfe!

      Válasz
    26. lkjhg

      Hans: Szégyen, hogy a hölgyike beleszólhat (joga van belepofázni) a tuningolásba!
      Másik fószer: Igazad van, Hans!
      (remélem jól fordítottam)

      Válasz
    27. lkjhg

      Hans: Szégyen, hogy a hölgyike beleszólhat (joga van belepofázni) a tuningolásba!
      Másik fószer: Igazad van, Hans!
      (remélem jól fordítottam)

      Válasz
    28. Kuka

      Google translate is csak aszongya:

      „Schämlich, ha a hölgy mond a tuning”

      Én meg azt hogy MhAZxf.
      Hilfe!

      Válasz
    29. Ishar

      Grafit, én és még sokan mások naponta nézzük az oldalt, ha van új rajz örülünk, ha nincs új rajz, hát nincs. Tudjuk, hogy majd lesz, aki meg beszól hogy túl soká, azt Tibibácsi helyreadjusztálja egy hét méteres lapos nyúl felhasználásával.

      Válasz
    30. Nigga brotha

      A stuttgarti nagyneni veletlenul nem Aeditke neni archetipusa? Bájdövéj, riszpekt end tenksz, májsztó!

      Válasz
    31. Anton

      Remélem hamarosan rendeződnek a dolgaid. (Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hiányzott már a rajz, de ez van.)
      Egyébként pedig ha felteszel valamit a net-re mindig akadnak akik többet akarnak (tapasztalat). Ne foglalkozz velük… Bár nemrég akadtam rá a rajzaidra, természetesen maradok, és ha lesz újabb örülök neki.

      Válasz
    32. gsuveg

      en RSS-en logok, ket konyved is megvan. Ismerem ezt az erzest, amikor nem megy. A vilag sokszor osszeeskudik ellenunk, de ugy ismeretelek meg a rajzokbol, hogy nem az a fajta vagy, aki feladja. Kerlek Ne tedd. Hianyozni fognak a rajzaid!

      Válasz
    33. Kortschy

      Türelmetleneknek: Az alkotó 7211 apró különbséget helyezett el az egymást követő erőforrás-ábrázolásokon. Mire megtaláljátok biztosan lesz új rajz.

      Válasz
    34. Kekcsi

      Ezek szerint a Marsig nitró nélkül is megoldható az ugratás.

      Kimérten fog kanyarodni. Valóban, stricoid, a die Fräulein, az Mehrzahl.

      Igazi iskolás irodalmi németet beszélnek a szerelőék. Bezzeg a magyar szerelők, azok trágárkodnak, és egy csomó stilisztikai hibát vétenek. Hát hová vezet ez?

      Válasz
    35. jozo

      hi!

      ne hagyd magad grafit!

      családnak, cégnek jobbulást!

      (korábban rajzoltál egy román hekker megvicceléséről, ilyenkor minden elégedetlennek küldöm szeretettel :-) )

      ui: nincs kedvetek egy alapítvány a képregényrajzolókért vagy mit csinálni? az 1%om nem sok az SzJA-mból, de inkább neked adom, mint az államnak…

      Válasz
    36. vittore30

      a sztar.com nevű celeb-fotó-fórumot az olvasók támogatják, egy csík jelzi, hány ft-n áll a havi beérkezés. én ugyanígy támogatnám a napirajzot és áttételesen a kpárváz manufaktúrát

      Válasz
    37. szultannita

      Ki más lenne képes RENDESEN tuningolni, mint Hans a BajorMotorműWektől!!! Köszönet a rajzért!

      Válasz
    38. ajonka

      Qurva jó lett a rajz.
      Grafit ne törődj a ronga hozzászólással.
      Engem se érdekel hogy milyen gyakran van rajz a lényeg az hogy van és vidámságot hoz az életünkbe. amikor meg nincs akkor nézegetjük a régi rajzokat itt vagy a könyvekben.

      Válasz
    39. al

      bigwhite

      Nem akarok itt vitatkozni, de meg kell tennem, mivel egy E30-ról beszélünk és nekem még mindig az az autó…

      Szóval E30-ban M3-ban _kizárólag_ sor4-es M-es motor volt.

      S miért fontos ez? Mert a motor kódja S14 volt, amit az M10-ből készített a BMW. M10 volt az E30 86-ig gyártott facelift előtti összes 1.6-os és 1.8-as motor.

      S hogy egy igazán szépen is írjunk róla (nem mint ha az E30 M3-ban nem lett volna szép, hiszen mindent megnyert amin elindult az autó) a BMW az M10-e használta a forma1-ben is a 80as években és 1500 LE jött ki belőle turbóval. :)

      Válasz
    40. cleric

      Grafit!
      Nincs nap, hogy ne nézném meg az oldalt rajzért. Ha nincs, megnézek 1-2 régebbit, főleg a nagyon régieket. A Milánós sztorijaid óta követlek, mert akkoriban váltam, és kirajzoltad belőlem azt a feszültséget, amit a világba ordítottam volna. Nagyon nagy segítség volt, még ha nem is tudtad. A külhoni munkák ideje alatt ajánlottam, hogy küldök neked szkennert (amikor nem volt neked), vagy küldd el a rajzaidat postán és beszkennelem, feltöltöm (amikor neted nem volt). Ennek oka, hogy jólesik viszonozni a jót, amit mástól kapok. Biztos, hogy sokan vagyunk így itt. Az, hogy a tehetségeddel közösséget alkottál, óriási dolog. A közösség drukkolt neked, hogy munkát találj, örült, amikor megismerte a párodat, szorított, amikor gyereketek lett, aggódik, ha betegek vagytok. Segítene is, vélhetően mindenki magához mérten. Tedd fel a Paypal linket, veszteni nem vesztesz vele. Nekem is vagy gyerekem, tudom mennyibe kerül havonta a kis dolgainak a beszerzése. Ha csak egy kicsivel is hozzájárulhatunk a napi dolgaitokhoz, már megérte. Ettől még nem kell többet rajzolnod, vagy másként. Megvan a cérnafűzött meg a ragasztókötött puhatáblás is, remélem, egyszer eljutok addig, hogy rajzolsz bele (sajnos még nem tudtam menni egyik találkozóra sem). Addig is az ajtón a névtáblánkon rajta van Szultán és Ficó :)

      Válasz
    41. PoH

      M42 4 hengeres IS motor e,E30-as bódéba be !
      Lesz majd nemulass a drifter.hu-n, ha Tőgyike megzavarja a spert a Marson és becsapatja a vörös porral az Explorer kameráit !

      Köszönjük Grafit, a régi géptan tanárom rajzainak részletgazdagsága sejlik fel szemeim előtt… Ő rajzolt ily szelíd eleganciával, tudván, hogy a tábla kihajtható szárnyára ő még tudja folytatni, nekünk azonban minden zöld A4-es simafüzetünk a beletoldott lapoktól mint az ovis leporellókönyv, olyanná vált…

      Válasz
    42. PoH

      Igen bocsánat mos’ látom a gyújtás
      télleg M3.

      Sajnálom akit az előző hozzászólásom felekezeti hovatartozásában sért. Megkövetem nem IS, M3… :oO

      Válasz
    43. Fjoklusa

      igenis aki fizet, az szólhasson bele!!
      legyen az nő vagy ffi!
      ha nitrót akar, akkor kell az a nitró!
      marsra ki.igen.

      Válasz
    44. satufake

      Szia Grafit!
      Nem tudom, hogy mennyire sejted -e, de azért biztos ami biztos leírom: azt hiszem vagyunk úgy rengetegen, akik nem szoktuk beírni, hogy „odabasz”, meg „30 perce vinnyogok az asztal alatt” meg „roflmao”, csak megnézzük a rajzaidat, hogy kibaszott 5 percre kiessünk a szokott szarból. És nem vinnyogunk ha nincs rajz, hanem türelmesen kussolunk. Szóval köszönjük! Azok is köszönik, akik akkora kiscsopis atkák, hogy képesek beszólogatni, meg kabát ráncigálni hogy „havirajz” meg minden, de azokkal nem szabad törődni: mindenhol vannak fundamentalisták, most már itt is…
      Én személy szerint kurvára örülök a párkockának, mert azok is faszák. Picinek jobbulást, és nektek is a legjobbakat!

      Válasz
    45. Bandi

      Grafit, lehetne az, hogy oldalt váltasz és nem az egész év termése egy oldalra megy? Köszi

      Válasz
    46. lr

      Most akkor volt ajtóletépést érő beugatás, ami aztán eltűnt, vagy mire reagál a Mester a #3-ban?

      Egyébként azokhoz csatlakoznék, akiknek Milánó óta rengeteget segít életműved az „eldugult piszoárban vitorlázásban”, és csak örül, mikor megint, illetve egyfajta élő példának tekinti életpályádat arra, hogy néha a jó embereknek is összejöhet – miközben csendben szurkol is jól, ill. persze igyexik maga is hasonlóképp, a saját gémjében.

      (De ugye nem a Pegoretti művek inogott meg? :| Bár nemtom, az-e, vagy az 1személyes(?) vállalkozás lenne most a cinkesebb. :|)

      Válasz
    47. BigBadWolf

      Grafit szarjál a sok köcsögre ‘satufake’-vel teljesen egyetértek! A többi szar senki akiknek nincs családjuk és nem tudják hogy mi fán terem a felelősség, és csak trollkodni tudnak, azok elmehetnek a picsába.

      @1 A jóbüdöskurvaanyád az elsőzésért te faszjános!

      Válasz
    48. gabro

      mámegin milyen hülyeség ez, hogy a Grafit itten egy hülye kedvéért magyarázkodik? Hámá nehogymá mosmá… Ha nincs új rajz, várunk, ha sokáig nincs új rajz, visszanézzük a régieket, (nagyon hasznos egyébként, minden egyes alkalommal új rejtett összefüggésekre és poénokra akadok), szkész!
      Szóval, Főnök, azt aztán ugyan lesheted, hogy majd elszivárgunk innen, csak mert nincs rajz. Neeeeem barátocskám, nem olyan időket élünk, hogy „nemrajzolok egyet, azt’ másnap már nem is érdekel senkit az egész”. Nincs akkora szerencséd!
      Amellett mérőmókus, és a marsra _nitró nélkül_, ill. a csöcsposzter betalált. Köszönöm. Leültem.

      Válasz
    49. sergio

      Kedves Grafit! Sajnos ritkán írok neked, de egyrészt „cleric” a szívemből szól, másrészt „gabro”-val is egyetértek. Továbbá nem hiszem, hogy József Attila valaha is magyarázkodott volna, mert késett a verseivel… Aki alkot, és magas szinten, az nem szorul erre. Te sem.
      Lenne még egy észrevételem: a szerelőfaszi pólóján a „Fina” felirat csodálatos: a Nemzetközi Vízilabda Szövetség” emblémájával ellátott pólóban szerel a csávó, holott a FIA lenne indokolt. Ez apróság, de a Napirajz lényege ebben rejlik: nevetni a részleteken. Köszönönöm

      Válasz
    50. Luke

      Kedves sergio: A FINA egy olaj márka is, abszolút illik a szerelőruhára: hxxp://www.finalube.com/
      Meg ugye félre is érthető P-vel, ha már ott áll mellette :-D
      Egyébként Hans még morcosíthatott volna a bódén, így pár alap optikai tuning van csak rajta, meg leültetve 2 cm-re, ami a marson nehézkessé teszi a járást

      Válasz
    51. Sopánka

      kedves Grafit! Föl ne húzd már magad ilyen kiscsopis komplexusos atkák nyavalygása miatt!
      Nem lennének itt ők se, ha nem értékelnék a munkásságodat!
      Csak beszólnak, mer ugye beszólni jó.
      Riszpekt! M30 sor4 az kúl.

      Válasz
    52. zfor

      Hátha a Mester nem tudja, hogyan hegesszen PayPalt az oldalába? Mely esetben biztos örülne a technikai segítségnek.

      Vagy nem akar ilyesmit elvi okokból? Mely esetben üljek le és kussoljak.

      Válasz
    53. Yarner

      Mérőmókus megkacagtatott, nálam is a kedvencek között van.

      Kitartás, és mint gyerekes-dolgozós emberféle abszolút meg tudom érteni, hogy nem a rajzokkal szórakozol.
      Ami azt illeti, az a csoda, hogy nem húzod le a redőnyt – amiért mindednesetre hálásak vagyunk/lehetünk.

      A ritmusváltást felfogni nem nehéz dolog, magam is úgy hetente-kéthetente nézek fel, ha nincs új cucc, elböngészem a régieket.

      Ja, a párkocka hatalmas ötlet, nagyon díjazom. Érdekes ebben a műfajban is látni a figuráidat. Hajrá!

      Válasz
    54. muhi

      Satufake kollégához szeretnék csatlakozni. Én sem szoktam nyüszíteni, csak magamban. Van, hogy naponta húszszor kattintok az oldalra, hátha. És ha igen, rögtön mennek a telefonok, hogy LÁTTÁTOK…?

      A rajz amúgy kurva jó volt.

      Válasz
    55. Szaki

      Mélyen tisztelt Grafit Mester!
      Mi annak örülünk igazán, hogy az élet viharában helyt tudsz állni, mert hát ez a fontos. Ha – csak mellesleg – elpöttyentesz egy-két rajzocskát, annak külön nagyon örülünk.
      Sajnálatos dolog, hogy különféle gréták és atkák nem értik ezt, és követelőznek. Régebben (évekkel ezelőtt, amikor még a reklámipar frontjában írtottad az öltönyösöket) még nem volt ez kirívóan bántó, de ma már (szerencsére – illetve ez nem szerencse persze, nagyon sok munka) más lett Számodra az Élet közege. De a közönség nem változik. Az atkák jönnek-mennek, idepiszkítanak, amit sajnos nem könnyű kitakarítani.
      De az igazi rajongók is itt maradnak, megértően várnak, figyelnek, örülnek.
      Hálásak.
      Köszönjük szépen!
      Üdvözlettel:
      Szaki

      Válasz
    56. András

      Grafit uram!

      Sokan sokféleképp kifejezték a támogatásukat, én leginkább satufake-kel értek egyet. Nem is ragoznám tovább, csak annyit tennék hozzá még, hogy ha legközelebb Stuttgart felé utazol, és útba esik a Nordwestschweiz, itt is akad pár rajongód, akik szeretik például a részletesen megrajzolt aggregát, számíthatsz ránk. :)

      A nyavalygókat meg vágja szájon a bakancsos fasz, szakkó csönlesz.

      Válasz
    57. Atka

      Az én életemet nem forgatta fel fenekestül a Napirajz, nem váltam jobb emberré általa, de még csak a legragyogóbb örömforrást sem jelenti az életemben. Könyvet, pólót nem vettem, magamra se tetováltattam egy figurát sem. A gyerekemet nem fogják Dánielnek, vagy Grafitembernek hívni.
      A rajzok nem zseniálisak, nem szenzációsak, és nem fenomenálisak, de ötletesek és jópofák.
      Naponta felnézek, van-e rajz, ha nincs, már nyomom is el, ha van, megnézem, nem fetrengek, nem esek az asztal alá, nem sikoltozok önkívületben a röhögéstől, mosolygok egyet és annyi.
      Nem elsőzők, nem havirajzozok, de legfőképpen nem áradozok és nyáladzok, vagy szemfüleskedek (láttátok, a harmadik kockán a 96. fontosságú mellékszereplőnek még 5 lábujja van a bal kezén, a negyedik kockán meg már csak 4?)és okoskodok (hülye vagy, ez direkt van, ez az úgynevezett váltóujj-betegség).
      Ha egyszer megszűnik, kiveszem a könyvjelzőkből. Ennyi.

      Valamiért azt hiszem, a hozzám hasonlókból tevődik össze a „többség.”

      Válasz
    58. Quad Damage

      62>Józsi a hód> Gyártanak olyat is, de alapvetően spéci versenykocsi ülésekre vannak szakosodva.

      Válasz
    59. gez-a

      90ik”

      (az elsözösöknek)

      szal megertem, ilyen a müveszet, Hasek se tudta befejezni a Svejket, oszt lofasz a közönsegnek. mi sem a betegek miatt operalunk, azok amatörök, alig ertenek hozza. jo, persze elmagyarazzuk, meg minden. tulajdonkeppen mi sem ertjük, hogy vegül is mi. engem az utobbi idökben csak ket elementaris elmeny erintett meg, amiota a pinak kezdenek kiszaradni, az a napirajz es a nagy mexikoi tengerzsirzo. öcsem, azert az olajceg mar sejti hogy vege, az ügyvedek nem tetlenkednek, a leendö özvegyek szamlajan mar ott a della.

      Válasz
    60. croc

      szeretném hangsúlyozni, hogy a rajzok zseniálisak, szenzációsak és fenomenálisak.
      ha van új rajz, mindig nagyon örülök. és ha régi van, akkor is örülök.
      következőleg: én biztos maradok.

      köszönjük Grafit.

      ne törődj a trollokkal – ők is szeretnek csak nemtudják kulturalizáltan önkifejezni a sajátmagukat.

      Válasz
    61. krutonos

      szerintem ez gyengébb mint a szokott szint :( ugyanakkor várjuk a holdas sztori folytatását!

      Válasz
    62. szultannita

      Olvasgattam a hozzászólásokat… A komment-lehetőség megszűntetése több, mint meggondolandó. Természetesen, ha téged (M.D.) nem zavar, sőt nem befolyásol a döntéseidben, hajrá. Írjon csak minden hozzáértő, akinek sarkos véleménye van.

      Válasz
    63. muhi

      Atka, úgy örülünk itt mindannyian, hogy beszámoltál a Napirajzzal kapcsolatos személyes vonatkozásaidról. Kérlek, tisztelj meg minket és sorold, sőt, részletezd, az élet milyen más területein nem esel még indokolatlan, tolerálhatatlan túlzásokba! Biztos van egy-kettő, itt van mindjárt példának a humor és a nevetés: „nem vagyok varánuszarc, de nem is bömbölök ötpercenként a röhögéstől, legfőképpen nem viselkedem éretlen kamaszként. Viszont mindig észrevételezem, ha más igen.”

      Valahogy így.

      Válasz
    64. milerr

      Óhogy a bölény hugyozza ketté, itt van Tibor, megtaláltam:
      htétépé://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/a-mukorcsolyabajnok-32368

      Válasz
    65. oromon

      Hello, en is most inditottam ceget, remek egy moka… vigyazz a csaladodra es magadra, a rajzok sosem adjak majd vissza azt az oromot, amit egy gyermek tud…

      Válasz
    66. Emerenz

      Amúgy a Subnormality képregényblogot csináló pasinak is kint van a számlaszáma, mivel így mindenkinek jobb, aki támogatni szeretné a művészt, az tudja, és ő se jelentkezik hetente új sorral, pedig azt is sokan várják. Ő még talán azt is bejelentette, hogy mostantól az a blog volna a fő bevételi forrása (gondosan válogatott reklámokkal), dehát ők többen vannak.

      Válasz
    67. Tényleg, mi lenne, ha csak egy sima PayPal Donate! gomb lenne, és mindenki meggondolhatja! Vagy hülyeség?
      6xmbCa

      Válasz
    68. Többlyukú Timi

      Maestro, továbbra is maradok töretlen híve, rajz-gyakoriságtól függetlenül.
      Innen szép nyerni, na!

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .